2010. október 26.
Kicsit azért megnyugtató, hogy akármelyik orvosi egyetem akármelyik hallgatói csoportjának az oldalába, blogjába, fórumába botlom is bele, az évfolyam megjelölése általában úgy néz ki, hogy 2008-2014(?). Hiába, orvosin csak azt tudhatod előre, hogy melyik évfolyammal indulsz, azt nem, hogy melyikkel végzel.
2010. október 25.
Éppen magányosan ücsörgök a fénymásolóban, mikor egy külföldi lány bátortalanul az ablakhoz lép:
- Excuse me, do you speak english? - Kérdezi, mert nem nézi ki a fejemből, hogy értek angolul.
- Of course. How can I help you?
Megbeszéljük, mi a kínja és nekiállunk nyomtatni az internetről, mikor apróbb nyelvi nehézségbe ütközünk.
- Öffnen means open, but I don't wanna open it but... um, speichern is... ööö...
- To save. I speak German a little - segítem ki mosolyogva.
- Really? - Kérdi meglepetten.
- Ja, aber das war eine sehr lange Zeit seit ich kein Deutsch gesprochen hatte, so ich hab' alles vergessen.
- Wow... das ist aber cool! - Mondja, majd megdícséri a kiejtésemet és csevegünk még pár szót az anyanyelvén is.
Hjaj, az élet apró örömei...
- Excuse me, do you speak english? - Kérdezi, mert nem nézi ki a fejemből, hogy értek angolul.
- Of course. How can I help you?
Megbeszéljük, mi a kínja és nekiállunk nyomtatni az internetről, mikor apróbb nyelvi nehézségbe ütközünk.
- Öffnen means open, but I don't wanna open it but... um, speichern is... ööö...
- To save. I speak German a little - segítem ki mosolyogva.
- Really? - Kérdi meglepetten.
- Ja, aber das war eine sehr lange Zeit seit ich kein Deutsch gesprochen hatte, so ich hab' alles vergessen.
- Wow... das ist aber cool! - Mondja, majd megdícséri a kiejtésemet és csevegünk még pár szót az anyanyelvén is.
Hjaj, az élet apró örömei...
2010. október 22.
2010. október 21.
2010. október 20.
Néhány medikus éppen anatómiajegyzeteket fénymásoltat velem, és míg várnak, egymást okítják.
- Figyelj, annyi a lényeg, hogy az aorta első ága a truncus brachiocephalicus, ami aztán tovább oszlik.
A másolatok elkészülnek, s miközben átnyújtom nekik a dokumentumokat, halkan megjegyzem:
- Ami azt illeti, ez így nem igaz: a billentyűk mögül, de már az aortából erednek a koszorúerek is...
- Ezt meg honnan veszed?
- Egy orvosi egyetemen fénymásolok... hallok ezt-azt.
Good Will Hunting meg elmehet a picsába.
- Figyelj, annyi a lényeg, hogy az aorta első ága a truncus brachiocephalicus, ami aztán tovább oszlik.
A másolatok elkészülnek, s miközben átnyújtom nekik a dokumentumokat, halkan megjegyzem:
- Ami azt illeti, ez így nem igaz: a billentyűk mögül, de már az aortából erednek a koszorúerek is...
- Ezt meg honnan veszed?
- Egy orvosi egyetemen fénymásolok... hallok ezt-azt.
Good Will Hunting meg elmehet a picsába.
2010. október 19.
2010. október 17.
2010. október 15.
2010. október 13.
International Suit Up Day
Engem a sárga esernyő takar ki, ami azért valljuk be, fílinges.
Hogy miért? Nem tudom. Nem tudom, de érzem.
Hogy miért? Nem tudom. Nem tudom, de érzem.
2010. október 12.
Most már egyértelműen kijelenthetjük, kár arra várnom, hogy az életem az első egy-két pörgős hét után normalizálódjon, mert nem fog.
Viszont így legalább az estéim jó hangulatban telnek, és a hétköznapok egyforma, szürke mókuskerekében is ott van reggelente az a kis bizsergető izgalom, hogy ma vajon sikerül-e időben embert csinálnom magamból, és vajon kibírom-e a napot - a krónikus másnap és az emberi hülyeség okozta - agyfasz nélkül.
Viszont így legalább az estéim jó hangulatban telnek, és a hétköznapok egyforma, szürke mókuskerekében is ott van reggelente az a kis bizsergető izgalom, hogy ma vajon sikerül-e időben embert csinálnom magamból, és vajon kibírom-e a napot - a krónikus másnap és az emberi hülyeség okozta - agyfasz nélkül.
2010. október 10.
2010. október 8.
2010. október 7.
2010. október 6.
Tudjátok, rájöttem, hogy az univerzum igenis tud segítőkész lenni, csak a nagy kapkodásban észre sem vesszük felénk nyújtott kezét.
Szóval amikor legközelebb hajnali háromkor sétáltok hazafelé a hidegben, a semmi közepén, és lefékez egy taxi és a soffőr megkérdezi, hogy:
- Ti rendeltetek taxit?
Na, akkor majd legközelebb azt kell mondani, hogy igen.
Szóval amikor legközelebb hajnali háromkor sétáltok hazafelé a hidegben, a semmi közepén, és lefékez egy taxi és a soffőr megkérdezi, hogy:
- Ti rendeltetek taxit?
Na, akkor majd legközelebb azt kell mondani, hogy igen.
2010. október 4.
Buszhatod
Na, ez a nap – ha lehet - még szarabb, mint a többi. Még fáradtabb, még másnaposabb vagy, és legfőképpen pedig késésben. Egy előadást szemrebbenés nélkül átaludnál – ha nem is otthon, legalább az előadóban -, de most nem lehet. Fel kell kelni, be kell menni. Nagy nehezen embert faragsz magadból… vagy legalábbis valami hasonlót; és már éppen indulnál, de véletlenül kinézel az ablakon. A lelked kicsit meghal belül, mikor konstatálod, hogy az utca csurom víz. Remek, már csak ez hiányzott. Sírógörcs kerülget, de kötelességtudóan nekiállsz lehámozni magadról a vászontornacipőt.
Végre kilépsz a kapun, de alig teszel meg öt lépést, elkezd cseperegni az eső. Mindegy, már úgysincs időd visszamenni esernyőért, ha el akarod érni a buszt. Igazság szerint különösebben már meg sem hat a dolgok ilyetén alakulása, teljes, totális és kizökkenthetetlen apátiával lépdelsz a megálló felé, miközben gépies mozdulattal zenét dugsz a füledbe.
A megállóban kisebb tömeg várja a megváltást, de te pontosan tudod, hogy a közelgő busz már megállókkal ezelőtt elérte befogadó képessége határát, itt most már csak a legéletképesebb egyedek szállhatnak majd fel. Elfoglalod a szokásos, taktikai fontosságú pozíciódat, ahol – számításaid szerint – majd az ajtó lesz, ha a busz beáll. Persze az sem lep meg, hogy a jármű egy pocsolya miatt ezúttal úgy áll meg, hogy te milliméterre pontosan egyforma távolságra legyél a két ajtótól.
Sóhajtasz, és minden érzelemtől mentesen figyeled, ahogy az idegbeteg csürhe lecsap a buszra és begyömöszöli magát annak gyomrába. Két laza lépésnek köszönhetően már te is az ajtó előtt állsz, így premier plánból tanulmányozhatod belülről kidomborodó emberi testeket.
Teljesen egyértelmű, hogy neked itt már nem terem babér. Teljesen egyértelmű – minden józan gondolkodású ember számára. Még szerencse, hogy nem tartozol a józan gondolkodású emberek közé. A közönyös kín ködén keresztül begyűrűzik a tudatodig, hogy tulajdonképpen a kedvenc rock dalod szól a füledben, úgyhogy hátrálsz fél lépésnyit, és az így szerzett lendülettel, vállal előre felugrasz a buszra.
Az nyers, pőre erőszak úgy hasít utat a szürke csinovnyikok arctalan tömegében, mint kés a vajban. Bambán hápognak, nem tudják, mi történik. Tetszettek volna koncertre járni, fostos tüccerbulik helyett, most fel lennének készülve! Teszel a konfrontációra, aki pedig verbálisan szeretné megbeszélni veled világnézeted különböző aspektusait, tehet egy szívességet… úgyse hallod. Bömböl a refrén, egy-egy öntudatos öregasszony pedig beszáll a pogóba. Na, ez már valami, alakul a buli! Egy görbebot orvul a vesédbe fúródik, de ettől te csak jobban feloldódsz a pillanatban, úrrá lesz rajtad a koncerthangulat, rád törnek a szép emlékek.
Pár perccel később frissen, vidáman… mit vidáman? Egyenesen boldogan szállsz le a buszról, a szólót pedig már te nyomod léggitáron, ismeretlen, megdöbbent rajongók fürkésző tekintetének kereszttüzében.
Medikus Lap
VI. évfolyam 2. szám
2010. október
Végre kilépsz a kapun, de alig teszel meg öt lépést, elkezd cseperegni az eső. Mindegy, már úgysincs időd visszamenni esernyőért, ha el akarod érni a buszt. Igazság szerint különösebben már meg sem hat a dolgok ilyetén alakulása, teljes, totális és kizökkenthetetlen apátiával lépdelsz a megálló felé, miközben gépies mozdulattal zenét dugsz a füledbe.
A megállóban kisebb tömeg várja a megváltást, de te pontosan tudod, hogy a közelgő busz már megállókkal ezelőtt elérte befogadó képessége határát, itt most már csak a legéletképesebb egyedek szállhatnak majd fel. Elfoglalod a szokásos, taktikai fontosságú pozíciódat, ahol – számításaid szerint – majd az ajtó lesz, ha a busz beáll. Persze az sem lep meg, hogy a jármű egy pocsolya miatt ezúttal úgy áll meg, hogy te milliméterre pontosan egyforma távolságra legyél a két ajtótól.
Sóhajtasz, és minden érzelemtől mentesen figyeled, ahogy az idegbeteg csürhe lecsap a buszra és begyömöszöli magát annak gyomrába. Két laza lépésnek köszönhetően már te is az ajtó előtt állsz, így premier plánból tanulmányozhatod belülről kidomborodó emberi testeket.
Teljesen egyértelmű, hogy neked itt már nem terem babér. Teljesen egyértelmű – minden józan gondolkodású ember számára. Még szerencse, hogy nem tartozol a józan gondolkodású emberek közé. A közönyös kín ködén keresztül begyűrűzik a tudatodig, hogy tulajdonképpen a kedvenc rock dalod szól a füledben, úgyhogy hátrálsz fél lépésnyit, és az így szerzett lendülettel, vállal előre felugrasz a buszra.
Az nyers, pőre erőszak úgy hasít utat a szürke csinovnyikok arctalan tömegében, mint kés a vajban. Bambán hápognak, nem tudják, mi történik. Tetszettek volna koncertre járni, fostos tüccerbulik helyett, most fel lennének készülve! Teszel a konfrontációra, aki pedig verbálisan szeretné megbeszélni veled világnézeted különböző aspektusait, tehet egy szívességet… úgyse hallod. Bömböl a refrén, egy-egy öntudatos öregasszony pedig beszáll a pogóba. Na, ez már valami, alakul a buli! Egy görbebot orvul a vesédbe fúródik, de ettől te csak jobban feloldódsz a pillanatban, úrrá lesz rajtad a koncerthangulat, rád törnek a szép emlékek.
Pár perccel később frissen, vidáman… mit vidáman? Egyenesen boldogan szállsz le a buszról, a szólót pedig már te nyomod léggitáron, ismeretlen, megdöbbent rajongók fürkésző tekintetének kereszttüzében.
Medikus Lap
VI. évfolyam 2. szám
2010. október
2010. október 3.
2010. október 1.
2010. szeptember 28.
Nem iszunk valamit?
Az emberiségről sok mindent el lehet mondani, de azt az egyet biztos nem, hogy lusta volna. Képzeljünk csak el egy fajt, ami aloghogy lemászik a fáról, telefirkálja néhány barlang falát, gyorsan felhúz pár piramist, és mire kettőt pislantunk, elfoglalja az egész bolygót és kiaknázza az erőforrásait. Egy fajt, ami hatvanhat évvel azután, hogy felfedezi a motoros repülés titkát, embert küld a legközelebbi égitestre. Egy fajt, ami csupán kétszáz évnyi őrült termodinamikai dáridóval elpusztítja a saját lakhelyét, elnyerve ezzel a második legnagyobb környezetszennyező dicső címét a planéta négymilliárd éves történelme során. A kékmoszatokkal sajnos nem versenyezhetünk, hiszen ők a Föld komplett élővilágát irtották ki azzal, hogy mérgező oxigént eregettek a légkörbe.
Szóval nem lazsáltunk; néhányezer éves írott történelmünk csak úgy hemzseg a nagy ötletektől, hősies tettektől és tőrőlmetszett baromságoktól. Megalkottuk a művészetet, elkezdtük megérteni a minket körülvevő világot, és halomra gyilkoltuk egymást földért, nyersanyagokért, vagy mert csak egyszerűen nem értettünk egyet valamiben.
Bokros teendőink mellett is jutott azonban időnk közelebbről megismerkedni egy kicsiny, szerves molekulával, az etanollal. Megszállottságunkat mi sem tükrözi hűebben, minthogy már a kezdetek óta gyakorlatilag mindenből megpróbálunk szeszt előllítani, ami csak a kezünk ügyébe akad. Lelkesedésünket sokszor koronázta siker, varázsoltunk alkoholt gyümölcsből, gabonából, krumpliból, tejből, fából, de még kőolajból is.
Maximálisan egyetértek azzal, hogy nagyon sok hülyeség vezethető vissza alkoholfogyasztásram sőt, jómagam is rengeteg jobbnál jobb történettel rendelkezem, melyek egytől egyig úgy kezdődnek, hogy éppen egy kis alkoholt konvertáltunk át hangulattá... Azt viszont lássuk be, hogy minden reggeli szégyenmenet, kocsmai verekedés és baleset ellenére az emberiség legtöbb megkérdőjelezhető döntése, amit esetenként még a mai napig kollektíven szégyellünk, józanon született meg.
Én azt mondom, ha egy percre félretennénk az ellentéteinket és bedobnánk egy sört, sokkal szebb világban élhetnénk. Elvégre is az etanol nem gonosz dolog... csak rossz a sajtója. És hogy mindebből mi a tanulság? Igazság szerint, semmi. Ha csak az nem - és ezzel a suta konklúzióval zárom soraimat -, hogy az alkohol előbb a szívet növeli meg, és csak aztán a májat.
Nem iszunk valamit?
Medikus Lap
VI. évfolyam 1. szám
2010. szeptember
Na, ilyen az, amikor a lapzárta előtt fél órával szólnak, hogy még van egy üres féloldal, írni kellene valamit. Sok értelme nem lett, dehát az amatőrnek ugye ihlet kell, a profinak meg csak előleg.
Szóval nem lazsáltunk; néhányezer éves írott történelmünk csak úgy hemzseg a nagy ötletektől, hősies tettektől és tőrőlmetszett baromságoktól. Megalkottuk a művészetet, elkezdtük megérteni a minket körülvevő világot, és halomra gyilkoltuk egymást földért, nyersanyagokért, vagy mert csak egyszerűen nem értettünk egyet valamiben.
Bokros teendőink mellett is jutott azonban időnk közelebbről megismerkedni egy kicsiny, szerves molekulával, az etanollal. Megszállottságunkat mi sem tükrözi hűebben, minthogy már a kezdetek óta gyakorlatilag mindenből megpróbálunk szeszt előllítani, ami csak a kezünk ügyébe akad. Lelkesedésünket sokszor koronázta siker, varázsoltunk alkoholt gyümölcsből, gabonából, krumpliból, tejből, fából, de még kőolajból is.
Maximálisan egyetértek azzal, hogy nagyon sok hülyeség vezethető vissza alkoholfogyasztásram sőt, jómagam is rengeteg jobbnál jobb történettel rendelkezem, melyek egytől egyig úgy kezdődnek, hogy éppen egy kis alkoholt konvertáltunk át hangulattá... Azt viszont lássuk be, hogy minden reggeli szégyenmenet, kocsmai verekedés és baleset ellenére az emberiség legtöbb megkérdőjelezhető döntése, amit esetenként még a mai napig kollektíven szégyellünk, józanon született meg.
Én azt mondom, ha egy percre félretennénk az ellentéteinket és bedobnánk egy sört, sokkal szebb világban élhetnénk. Elvégre is az etanol nem gonosz dolog... csak rossz a sajtója. És hogy mindebből mi a tanulság? Igazság szerint, semmi. Ha csak az nem - és ezzel a suta konklúzióval zárom soraimat -, hogy az alkohol előbb a szívet növeli meg, és csak aztán a májat.
Nem iszunk valamit?
Medikus Lap
VI. évfolyam 1. szám
2010. szeptember
Na, ilyen az, amikor a lapzárta előtt fél órával szólnak, hogy még van egy üres féloldal, írni kellene valamit. Sok értelme nem lett, dehát az amatőrnek ugye ihlet kell, a profinak meg csak előleg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)