Bazzeg, ez a gyerek tisztára mániás depressziós! Úgy is kezelném: agyonbasznám egy ekkora tömb lítiummal.

Az a baj Debrecennel, hogy a Tüdőklinika háta mögött - építkezésből kifolyólag - összehordott homokkupac is eséllyel pályázhat a város legmagasabb pontjának címére. Egyéb iránt miért nem jelennek meg újabban a sortöréseim?

- Tyűű, mi van a bácsi kezében?
- Ööö... mikrofon.
- Egyrészt nem bácsi, másrészt meg megafon.

- És te egész héten csak iszol?
- Balázs nem iszik, Bernike. Vedel.
- Vidámnak is tűnik tőle, kisimultak a vonásai. Beállt a lelki ph-ja.

Na, hát túléltük ezt is. Alkoholra konkrétan gondolni se bírok jelenleg.

Ma úgy megnevettettem a büfés lányt, hogy kiesett a papucsából.

Bárcsak az lehetnék, mint régen:
dühödten optimista tizennyolcéves!

Petőfi Sándor március 16-án enyhén másnaposan besétál a Pilvaxba és leül a szokásos törzsasztalhoz. A pincér vidáman üdvözli:
- Ááá, Petőfi úr! Hozhatom a szokásos unicumot?
- Viccel, ember? Tegnap is mekkora balhé lett belőle!

Apu, kezdődik!

- Kicsi lány nanana helló... áljjunk össze na na nana legó...
- Na, ezt most hagyd abba!
- De miért?
- Mert a fluor mérgező...

- És akkor csak simán beadtad a jelentkezésed?
- Ja.
- És nem érettségizel újra?
- Nem.
- Miért?
- Hát nézd... egyrészt erőteljesen bízom benne, hogy felvesznek majd a régi pontszámommal is, másrészt lehet, hogy embertanból enyhén jobb vagyok, mint annak idején, de hogy a homoki társulások biológiáját én újra meg nem tanulom, az hót sicher!

Mert azt ugye tudjuk, hogy nincs csúnya lány, csak kevés sör.
Ezt a kérdést azonban új fénytörésbe helyezte az egyik haverom, mikor azt mondta, hogy nem baj, ha csúnya, addig dugom, míg szép nem lesz.

Láttamár valaha valaki a való életben, ahogy valaki elcsúszik egy banánhéjon?
Csak mert én még soha.

Most akkor vagy az van, hogy a rajzfilmek és vígjátékok csúnyán túlbecsülik a banánhéj jelentette rizikófaktort, vagy az, hogy mivel évtizetedek óta minden gyerek ilyen rajzfilmeken és vígjátékokon nő fel, mindenki nagyon óvatos.

Arról meg nem is beszélve, hogy idén kereken háromszor annyi black tie partin vettem részt, mint ótvar, iszunkhányunkbelefekszünk punk koncerten, ez az arány pedig cseppet sem cool.

Ezért is érzek szinte visszafoghatatlan késztetést arra, hogy a ma esti tavaszi bálon tornacipőben és a szmoking-pólómban jelenjek meg.

Pár napja épp nekiültem, hogy a tavasz eljövetelének örömére hónapértékelő beszéde néhánysutamondatot fabrikáljak, és már megvolt ugye a sablon, hogy immár két hónap telt el kétezertizenegyből, és már épp azt kezdtem volna fejtegetni, hogy igazából semmi okom nincs panaszra, élek, mint hal a vízben, és akkor belém hasított...

Az egy dolog, hogy tényleg semmi okom, hogy nyafogjak, de igazság szerint semmi értékelhetőt nem tettem még idén, és ami még elkeserítőbb: nem történt velem semmi legendás! Se egy epic fail, se egy epic win, semmi! Langyos semmittevésben tengetem szürke kis életem! Te jó ég, tavaly ilyenkor már túl voltam egy száztíz kilométeres teleporton, néhány maradandó sörösüveg-sérülésen, és már javában tartott dicsőséges menetelésem a gólyalányok körében, mely végül szeptemberben csúsodott ki Kékeszöldszeműlány személyében.

Fogtam magam, elmentem inni. Egész héten mást se csináltam, dehát az ilyen dolgokat ugye nem lehet sürgetni. Sőt. De ha nem történik valami a közeli jövőben, eddigi életem - alighanem -legunalmasabb éve áll előttem...

Vannak olyan pillanatok, amikor tényleg úgy érzem, az ember a teremtés koronája.
Vannak olyan pillanatok, amikor büszke vagyok az emberiségre és mindarra, amit az évezredek során elért.
Vannak olyan pillanatok, amikor hiszem és vallom, hogy megéri szétszaggatni, beszennyezni és felélni kicsiny bolygónk minden erőforrását a magasztos cél érdekében.
Vannak olyan pillanatok, amik csordultig töltik melegséggel a szívem látván, hogy telekommunikációs eszközeink mind-mind az utópia megvalósulását szolgálják szakadatlan.

Ilyen pillanat az is, amikor este felhívnak, hogy nézem-e a valóvilágot...

Azért, lássuk be, a Disney-mesékben rengeteg dolog van, ami egy hatévesnek fel sem tűnik. Például Nala ebben a jelenetben egyértelműen kéri a faszt.



Pontosan tudom, hogy a legtöbb rajzfilm-dal magyarul, vagy az eredeti nyelvén a legjobb, ide ezt most mégis németül linkelem be, mert ez a dal kivételesen - szerintem - németül a legszebb. Das macht Spaß, nicht wahr? Ich meine, dass es keine andere Sprache gibt, womit man so schön "ich liebe dich" sagen kann. Das ist aber ein Lebensgefühl.

Majd' két évvel a premier után fogalmazódott meg s öltött végleges formát bennem a kérdés az új Star Trek film kapcsán, hogy egy olyan intersztelláris civilizáció, amely ezer éve ismeri a fénysebességnél gyorsabb űrutazás titkát és egy komplett csillagbirodalmat tart fenn (és itt most természetesen a romulánokról van szó), hogy hagyhatja, hogy központi bolygójának napja szupernóvává válásakor elpusztítsa a bolygó teljes lakosságát? Úgy értem, akármennyire bíztak is a Spock által bepromózott vörös anyag áldásos hatásaiban, egy evakuáció azért logikus lépés lett volna, nem?

Ez persze nem csak a cselekmény mozgatórúgóját tette volna feleslegessé, de a komplett alternatív idősíkot is, amelyen az játszódik... de akkor is.

Buddha is megmondta, szarjál bele!
Igaz, ő nem pont ezeket a szavakat használta.

Minél többet látom az Alpokat, annál elviselhetetlenebbül gyűlölöm a pusztát.
Petőfi meg bekaphatja.

Gebratene Putenburststücke mit Speck auf Blattsalat.