Amúgy pedig felháborítónak tartom, hogy mikor múltkor veleszületett szocialitás órán* előadást tartottam a gyermekek halálképének fejlődéséből, bár minden dián volt legalább egy weeping angel, mégsem kiabálta be senki egyszer sem, hogy don't blink. Felháborító. Mfha.

* Igen, tényleg van ilyen órám **
** Kellett a kredit, mint egy falat kenyér...

- Áá, túl sok az ember! Nem szeretem én ezt...
- Miért? Agora-fób vagy?
- Ja nem, csak utálom az embereket.

Elgondolkodtató, hogy bár a humán szervezet összes izmát meg tudom nevezni kisebb-nagyobb sikerrel, gyakorlatilag fogalmam sincs, hogy egy sertés részeit hogy hívják.

Kékeszöldszeműlány ma nagyon helyesen rávilágított arra, hogy a belsőfül részeinek magyar megnevezése akár egy mesecím is lehetne... Tömlőcske, Zsákocska és a három félkörös ívjárat

Ma tudtam meg, hogy hírbe hoztak egy évfolyamtársnőmmel.
Ez azt jelenti, hogy most már végérvényesen visszakerültem az egyetem vérkeringésébe :D

Egymás után jegyzik el és taszítják a házasság rabigájába a barátaimat és régi ismerőseimet. Ha lány lennék és ketyegne a biológiai órám, ez biztos érzékenyen érinte.

De most engem egyelőre inkább a holnapi anatómia demonstráció érint érzékenyen.

Rég született utoljára értékelhető bejegyzés. Kicsit el voltam havazva az utóbbi időben: újra elszántan küzdök az anatómiával, ismét vittem egy csoportot gólyahéten, szabadidőmben pedig a tanulmányi osztállyal vitatkoztam. Na de lassacskán már visszatérek, és addig is megosztom veletek a gólyaheti csoportom indulóját.

Mi vagyunk az ötösök, a lányaink bögyösök,
A fiaink tökösök, a többiek meg köcsögök.
Iszunk mi bármikor, fenyeget a májzsugor,
Itt mindenki nagyon szép, nem győzhettek semmiképp.
Az ötös csoport nagyon jó, a második hely kiadó.

Újra és újra rá kell jönnöm, hogy én tulajdonképpen én nem azért hallgatok zenét, mikor tömegközlekedek, mert nem bírok húsz percet a jó öreg kettőnégy nélkül, hanem azért hogy ne érzékeljem az engem körülvevő tömény emberi hülyeséget.

Én azt el sem tudom mesélni nektek, hogy mennyire hiányzott már a boncolás.
Ismét izgató formalin illatot eregetek.

Wake me up when September ends...

Egyébként a második turnusban a hatos csoportot vezettem. Ez újszerű élmény volt, mert általában a kék négyest szoktam, így fejből nyomok minden rímet, meg ilyesmit... a hatosra és a narancsra rímet találni hirtelenjében jóval nehezebb volt. Végül azért sikerült.

Természetesen velük is győztem (kicsit talán még fölényesebben is, mint az első turnusban), de egyszer sem éreztem olyan katarzist és eufóriát, mint a fantasztikus négyeskéimmel. De látjátok, még a tudattalan fogalmazásmód is erről árulkodik! Az első csoportomról azt mondtam, hogy győzelemre vezettem őket, a másodikról pedig épp néhány másodperce azt, hogy győztem velük. Nem ők, én. Míg a négyesek inkább a fiaim és leányaim voltak, sikerült őket inspirálnom és buzdítanom, addig a hihetetlen hatos esetében inkább kemény, profi edző voltam: löktem a taktikát és az instrukciókat, de nem kerültünk olyan közel egymáshoz.

Ez van. Nem hiszem, hogy én kicsit is máshogy álltam volna hozzájuk... így alakult.
A történelmi hűség kedvéért azért megosztom veletek a hihetetlen hatos csoportkiáltását és indulóját is.

Sárga, sárga, narancssárga,
A hatosnak nincsen párja!

Iszunk mi ha kell, és akkor is ha nem.
Narancssárgaként küzdünk csatak részegen.
Győzni fogunk, győzni fogunk, mindegy mi'csinálsz...
Jobban teszed, ha az útból rögtön félreállsz.
Iszunk mi ha kell, és akkor is ha nem.
Adj valami piát, megisszuk hirtelen!
Minket csodál, minket csodál minden fiú s lány,
Mi iszunk még mikor Charlie Sheen már hány.

Hát ja... Charlie Sheen idén visszatérő motívummá vált az ivónóták terén, az biztos.

Sok gólyám volt már, rengeteg részeg elsőst láttam pályafutásom során. De az nekem is újszerű élmény volt, mikor az egyik csávó fogta magát, betette magát stabil oldalfekvésbe és elaludt.

Aztán persze írtunk egy indulót, hogy ne érhesse szó a ház elejét.
A Macska arisztokraták zenéjére kell énekelni:

Minden gólya négyes nem lehet,
Mert a négyes tudja csak, mitől hal az agy.
Nem bánt minket alkohol, se macskajaj,
Mert a fantastic four nagyon raj.
Ha nálunk a kürt, s a sátor kiürült,
A négyes hozzákezd - inni, inni, inni!
És ha be is rúgunk hányni sose fogunk,
Mindent meg-nye-rünk! Olé!
Ki minket kóstolgat, jutalma kín,
Többet iszunk, mint Charlie Sheen.

Az első turnusban a négyes csoportot, a fantastic four-t vezettem győzelemre.
Imádom őket, tündérek voltak mind egy szálig: aranyosak, okosak, kreatívak és szépek. Egyértelműen mi voltunk a legjobbak, nem is csoda, hogy mindenki utált minket. Ilyenkor mi sajnálatunkat fejeztük ki a gyűlölködők irányában, hogy ők nem lehettek négyes csoportosok, biztosítottuk őket, megértjük frusztrációjukat és vigasztalás képpen megemlítettük, hogy másodikak még így is lehetnek.

Mondanom sem kell, hogy ettől sem lettünk népszerűbbek. A dolog aztán már odáig fajult, hogy a műsorvezető nyíltan felszólított minden csoportot, hogy szurkoljanak a négyes ellen, kétes esetekben pedig ellenünk döntöttek. Az ötös csoport meg is énekelt minket az indulójában:

"Balázskáé a kék négyes, első helyre nem esélyes..."

Ezen a ponton nekünk nem is volt indulónk: én sosem írattam a csapataimmal ilyesmit, mindig csak egy-két egyszerű csatakiáltással vetettük bele magunkat a küzdelembe, és ez soha nem jelentett problémát. Egészen eddig. Ekkor azonban a többi csoport - nyilván azt hitték, fogást találtak rajtunk - csúnyán el kezdett beszólogatni nekünk. Láttam, hogy ez nem esik valami jól a fiaimnak és lányaimnak, úgyhogy amíg a csoport egy része sorra nyerte tovább a versenyszámokat, a maradékkal én a sarokban nekiálltam közleményt írni, amit aztán beolvastunk a mikrofonba:

"Megérkezett a Fantasztikus Négyes, óráitok száma immár véges.
Egyenruhánk égszínkék, mitől minden csapat retteg rég.
De ne féljetek! Nem kell riadó... hisz' a második hely még kiadó!
Ha minket kóstolgattok, jutalmatok kín; mi többet iszunk, mint Charlie Sheen.
Túl jók vagyunk ahhoz, hogy az alkohol bántson. Hogy mit iszunk? Mindegy, csak ártson!
Nincs indulónk; ettől hangos a légtér. Dehát minek? Jó bornak nem kell cégér.
Amúgy is megénekelt minket az ötös, ez mutatja, kitől retteg minden vörös.
Na de legyen a viszálykodásnak vége! Jobb annál az alkohol áztatta béke.
Gyertek, igyunk együtt! Mehet? Ha már minden gólya négyes nem lehet..."

Végül persze fölényesen nyertünk; a többi csoportvezető minden próbálkozása ellenére. Szegények nem tudták elképzelni, miféle titokzatos, mítikus lelkesítő szöveget nyomtam le a csoportomnak a sorversenyek előtt, amitől ennyire lelkesen aláztak porba mindenki mást. Pedig nincs itt semmi titok: egyszerűen csak bíztam bennük, bátorítottam és szerettem őket. De ha mindenképpen tudni akarjátok, mit mondtam nekik előtte, hát elárulom:

"Leszarom a versenyt, leszarom, ha nem szerzünk egyetlen büdös pontot sem. Csak érezzétek jól magatokat, oké?"

Úgy tudom, hogy ha valaki megkérdezi a miskolci egyetem gólyatáborában, hogy mit iszunk, arra az egész tömeg azt ordítja, basszunk be. Hasonló nálunk is van, de kicsit azért másként zajlik a dolog...
- Mire iszunk?
- GYÓGYSZERRE!
- Mire nem?
- PARACETAMOLRA!
- Miért nem?
- MER' MEGDÖGLÜNK!

Na szóval... gólyatábor. Előljáróban el kell mondanom, hogy szerénytelenség nélkül állíthatom, egy-két faszságom döntően képes meghatározni az egész tábor hangulatát. Két évvel ezelőtt például akarva-akaratlanul sikerült elérnem, hogy az akkori Hegyalja fesztivál szlogenje a táborévá is váljon. Bírjátok? Bírjátok!
Nem volt ez idén sem másként. Tudni kell, hogy nekem végig egy sörpipa (beerbong) lógott a nyakamban. Annak, aki esetleg nem tudná, hogy ezt hogyan kell elképzelni, elmesélem, hogy a sörpipa nem más, mint egy locsolócső és egy tölcsér szerelemgyereke, amit nagy mennyiségű sör gyors elfogyasztására alkalmazhatunk sikerrel. Ezen felül az is hozzátartozik a történethez, hogy pont a tábor előtt olvastam el a Gyűrűk ura első kötetét.
Így miután részegen rájöttem valahogy, hogy a sörpipából nem csak inni lehet, de remekül lehet vele trombitálni is, és valaki Boromir kűrtjének titulálta, egyértelművé vált, mi lesz a tábor témája...
Így lett a Tokaj és Rakamaz között csendesen csordogáló Tiszából Anduin, Borsodból Gondor, Szabolcsból pedig Mordor éjfekete földje, a tirporkok hazája. Mindkét turnus alatt rengeteget nevettünk, még többet ittunk és mulattunk, viszont kifejezetten keveset aludtunk. De most itt, Völgyzugoly oltalmában regenerálódva nekiállok mesélni... a következő néhány bejegyzés a gólyatáborról szól majd.

Baszd meg, egy hete nem tudom, hogy mennyi az idő, mert akárhányszor kérdezem, hogy hány óra, mindig azt ordítják nekem, hogy "húzóra."

Na szóval... villámgyors helyzetjelentés.

Itt vagyok a gólyatáborban, Mordor éjfekete földjén, Gondortól, az emberek szabad királyságától és az Audintól egy nyíllövésnyire. Az első turnust túl éltük, de hosszú út áll még előttünk. Folyton nyakamban lóg Boromir kürtje, jöttömre pedig négy nap múltán számítsatok, négykézláb, kelet felől.
Akkor majd kifejtem a fentieket, és mesélek részletesen. Meg hamarabb is, ha úgy alakul.

A főfejesek azt mondták, hogy az idei gólyatáborban lesz a hatvanas évek hangulatát és zenéjét idéző buli is. Hm... vajon miért érzem úgy, hogy mégse fogok hallani egy Beatles, Kinks vagy Hendrix dalt sem?

Grafikailag, és úgy nagy általánosságban piár részről végre kész az idei gólyatábor.
El se hiszem. A gép forog, az alkotó pihen.