Most már a hármas belen vagyok kardiológia gyakorlaton. Egy nagyon jófej immunológus doktronő a tutorom, úgyhogy kardiológiáról szerencsére nincs túl sok szó, viszont durván érdekes dolgokat látni errefelé. Ez persze az év végi vizsgám szempontjából nem feltétlenül előnyös, most viszont nagyon jól érzem magam.

Sebész vs. Anesztes III.

Ha a sebész megsért egy artériát, aminek tudja a nevét, a helyzet komoly.
Ha olyat sért meg, aminek az aneszteziológus is tudja a nevét, a helyzet menthetetlen.

A pajzsmirigy műtötteknek csak egy napig kell a kórházban maradniuk a műtétet követően, viszont akkor egy szívó drén lóg ki a sebükből. Amikor a folyosón flangálnak, az tisztára olyan, mintha mindenfelé Ood-ok lézengenének a Doctor Who-ból.

Sebész vs. Anesztes II.

- Tudod, hogy ez mi? - Kérdi az aneszteziológus a műtéti területet beteg fejétől elválasztó lepedőre mutatva. - Ez a vér-agy gát! Ott a vér, itt az agy...

Kampóztam ma egy nagy hasi műtéten! Bizony ám! És ráadásul nem is egy hatodéves helyett hívtak be, hanem a tutorom küldött saját maga helyett, mert neki konferenciára kellett mennie.
Még órákkal a gyakorlati idő vége után is ott álltam és mindkét kezem az érzéstelenségig zsibbadt a végére, de csodálatos látvány volt. Sok hasüreget láttam már belülről, de ez most élt is: láttam a bélperisztaltikát és ahogy a szívcsúcs minden ütésnél megmozdítja a rekeszt. És a színek, azok a pasztell színek! A vöröses barna máj, a sárgán zsíros cseplesz és a vékonybelek megfoghatatlan rózsaszíne.

Mondjuk a beteg helyében nem lettem volna. A rectum exstirpatio nem szép dolog.

Ma egy pillanatra azért beleszerettem a szakmába, amikor a háttérben halkan szóló AC/DC ütemére az operatőr két öltés között lazán megforgatta az ujján a Hegart (tűfogó).

A mai nap tanulsága, hogy az artériás vér tényleg spriccel.

Egy mugli ismerősöm kérdezte:
- És véres a gyakorlat?
- ... a sebészet?
- Jól van na, hülye kérdés volt.

Sebész vs. Anesztes

Jól van na, mi a művészek vagyunk, nem az okosok!

Kezd kialakulni a napirendünk. Az mondjuk kicsit durva, hogy reggel héttől van vizit, így akkorra már ott kell lennünk talpig díszben, de utána az orvosi megbeszélés alatt legalább mindig van időnk elosonni kávézni és reggelizni. Aztán megyünk a műtőbe, ahol nagyon kedvesek velünk, utána pedig osztályos munkát végzünk. Én meg utána még mehetek a harmadéves óráimra ha éppen vannak. Fárasztó, de szedtem ma kapcsokat és varratot.

Most már fess L-es scrubs-ban feszítek és voltam néhány pajzsmirigy műtéten is.
A mai nap tanulsága, hogy a műtőben nagyon jó a hangulat; főleg amikor a sebész és az anesztes piszkálják egymást.

Teljesen véletlenül jutott egyébként tudomásomra, hogy ma van a kézmosás világnapja, aminek a csoporttársammal elég rendesen eleget is tettünk - még ha feleslegesen is.
- Fiúk, mit csinálntok?
- Bemosakszunk.
- Ahhoz, amit ti fogtok ma csinálni, nem lesz rá szükség...

Ma kezdődött a sebészet blokkgyakorlatom. (Negyed- és ötödéven úgy néz ki a szemeszterünk, hogy van 5 hét hagyományos oktatás, 2x2 hét blokkgyakorlat, 1 vizsgahét, ismét 5 hét hagyományos oktatás és aztán keződik a vizsgaidőszak.)
Kaptam scrubs-ot is, meg minden. Mondjuk az egy kicsit fájt, hogy végigmértek és kapásból XL-eset adtak, de nem baj, mert lötyög rajtam; holnap majd lecserélem L-esre.

Hja, az október eleje mindig az év legszebb ideje orvosin.
Ilyenkor demóznak ugyanis a friss másodévesek a fej-nyak régió anatómiájából. Ez az a gyönyörű időszak, amikor az első év túlélése miatt már éppen nagyszájúvá és idegesítővé váló gólyák lelkét először töri meg úgy igazából az anatómia intézet. Egyik nap még én vagyok az univerzum császára életérzéssel és arckifejezéssel flangálnak mindenfelé a kampuszon, másnap pedig lehajtott fejjel, elszontyolodva kullognak vissza a koliba, tömegesen.

Hja, a másodév megtanít az alázatra.

Hát nem gyönyörű az ősz?

NAVkaland

Voltam ma a NAV-nál. A motivációmat most fedje jótékony homály.

Azon most emelkedjünk felül, hogy Debrecenben földi halandónak gyakorlatilag esélye sincs odatalálni az épületükhöz, és most azon se izgassuk fel magunkat túlságosan, hogy az ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje minden logikát nélkülöz; és városonként változik az egyszerűség kedvéért. Mert egy megyeszékhelyen miért is lenne az adóhivatal egy frekventált, könnyen megközelíthető, központi helyen; mondjuk hétköznaponként hivatali időben nyitva? Hülyeség.

Háromszor eltévedtem ugyan, de a második kétségbeesett sírógörcsöm tájékán végülis megtaláltam az ügyfélszolgálatot, ami - lévén az újhold utáni első hétfő - még nyitva is volt. A sorszámhúzás viszontagságait követően leültem szépen és kivártam a soromat. Némi idő elteltével (pont akkor, amikor még nem gondolkodsz el azon, hogy elindulsz hazafelé és útközben mindenkit lemészárolsz, de a lelkedet már megtörték) sorra is kerültem.

Odacaplattam szépen az ablakhoz és előadtam a néninek, hogy mi a kínom. Ő türelmesen végighallgatott, gondolkodott egy pillantig majd széles vigyorra húzódott a szája:
- Rendben, és van magánál kitöltött MZ/X23e jelű nyomtatvány? - Kérdezte, én meg rádöbbentem, hogy ha ennél a próbánál elbukom, akkor hetekig rohangálhatok ablaktól ablakig, sorszámhúzótól sorszámhúzóig mindenféle nyomtatványok után kajtatva a folyosók végtelen labirintusában. De abból ugyan nem eszik! Mélyen a szemébe fúrtam hát a tekintetem és magabiztosan annyit mondtam:
- Van. - Ami persze blöff volt, mert egyetlen egy darab hivatalos papír volt nálam és halvány lila gőzöm sem volt, hogy az milyen névre hallgat, ha hallgat egyáltalán. A néni picit meg is lepődött a magabiztos válaszon, de nem jött zavarba, egy tizedmásodperccel később vigyora ismét teljes fényében tündökölt és csak annyit kérdezett:
- Elkérhetem?

Benyúltam a táskámba és remegő kezekkel húztam elő belőle a papírkámat. Oda sem mertem nézni, hogy mi van a fejlécre írva, de muszáj volt, így hát odapillantottam: MZ/X23e! Diadalmasan csúsztattam a néni asztalára, aki pedig vereségébe beletörődve kezdte el pecsételgetni és iktatgatni a legkülönfélébb dolgokat.

Mindezzel csak azt szeretném kihangsúlyozni, hogy mennyire fontos dolog a magabiztosság. Vagy a felkészültség. Vagy hogy mennyire utálom a bürökráciát és hogy felnőtt dolgokkal kell foglalkoznom. Nem tudom, de valamelyiket mindenképp.

Ma egy nagyon szép rezidens doktornéni tartott nekünk szemináriumot fogászatból.
Én végig az első sorban bólogattam lelkesen, csillogó szemekkel mosolyogva.

Fogalmam sincs, miről volt szó.

A negyedév eddigi tanulságai:
Az ortopédia érdekes, de durván faragják az embereket: ha nem műkszik, kicseréljük. Ha úgysem műkszik, elmerevítjük. Ha az sem jó, levágjuk.
A farmakológia gyökérségnek tűnik - legalábbis egyelőre.
Kardiológus meg nem leszek.

Ja, még nem is említettem, hogy TG elköltözött tőlünk. Összeköltözött ugyanis a barátnőjével, sok boldogságot nekik! És nem, nem fogom szegény lányt ettől fogva Yokoként emlegetni, akármilyen fasza is volt a mi kis négyesünk.

Ugyanakkor mostanában kezd egyre világosabban kiderülni, hogy a lakásban minden akár csak aránylag értelmesnek vagy hasznosnak nevezhető tárgy TG-é volt. 
Felespoharunk viszont van elég hála az égnek.

Uhú, ha én ezt elmesélném... de ezt most nem fogom. Tudom, hogy alapból gyökérség felhozni valamit ha az ember nem meséli el, nem hogy még blogba leírni, de ezt most nézzétek el nekem kivételesen. Az elmúlt pár napomról annyit tudnék nyilatkozni, hogy flower power - aminek hallatán nem tudom, mire gondoltok, de biztosíthatlak titeket, hogy a valóságnak még csak fényévnyi közelében sem jártok.

Nem, semmiféle drog nem játszott szerepeket az események alakulásában.

A felezőtábor felettébb kellemes volt: jó társaság, jó hangulat, meg kidobó orrvérzésig. Vagyis igazából tűzharc volt, ami gyermekkorom számtalan elfeledett emlékét és ösztönös mozdulatát hozta felszínre, melyek rég letűnt kézilabdás múltam lövéseivel kiegészülve komoly taktikai tényezővé tettek engem a pályán. Sok beszédnek sok az alja, jól éreztem magam.

Az érettségi találkozó is jó volt, meg persze tanulságos. Az osztály egy részével, akikkel ovi óta együtt randalírozunk, persze amúgy is napi szinten tartom a kapcsolatot, de a többiekkel jó volt találkozni. Általánosságban elmondható, hogy az emberek mostanában fejezgetik be a mesterszakjaikat, gyereke pedig még senkinek nincs. Úgyhogy annyira nem vagyok lemaradva.

Na, de indulok is Debrecenbe, vár a nyitóbuli és az első klinikai évem.

Szeptember. Immár hivatalos: idén nyáron egyetlen árva napot sem pihentem.
A vizsgaidőszak utolsó napján nagy nehezen befejeztem a vizsgáimat, aztán kapásból egy három hetes belgyógyászat gyakorlat következett - Campus fesztivállal és a Hallgatói centrum kifestésével nehezítve. Alighogy a kórházból szabadultam, még aznap indultam is a Nindzsákkal nyaralni. Azt azt követő másfél hétben nem lett volna semmi dolgom, csakhogy Miskolc és Debrecen között ingáztam és gólyatábort szerveztem, az utóbbi két hétben ugye meg a gólyatáborban voltam.

És ez a hét sem a pihenésről fog szólni: holnapután indulok felezőtáborba (ismét Tokajba, ami egyet jelent a harcsapaprikással, juhú!), ahonnan szombaton haza esve még az érettségitalálkozómra is hivatalos vagyok. Vasárnap nyitóbuli, hétfőn pedig kezdődik a negyedév...

Nem azt mondom, hogy öreg vagyok én már ehhez, mert nem - de könyörgöm, egyetlen tespedős, semmit nemcsinálós, a puszta létezésemmel az entrópiát segítős hét olyan nagy kérés lett volna? 

A történelmi hűség kedvéért álljon itt idei Zöld Kilenceseim indulója, melyet a Pokémon főcímdalának dallamára kell énekelni.

A célom az, hogy vakon legyek - zöld társam oldalán.
Oly' sok a bor, töménytelen. De győzelem vár rám!

Táncba hív a részegség - így felismerheted,
Hogy a Zöld Kilences, azt partyface, ki mindenkit odaken!

Zöld Kilenc! Rúgjunk be hát mind!
Zöld Kilenc! Mi győzünk a legvégén.
Zöld Kilenc! Ó, te igaz barát,
Győzelem vár ránk!