Amikor a főorvos megkérdezi, hogy milyen orvos szeretnél lenni, te pedig azt válaszolod, hogy még nem tudod biztosan, de mindenképpen manuális szakmát szeretnél, erre ő pedig azt mondja, hogy az jó és látja, hogy a kondid is megvan hozzá, azt úgy érti hogy jóvágású, szép szál legény vagy, vagy úgy, hogy csak simán kövér?

A szülészet gyakorlatom első mellbevágó élménye akkor ért, mikor a folyosóra léptem és minden tele volt terhes nőkkel. Mert persze az ember tudja az eszével, hogy minden tele lesz terhes nőkkel, de mégis teljesen más, amikor körbenéz és itt egy pocak, ott egy pocak, mindenhol pocakok, mindenhol terhes nők!

Egészen addig különösnek, de nem kevésbé örömtelinek tartottam, hogy milyen korán és milyen frissen ebredtem, amíg rá nem jöttem, hogy elsődleges kronométerem, a telefonom diszkréten megoldotta az óraátállítást.

Szóval befejeztem a belgyógyászat blokkgyakorlatot...

Amúgy az orvostanhallgató pletykaláncolat nagyon kemény! Blokkgyakorlatunk van ugye, úgyhogy jóformán az ország minden kórházában van egy dotés, Debrecenben meg nyilván száz százalékos a lefedettség. Ennek megfelelően mi hamarabb tudunk mindenről, mint bárki más.

Kedden is például: az ominózus beteg átszállításánál valaki leadta a drótot, hogy hova küldik, onnan meg pár órával később kaptuk az információt, hogy már húztak is egy kenetet malária vizsgálat céljából.

Tudjátok, mi az abszolút felemás érzés?

Amikor blokkgyakorlatra jársz minden reggel hétre, ráadásul ma be vagy osztva délután kettőtől este nyolcig sürgősségi ügyeletre, de a műszak kezdete előtt egy órával szólnak, hogy inkább menj haza, mert a - szomszéd folyosón lévő - SBO-t épp az imént zárták le ebola gyanú miatt.

Na, ez az abszolút felemás érzés.

Mondatok, melyeket a muglik viszonylag ritkán hallanak mentőtisztek szájából

"Akartok játszani a defibrillátorral? Csak vegyétek lejjebb az energiát, mert tényleg odabasz!"

Magyar valóság

Ma valahol számlát kértem.
Készséggel adtak... a számla nyomtatási költségét persze ki kellett fizetnem.

Anatómia gyakorlaton boncol a gyakvezető és közben magyaráz:
- Itt ez a véna bezavar... - mire a csoport egyik legnagyobb strébere serényen jegyzetelve:
- Vena Bezavar? Ez szerzői név?

Ez sem tegnap történt, gondolhatjátok.
Csak egy sör mellett nosztalgiáztunk és jót nevettünk a régi dolgokon.

Gyógyszerészek játszanak és keménykednek a szomszéd asztalnál:
- Úgyis legyőzlek!
- Hallod, esélyed sincs... én már egyedül is ország-város-fiú-lányoztam!

Ami - ha jobban belegondolunk - kicsit azért szomorú.

The awkward moment when...

... mindenki a tanulmányi ösztöndíjon hisztizik, neked pedig az jelenti a sikeres félévet, ha nem neked kell fizetned a krediteidért.

Történelmi nap ez a mai... képzeljétek, van TDK tutorom! Szerdán ilyenkor meg már lehet, hogy témám is lesz.

Gondoltátok volna rólam?

College life level over 9000

Csörög a telefonod, egy ismeretlen szám keres. Felveszed és a pizzafutár az, hogy mi a pontos címed, mert neki 47-et mondott a diszpécser, de a név és a rendelés alapján ő úgy gondolja, hogy a 77-be kell jönnie. És igaza van.

Azért ez már egy szint.

Sok ismerősöm államvizsgázott a napokban, úgyhogy tiszteletemet tettem a kis államvizsga-bulijukon.
Az alábbi videó tökéletesen szemlélteti a hangulatot.

Number One!

A második turnusban szintén az egyes csapatot terelgettem és nevelgettem. Ők sajnos nem nyerték meg a pontversenyt, de ezt azért én fenntartásokkal kezelem. Láttam én utolsó nap csoportvezetőt állomásfőnöknél az első napi eredmények utólagos módosításáért és pluszpontokért kuncsorogni, és van egy olyan illetlen érzésem, hogy az idén első ízben velünk táborozó Egészségügyi Kar csoportjai közül is kellett valaki a dobogóra a frissen bimbódzó barátság és a politikai korrektség jegyében.

Mindezek persze csak rosszmájú balsejtelmek, az utolsó napi vetélkedőre kicsit tényleg leeresztettünk, úgyhogy simán benne van a pakliban, hogy tényleg csak a harmadik helyre volt elég a pontszámunk. Ennek ellenére a legjobb csoport így is egyértelműen mi voltunk. Hogy csak egy példát említsek, egyik délután miközben gyuritudját kortyoltunk a belvárosban, elmeséltem nekik néhány bohókás ifjonti baklövésemet, úgyhogy ügyrendileg elhatározták, hogy este tóga-party-t csapnak. Nyilván nem maradhattam ki én sem.

Innentől kezdve bárki bármivel próbált beszólni, az volt a válasz, hogy az egész csoportom tógában vereti bent a sátorban... your argument is invalid.

Vagy ha már az újszerű élményeknél tartunk, ők voltak az első csoportom ever, akik nemhogy nem aludtak be a buszon a fürdős buliról visszafelé, de végigénekelték az utat és aztán hajnali négyig afteroztunk a saját szakállunkra.

Csatakiáltás: Number One!

Induló (Halász Judit - Boldog születésnapot dallamára)
Az egyes csoport más mint a többi, ezt te is jól tudod.
Megittuk az összes piát, úgyhogy baszhatod!
Hányni viszont sosem fogunk, mert kurvajók vagyunk,
Ajándékként fogadd el részeg kis dalunk, hogy...

Iszunk, bulizunk - és nagyokat dugunk.
Próbálkozhatsz nyugodtan, de a jobbak mi vagyunk, mert...

Iszunk, bulizunk - és nagyokat dugunk.
Próbálkozhatsz nyugodtan, de győzni mi fogunk!

Eljutottam életemnek arra a pontjára, hogy amikor valaki megkérdezte, hogy mit csinálok, teljes komolysággal azt kellett válaszolnom, hogy vastagbélrákot rajzolok.

Ha ügyes vagyok, a végén még én leszek az egészségügy első számú grafikusa :D

MacGyver

Még az első turnusban strandröpiztem kicsit a gólyáimmal. Just for fun, értitek. Egész ügyesen játszottunk, a meccs is szoros volt, úgyhogy a vége felé azért már beleadtunk mindent. Egyszer csak jött egy keményebb lecsapás, amit az első sorban álló lányom megpróbált fogadni, de túl erős volt, úgyhogy a labda magasan messze hátra vette az irányt, simán a pályán kívül landolt volna.

But not on my watch! Azzal a lendülettel megfordultam, futottam néhány lépést és ugrásra szántam el magam. Lendítő láb, lövő láb, úszom a levegőben, egy pillanatra minden vészesen lelassul, az idő megáll. Klasszikus olló! Pelé megfordulna a sírjában, hogy elrejtse az álló dákót... már ha meghalt volna. Így csak váratlanul felkapja fejét dolgos napja kellős közepén, hisz érzi, hogy valami történt, szemében pedig a büszkeség könnye csillan meg. A lövés tökéletes, a labda pontos, a mentés sikeres.

Már a lendítő lábnál hallottam a végzetes reccsenést, de hát az ugye már a point of no return, végig kellett vinni a mozdulatot; úgyhogy csak a homokban ücsörögve vehettem szemügyre a bal nadrágszáramon a combközéptől makkmagasságig tartó (tehát nem olyan vészesen nagy) szakadást. Hiába na, a szörfnadrágokat nem akrobatamutatványokra találták ki, de szombat este fél hatkor, két órával a fürdős buli előtt, Tokajban szerezz új fürdőgatyát, ha tudsz.

Mit volt mit tenni, meg kellett oldani házilag. A varrás szóba sem jöhetett, az univerzum legstabilabb anyaga, a szigszalag pedig nem reagált volna kedvezően a medence meleg vizére... nem maradt más, mint a leukoplaszt. Olyan szépen meg tudtam ragasztani belülről, vastag rétegben, hogy a félhomályban nem is látszott a sérülés. Sőt, mi több: a tábor végéig kibírta a naci.

Fürdős buli, meleg víz, a nadrágom még mindig tart. Leukoplaszt!

Egyesek mind felett!

Az első turnusban az egyes csoportot vittem. Vállalhatatlan vadállatok voltak mind egy szálig, szívembe zártam őket. Már ott éreztem, hogy erősek lesznek, amikor egy fél óra alatt - szinte segítség nélkül - összerittyentették az indulónkat. Ezt pedig a hagyományoknak megfelelően meg is osztom veletek:

Csatakiáltás: Egyesek mind felett!

Induló (az ismert népdal dallamára):
Mi vagyunk az egyesek, győzni jöttünk, vesztesek!
Ej-haj, Tisza, Tokaj, egyesek ma nyernek.

Mi leszünk a legelsők, megittunk egy hordó sört!
Ej-haj, Tisza, Tokaj, egyesek ma nyernek.

Bebaszott a társaság, megittuk a pálinkát!
Ej-haj, Tisza, Tokaj, egyesek ma nyernek.

Lealázunk titeket, rettegjetek, gyerekek!
Ej-haj, Tisza, Tokaj, egyesek ma nyernek.

A drágáim olyan szinten voltak önműködőek, hogy ha egy pillanatra nem néztem oda, megittak két liter vodkát és elkezdték énekelni a Dote Olé-t. Ráadásul nem hányt közülük senki; aki meg véletlenül igen, az kulturáltan megoldotta egy wc-be, vagy egy bokor alá és már úgy tért vissza a csoporthoz, hogy ő a következő körben duplát iszik, mert pótolnia kell. Tündérek.

Egy újszerű élményem is volt velük: az utolsó napi sorversenyek után mindenki ment az ebédlőbe vacsorázni. Kivéve az én gólyáimat: az enyémek inkább tovább táncoltak, énekeltek és itták a maradék macifröccsöt a sátor előtt, mert valaki úgy felejtette a zenét. Ezután ugrálva körbevonatoztunk az ebédlőben a többiek között, majd miután kiértünk vissza az udvarra, azt kántálták az ajtóból, hogy felszívja, felszívja, illetve azt hogy eating-is-cheating!

Szóval nagyon jó volt őket terelgetni és meg is nyertük az egészet úgy, ahogy van. Egyesek mind felett!

Na, túléltem a gólyatábort. Mondjuk ezt egyelőre talán még elhamarkodott dolog kijelenteni, mert köhögök, tüsszögök, taknyolok, fáj a torkom és a székleteim állaga sem nevezhető ortodoxnak. Egyszóval produkálom a klasszikus fesztivál-betegség minden tünetét.

Ami nem is csoda: az idei gólyatáborban tényleg maximálisan túlfeszítettem tűrőképességem határait. Mindkét turnusban csoportot vezettem, úgyhogy kénytelen voltam beérni napi 2-3 óra alvással, nem feküdhettem vissza az üresjáratok közben, mint a hátteresek, ráadásul a két turnus között nem volt pihenő nap sem.

Azt hittem, már nagyon öreg vagyok az ilyesmihez, és hogy meg fogok halni, de ahhoz képest elég jól bírtam: az első egy hét meg sem kottyant, amikor reggel nyolckor megszisszentettem az első gyógysörömet, eszméltem csak rá, hogy micsoda elpusztíthatatlan übermensch vagyok. Na jó, az utolsó két nap elég szenvedős volt, de álltam a sarat végig.

Azóta meg alszom. A következő néhány posztban pedig majd megosztok veletek néhány élmény-morzsát.
Addig is peace out!

Gólyatábor, nulladik nap. Már itt vagyok Tokajban, és ahogy a tábor főépületének kihalt folyosóin grasszálok, újra és újra eszembe jut, hogy milyen üres minden. Holnap ilyenkor már vidám gólyacsivitelés fog betölteni mindent... és persze a hányás és az öklendezés összetéveszthetetlen hangjai. Így megy ez. Csupa móka!