Az a baj, hogy jóval válogatósabb vagyok, mint amennyire jóképű.

Ez a diskrepancia a legtöbb problémám forrása.

A teratoma a patológusok kindertojása.

Previously on Szuperbalázs's incredible adventures

Bocsánat, hogy kicsit eltűntem, elég sűrű hetem volt.

Dióhéjban annyi történt, hogy - még most sem hiszem el, de - sikeresen túl vagyok a TDK konferencián, ami örömteli.

Ráadásul amikor készülődtem, azt vettem észre, hogy az öltönynadrágom övét a szokásosnál egy lyukkal beljebb kell húznom annak érdekében, hogy ne essen le rólam. Ez még örömtelibb.

Ugyanakkor viszont rá kellett döbbennem, hogy az ügyintéző a tanulmányi osztályon már fejből tudja a nevem, annyi baj van velem. Ez a legkevésbé sem örömteli.
Irántam érzett szeretete valószínűleg a következő epizódok során sem mélyül majd el, hiszen még nem kaptam vissza az indexem az egyik balfasz intézettől, így leadni sem tudom a határidő lejárta előtt. A következő évadban mintadiákká avanzsálok, ígérem.

Ja, meg persze órákra jártam a héten, hiszen nálunk már bőven szorgalmi időszak van. Ezt csak azért teszem hozzá, mert én csak most döbbentem rá, hogy a mugli iskolákban ez nem így van.

Valószínűségszámítás

Tegyük fel, hogy egy téli évszak alatt egyetlen egy délután esik számottevő mennyiségű hó Debrecen környékén, ami meg is marad.

Tegyük fel, hogy Balázs egy téli évszak alatt egyetlen egy reggel gondolja azt, hogy olyan szép idő van és volt az utóbbi időben, hogy vászon tornacipőben vág neki a napnak.

Mennyi a valószínűsége annak, hogy ez a két esemény egy napra esik?

Úgy bizony... száz százalék.

Hja, február eleje... Az év azon napjai, amikor az ismerőseim és számomra teljesen ismeretlen, random első- és másodévesek tömegesen találnak meg a kérdéseikkel, hogy mit csináljanak ha valamelyik fontos tárgyuk nem lett meg.

Ez még nem is lenne baj, csak nem tudom, hogy miért terjeng rólam az a legenda az alsóbb évfolyamokon, hogy mindig kijátszottam valahogy a rendszert, amikor csúszásra került volna a sor. Amikor erről szó sincs: belém többet rúgott a rendszer, mint bárki másba, még a szabálymódosítások és előfeltétel-variálások is mindig a legrosszabbkor jöttek, ha magamtól nem lettem volna elég lusta.

Underachiever

Azt hiszem, ez a szó fejezi ki legjobban a lényemet.
Pedig szent meggyőződésem, hogy hatalmas potenciál lakozik bennem, csak átlag ember számára elképzelhetetlen módon lusta vagyok.

Most például nagyon-nagyon-nagyon közel állok ahhoz, hogy telibe fossam az egész vizsgaidőszakot úgy, ahogy van és valami értelmesebbet csináljak. Vagy elmenjek sörözni.

Az igazsághoz mondjuk az is hozzátartozik, hogy a lényeges és továbbhaladásom szempontjából fontos tárgyakat már év közben kiváltottam, vagy már levizsgáztam belőlük, úgyhogy  nem vagyok túl motivált. Ráadásul most egy kicsit ráparáztam a TDK munkámra is, hiszen jövőhéten konferencia, én meg tulajdonképpen még nem állok sehogy.

Nem teljesen elképzelhetetlen, hogy egy ici-picikét - de tényleg csak egy hangyapöcsnyit - alábecsültem a kilenc és fél órán belül esedékes vizsgámat.
Ebből még baj lehet.

Na mondjuk azért annyira nem túl nagy baj, mert ezzel kivételesen nem csúszok, legrosszabb esetben azt az egy-két kreditet kell kifizetnem. Ami viszont sanszos, mert időpont már nincs belőle, meg amúgy sem nagyon lenne rá időm, hiszen sikeresen ellazáztam és lustálkodtam ezt az egyébként halál könnyű vizsgaidőszakomat is.

Ej, mit fogok én itt még szopni nyáron!?

PS: Ja, ez most nem a fül-orr-gége amúgy. Azt majd jövőhéten.

Dorka épp azt fejtegette, hogy a holnapi vizsgája szempontjából nem igazán áll a helyzet magaslatán, de ha lenne egy időgépe, biztos, hogy ötösre megtanulná.

Úgy tűnik, az időgép iránti vágy visszatérő motívum ezen az egyetemen.

Erre én csak annyit reagáltam, hogy ha nekem lenne egy időgépem, az összes tárgyamat ötösre megtanultam volna, öt nyelven beszélnék folyékonyan, három hangszeren játszanék virtuóz szinten, lottó-milliárdos lennék, az univerzum pedig valószínűleg már réges-régen összeroppant volna a kalandjaim által okozott tér-időanomáliák súlya alatt.

Fül-orr-gégészetet tanulok és - bár tudom, hogy rengeteget fogok még sírni, mire levizsgázok belőle, de - ez a tankönyv egyszerűen zseniális! Minden második bekezdésben van egy mondat, amin aztán percekig szakadok. Az imént például azt taglalta hosszasan, hogy a női hallgatók miért viseljenek nadrágot a gyakorlaton szoknya helyett.

De nem is ez a fontos, hanem az, hogy most már nyugodtan halhatok meg: nem én vagyok az egyetlen gyökér, aki köhög, ha a fülét basztatják.

"Fel kell hívnunk még a figyelmet a külső hallójáratot beidegző ramus auricularis nervi vagi klinikai jelentőségére. Gyakran észlelhetjük, hogy a külső hallójárat érintése, pl. a tölcsér bevezetése heves köhögést vált ki, ami az eszköz ismételt bevezetésekor újra és újra fellép. Ez irradiáló vagusizgalomnak fogható fel."

De nem is ez a kemény, hanem hogy...

"Leírtak már - szerencsére unikum - oly erős vagusingerlékenységet, hogy a fülvizsgálat szívmegállást okozott, továbbá olyan eseteket, amikor a külső hallójáratban bent lévő, ide-oda mozgó idegentest heves köhögést, sőt típusos asthmás rohamokat váltott ki, mely állapot évekig állt fenn mindaddig, míg a fülészeti vizsgálat az idegentestet fel nem fedezte."

Képzeljétek el, hogy valaki egy fülpiszkálóval megállítja a saját szívét! Na, ez az igazi öngól.
Hogy mi a tanulság? Az nincs. Talán csak annyi, hogy ne vigyétek túlzásba a fülpucolást, a hallójárat amúgy is öntisztító.

Most döbbenek csak rá, hogy ez amúgy újabb ékes bizonyítéka a feltevésemnek, miszerint ha már úgyis tanulnotok kell hajnalban, legalább tanuljatok orvoslást!

Forrás: Dr. Ribári Ottó - Fül-, orr-, gégegyógyászat (Medicina, Budapest 1990)

My first 5k!

Lefutottam életem első 5 kilométerét! Mármint egyben.

És azt kell, hogy mondjam, bár sosem hittem az efféle faszsságokban, de tényleg fejben dől el: nem úgy indultam el futni, hogy most egyéni rekordot döntök, sőt majdnem feladtam az elején, mert TG beteg és ezúttal nem tartott velem.

De átestem a holtponton, aztán meg már úgy voltam vele, mint Forrest Gump: ha már tíz kört lefutottam, csak lefutok még hármat... és így is lett.

Táv: 5,31 km (13 db 400 m-es kör és egy 100 m-es sprint)
Idő: 31 perc, 6 másodperc
Átlagsebesség: 5'51''/km

Mindezzel állítólag 501 kcal-t égettem el. Nem rossz.

Információs társadalom

Akkor érezem csak magam igazán elveszettnek, amikor tanulás közben rákeresek valamire az interneten, és az egyetlen találat, amit a Google kidob, az az én tételsorom. 

A minap épp Dorkával és Atival merengtünk az élet nagy dolgain miután mindhárman megcsömörlöttünk a végeláthatatlan, verejtékszagú magolástól, mikor felmerült a kérdés, hogy az emberek tizenöt-húsz éve hogyan végezték el az orvosit.
Arra jutottunk, hogy nagyon elkényelmesedtünk úri jó dolgunkban, mert hozzászoktunk ahhoz, hogy az emberiség teljes tudásanyaga egy karnyújtásnyira hever előttünk, és bármilyen kis apró hülyeség jut is eszünkbe, már utána is nézhetünk a világhálón.
Régen ehhez meg kellett kérdezni valakit, aki tudja, elmenni a könyvtárba és reménykedni, vagy egyszerűen csak elfogadni, hogy az adott dolgot nem tudjuk és annyira nem is érdekel, hogy energiát feccöljünk bele.

Mindezek ellenére szerintem egyszerűbb volt az élet, és az egyetem elvégzése is akkoriban.

Azt most hagyjuk, hogy a molekuláris tantárgyaink anyagának kétharmada még nem is létezett húsz évvel ezelőtt (még az sincs tizenöt éve, hogy a humán genomot először megszekvenálták), de ráadásul extra információmorzsák után kutatunk, ha használhatatlannak vagy kevésnek ítéljük a tankönyv vonatkozó részeit, holott régen - hangsúlyozom, szerintem - ezt nem izgulták túl: ha ennyi volt a tankönyvben és előadáson, akkor ennyit tanultak meg, aztán lett, ami lett.

Az a baj, hogy túl sok információ szakadt ránk, ami szép és jó, de nyilván nincs didaktikusan rendszerezve, mi pedig csak nagyon nehezen tudjuk meghúzni a határt, hogy mi lehet fontos az oktatók szemében - és főleg jövendőbeli hivatásunk szempontjából - és mi nem.
Vajon kell-e még a huszonnyolcadik gyógyszer, mellékhatás, hatásmechanizmus, receptorcsalád, jelátviteli út vagy elég lesz az első öt? Szelektálni márpedig kell, mert mindent megtanulni - sajnos - mi, medikusok sem tudunk...

Még ha ehhez mi vagyunk is a legközelebb az ismert univerzumban :D

4/2

Na, tegnap csak bedaráltam végre a gastroenterologia-t is. Négyesre.

Reggel úgy indultam el - másfél óra alvás és egy full kómás, halálmegvető, fél szemmel a has fizikai vizsgálatáról szóló videót néző borotválkozás - után, hogy a gastro résszel nem lesz gáz, csak ne húzzak szar anyagcsere tételt.
Jellemző az emberi természetre, hogy ennek ellenére ki már úgy jöttem, hogy akár ötös is lehetett volna, ha nem gonoszkodnak velem a gyakorlati vizsgán. Mindig csak a telhetetlenség.

Pedig májat kellett vizsgálnom, ami nem hogy megy, de hobbi szinten is űzöm...
Mindegy, így megy ez, nagyon jó nekem ez a négyes. Főleg, hogy amúgy szar anyagcsere tételt húztam, csak végül sikerült belőle várat építeni.

Ennek örömére Lyndsy Fonseca újfent rádöbben, hogy mennyire bugyinedvesítően jól áll nekem a fehér köpeny és a fonendoszkóp - főleg, ha inggel és nyakkendővel egészül ki - és megkérdezi, mit csinálok este. Mindeközben reménykedik, hogy őt.

Voltam ma futni.

Mi mindenre nem jut az embernek ideje, ha nem tanul és csak halogatja a vizsgáit!?
Úgyhogy az egészséges életmód szempontjából ma büszke vagyok magamra. Más kérdés, hogy tutira megfáztam, teljessé téve ezzel az eddigi részleges torokgyulladásomat (meg voltak duzzadva a garatmanduláim és a nyaki nyirokcsomóim, de nem fájt és nem voltak szisztémás tüneteim).

A félmunka sosem jó.

Na nem baj, mondtam TG-nek (vele futottam), hogy amikor majd három nap múlva lázasan szörcsögve agonizálok az ágyban, emlékeztessen, hogy amúgy én büszke vagyok magamra.

Tudjátok, milyen érzés úgy elmenni egy vizsgára, hogy úgy érzitek, tisztességgel felkészültetek és minden tőletek telhetőt megtettetek?

Na, hát én sem.

De ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy amíg idejárok, erre az egyetemre, legalább egyszer elmegyek majd úgy vizsgázni valamiből, hogy a csata előestéjén legkésőbb nyolckor becsukom a könyvet, hátradőlök a székemben és az egyetlen problémám az lesz, hogy másnap melyik nyakkendőmet vegyem fel. Megnézek egy filmet, aztán időben lefekszem aludni. És nem valami kis kamuvizsgából ám, hanem egy igazi, rendes, fontos, nehéz, szóbeli vizsgából.

Na nyilván nem ebben a vizsgaidőszakban, ez már elfütyült. Kicsit összetorlódtak a vizsgáim, halogatni meg már nem lehet őket. Ráadásul hétfőig össze kéne hegesztenem egy TDK absztraktot és nem ártana lassan előrukkolni az idei Medikus Kupa dizájnjával sem.

Asszem, valamelyik hatodéves szigorlat remekül meg fog felelni erre a célra...
Addig meg marad a virrasztás.

Főztem toroskáposztát

És finom lett. Na nem annyira, mint nagymamámé, de hát először főztem ilyet.
Ezzel nagyjából össze is foglaltam az eddigi idei teljesítményemet. Még mindig nem kaptam magam össze annyira, hogy megcsináljam az eredetileg december harmincadikán esedékes vizsgámat, de persze más értelmes dolgot sem csináltam azóta. Ezen változtatni kell, mert lassan elfogy a vizsgaidőszak, és lenne más dolgom is bőven.

Mondjuk legalább a szilveszteri buli kellőképpen betegre sikeredett, ez mindenképpen pozitívum.

Ami az újévi fogadalmakat illeti, ezúttal nem bocsátkozom ilyen marhaságokba. Régen sem szerettem őket és az utóbbi pár évben sem igazán jöttek be. Legfeljebb csak annyit mondok, hogy igyekszem a lehető legtöbbet kihozni Kétezertizenötből.

Egész egyszerűen imádom az emberi szervezetet és az orvostudományt!

Tudjátok például, hogy mi az a colon endometriosis?
Gyönyörű betegség, és pont arról van szó, amit a neve is sugall: méhnyálkahártya jelenik meg a vastagbél falában.
Ez pedig értelemszerűen pontosan azzal jár, amire gondoltok: a menstruációval összefüggő bélvérzéssel és véres széklettel. (Meg hasi fájdalommal és hasmenéssel vagy székrekedéssel, de az nem olyan izgi.)

De most komolyan, minden viccet félretéve: ha már mindenképp tanulnotok kellene hajnali fél háromkor, miről tanulnátok szívesebben, ha nem ilyen érdekes dolgokról?

Miért nem lehet egy vizsgaidőszakom sem zökkenőmentes?

A Tanulmányi Osztály küldött nekünk egy e-mailt még a vizsgaidőszak előtt, hogy figyeljünk oda, hogy a vizsga jelentkezés és lejelentkezés rendjét hogyan fogják megvariálni és átláthatatlanná tenni a december végi ünnepnapok és munkanap-átrendezések. (Mondjuk még mindig fel nem foghatom, hogy egy elektronikus rendszernek miért fáj, ha ünnepnap van.)

Mellékeltek is egy táblázatot, amiben feketén-fehéren leírták, hogy a 30-án, kedden esedékes gastroenterologia vizsgámat 23-án éjfélig tudom leadni és én ezt tudomásul is vettem. Bár nem igazán értettem, hiszen a szabályok értelmében máig lehetne, de a TO szava szent, ügyködésükben nem érdemes logikát keresni.

Nem állt szándékomban leadni a vizsgámat, csak úgy odakattintottam... szoktam ilyet. Tudjátok, olyan ez, mint amikor egy padra ugyan ki van írva, hogy frissen mázolták, de az ember leküzdhetetlen késztetést érez, hogy összetapicskolja és saját tapasztalatai útján nyerjen bizonyosságot az festék frissességét illetően: más tudni, hogy nem adhatom le a vizsgát és megint más, ha a Neptun mondja az arcomba, hogy nem adhatom le, el kell mennem és kész.
Valahogy valóságosabb lesz tőle a dolog.

Erre ahogy odakattintottam, hát nem leadtam a vizsgát? De ez még a kisebbik baj; a nagyobbik az, hogy valaki kapott a lehetőségen és fel is vette a helyemet. Úgyhogy most szar van a palacsintában és vadásznom kell magamnak egy másik helyet - lehetőleg minél hamarabb, hogy ne boruljon az összes időpontom.

Hogy mi a tanulság?
Legfeljebb csak annyi, hogy a Tanulmányi Osztályon inkompetens barmok dolgoznak, akikben nem szabad megbízni és annyi, hogy ne játsszatok a Neptunnal, ha nincs dolgotok vele!

Az a legszomorúbb, hogy elcseszem a napjaimat.
A tanulást egyre csak halogatom, mást meg nem csinálok, mert hogy én éppen ugye "tanulok." Ennek pedig az az eredménye, hogy nem csinálok semmi értelmeset, a vizsga előtti nap próbálom menteni a menthetőt és szarul érzem magam. Igazából kétnaponta járhatnék vizsgázni. Sok különbség nem lenne, csak hamarabb végeznék.

4/1

Elképzelhető, hogy egyesek csak idegesítően sipákoló strébernek tartanának, de ti pontosan tudjátok, hogy nem vagyok az, úgyhogy nektek elárulom:
négyest kaptam immunológiából.

Pedig még a teszt után is úgy gondoltam, hogy nagyon a határon leszek és csak reménykedhettem, hogy a jobbik oldalán. Balázs Féle Asszociációs Alapú Tippelésimódszer rulz! 

Mai képünkön Lyndsy Fonseca is pontosan így gondolja, és bár továbbra sem tudja elképzelni, hogy nálam szexibb férfit hordhat a hátán a Föld, azzal is pontosan tisztában van, hogy messze még a vizsgaidőszak vége.

Úgy szeretnék egyszer úgy vizsgázni valamiből, hogy tisztességesen végigértem az anyagon, az utolsó pár napban már csak ismételgetem és a kimaradt apróságokat nézegetem át, sőt a vizsga előtti éjszaka még aludni is van időm.

Ez persze ezúttal sem jött össze és van egy olyan illetlen előérzetem, hogy ezután a vizsgám után Lyndsy Fonseca nem fog mosolyogni. Mondjuk nem stresszelem túl a helyzetet, meg akár szerencsém is lehet.

Na mindegy, azért még átnézem a definíciókat és lehet, hogy lesz egy órácskám aludni is.
Fingers crossed!