A mai nap aranyköpését véletlenül csíptem el egy TV mellett elhaladva, az úszó világbajnokság közvetítéséből:
- Hát igen ő nem nagyon döntögette az egyéni csúcsát ezen a vébén... az is igaz mondjuk, hogy az egyéni csúcsa a világcsúcs.

Képzeljétek, ma álmomban én voltam Pókember! 
Legalábbis eleinte... a végére aztán csak simán kocsmáztam az ismerőseimmel. A környezet, az emberek, a barátaim reakciói, az ok-okozati viszonyok, minden, minden annyira részletes, logikus és élethű volt, hogy simán lehetett volna a valóság is.
Egyedül az volt csak egy kicsit különös, hogy ott ült köztünk Gwen Stacy is.

Lehet, hogy hülye kérdés lesz, de én esküszöm, hogy ma hallottam ezt így először: a Krisztinákat tényleg becézik Krisztusnak?
Amúgy boldog névnapot nekik!

A távlati cél, hogy sikeresen behúzzam a vizsgaidőszakot, mielőtt a New Horizons elsuhan a Plútó mellett. Vagy nagyjából akkor.

A rövidtávú pedig túlélni a hétfőt. Baby steps.

Félelem és reszketés

Kicsit eltűntem az utóbbi időben, de igazából nem sok minden történt.
A helyzet pontosan olyan, mint amilyen ilyenkor lenni szokott: mindenki nyaral, mindenki pihen, mindenki vízpartról szemeteli tele az instagramot, mindenki Slash-re vereti a VOLT fesztiválon, Balázska meg szokásához híven felült a szopórollerre.

Egy hét van hátra a vizsgaidőszakból és nem állok valami fényesen.
Nagyon meg kell pörgetni a végét, tizenkilencre kell lapot húzni és ha minden összejön, még tíz év múlva is legendákat zengenek majd rólam és dalba foglalják hőstetteimet.

Ellenben ha nem jön össze minden... hát abba még belegondolni sem merek.

Miért lesz egy férfi nőgyógyász?

Véletlenül botlottam bele ebbe a cikkbe, ami azt kívánja megmagyarázni, hogy miért lesz egy férfi nőgyógyász. Na most én nyilván porbafingó vagyok még és elhanyagolható mennyiségű beteggel találkoztam egy szakorvoshoz képest, de így a vizsgaidőszak kellős közepén elég frusztrált és feszült vagyok ahhoz, hogy belekössek az ilyen dolgokba. Ráadásul addig sem tanulok. Úgyhogy tessenek hátradőlni, míg kiventilálom magam...

1. A nők jobb páciensek.
Ezt nem lehet így általánosan kijelenteni, sőt tapasztalatom szerint, ha mindenképp le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, a férfiak sokkal kevésbé körülményes és hisztis, valamint jóval szófogadóbb és rendesebb betegek. Valójában amúgy ez nemtől független: mindkét oldalon vannak nehéz esetek.
Más kérdés, hogy egy nőgyógyász több fiatal és egészséges pácienssel találkozik, akikkel könnyebb szót érteni, de ennek semmi köze ahhoz, hogy a nők jobb betegek lennének.

2. A halál ijesztő.
A halál nem ijesztő, a halál az élet legtermészetesebb velejárója, amivel soha senkinek nem volt problémája nagyjából száz évvel ezelőttig. Akkoriban kezdtek el az emberek az otthonuk helyett inkább kórházakban meghalni, ami így eltávolodott a hétköznapi élettől. Egyedül a korai és értelmetlen halál az ijesztő, ami elkerülhető lett volna.
Nyilván több a sikerélmény egy szülészeten, mint egy onkológián, de az akad más szakterületeken is bőven, ráadásul ennek megint semmi köze ahhoz, hogy egy férfi miért választja a nőgyógyászatot.

3. Jó hely az ismerkedésre.
Ezt a hülyeséget állítólag amerikai orvosok válaszai alapján állították össze, de kívánom nekik, hogy nyomjanak le egy műszakot egy magyar vidéki kórház ambulanciáján és ott ismerkedjenek...
De komolyan, ez milyen abszurd már?

4. A világ a peteérés és a hormonok körül forog.
Ezt a tételmondatot a cikk nem igazán magyarázza meg, de amúgy is hülyeség: a világ a genom bármi áron történő fenntartásáról és terjesztéséről szól, valamint az ezt biztosító ősi ösztönökről és az általuk sarkallt viselkedésformákról. Ennek nyilván van némi köze a peteéréshez, de ne legyünk ennyire szűk látókörűek és szexisták!

5. Nagyszerű megtiszteltetés.
Ezzel nem tudok vitatkozni, ez így igaz.
De a cikk attól még fos.

Tajga

Sohasem tanultam otthon.

És ezt szó szerint kell érteni: tényleg, soha egy percet sem. Gimiben és az érettségire nem volt rá szükség - ami végső soron a legtöbb problémám gyökere, mert nem szoktam hozzá, az orvosi egyetemet meg viszonylag nehéz tanulás nélkül abszolválni. Az ilyen irányú szárnyaszegett, suta próbálkozásaimat viszont már mindig Debrecenben követtem el, nem pedig otthon.

Ez a szép tradíció szakad most meg, mert a szubtrópusi éghajlat elől hazamenekültem Miskolcra. Itt ugyanis olyan jó hűvös a családi fészek, hogy míg Debrecenben egy szál alsógatyában, a ventilátor szellőjében izzadtam ki magamból minden folyadékot, addig itt hosszú melegítő nadrágban és zokniban ücsörgök. Gondolkodom egy vékony pulcsiban is.

Továbbá nem elhanyagolható körülmény, hogy kaja is van itthon. Az egyetlen negatívum, hogy a szomszéd zenét hallgat, de rá sem tudok haragudni, mert legalább Elvis-t.

Szubtrópus

Nyár, kánikula, harminc fok, panel, legfelső emelet.

Állandó jelleggel izzadok, olvad a tükör, ráadásul egy tekintélyesebb méretű szúnyogfalka kolonizálta a szobámat, úgyhogy a puszta lét is maga a tömör gyönyör. De hát ilyen körülmények között azért mégis csak autentikusabb a maláriáról tanulni, nem? Holnap biz'isten veszek pár liter tonikot.
Na jó, holnap nem, de majd hétfőn.

Most, hogy már két hét nyomtalanul elröppent a vizsgaidőszakból - tehát elegendő előnyt adtam a strébereknek -, épp itt az ideje, hogy elkezdjek valami értelmeset is csinálni és hozzálássak a vizsgaidőszakom megmentéséhez. Nem is én lennék, ha már levizsgáztam volna valamiből.

Az ürülék lassan már a ventilátorig ér, aminek a halk, monoton morajlása éppen csak elnyomja az időről-időre támadásba lendülő moszkitó had zümmögését. Autentikus.
A motiváció és az ideológia a szokásos: jelen állás szerint még akár öt-pont-nulla is lehetek, ha minden jól alakul. Mert persze úgy szokott.

És még a függönyöm is leszakadt.

A kedvenc gombám jelenleg a Cryptococcus neoformans.
Nem tudom, milyen gomba, fogalmam sincs, hogy néz ki, mit okoz vagy hogy mit vár az élettől.

Azt viszont tudom, hogy a legtöbb mikológia tárgyú mikrobiológia minimumkérdésre ő a válasz.

Az elmúlt héten nem haladtam olyan gyorsan a tanulmányaimmal, mint szerettem volna.
Viszont megnéztem három évadnyi Vészhelyzetet, szóval azért pallérozom magam.

Elkezdődött

Vizsgaidőszak. Már megint. Brace yourselves, whining is coming.

Ezúttal két szigorlat és két belgyógyászat kollokvium lesz terítéken, a szülészetet szerencsére kiváltottam ötössel. A curriculumomban ne keressetek rendszert vagy logikát, már réges-rég nem a mainstream sorrendben csinálom a tárgyaimat.

Az a legfontosabb, hogy nem szabad pánikba esni.
Apropó: boldog Törölköző Napot!

Ja, azt meg még nem is meséltem...

... hogy idén tavasszal mi szerveztük meg a Medikus Kupát, amit annak rendje és módja szerint meg is nyertünk. Szervezőként elég fárasztó volt, de minden klappolt, mindenki jól érezte magát, ráadásul soha ennyi ember nem vett még részt a kupán (csak debreceni részről 1200 szurkoló volt jelen).

Hamarosan kiteszek majd néhány képet és megosztok veletek pár élménymorzsát, de addig is fogadjátok szeretettel a promó videónkat.

Nem, nem én vagyok a főnix jelmezben. Komolyan.

Május első hete csodálatos: süt a nap, csicseregnek a madarak, kék az ég, mindenki a Pulzus teraszán hesszel egy fél hektoliter limonádéval, de még senkit nem nyomaszt a közelgő vizsgaidőszak fagyos előszele. Szép, nyugodt és kiegyensúlyozott időszak ez. Az ember ilyenkor harmóniába kerül az egész univerzummal és az élettel.

Május második, stresszes vizsgafelvétel és konstans eső áztatta második hetéről inkább ne is beszéljünk.

Irracionálisan nagy mértékben idegesít, ha valaki helytelenül használja a -ba, -be, -ban, -ben toldalékokat. Ha írásban is erre vetemedik, akkor meg még jobban.

Az ilyen embereket általában azon melegében elkönyvelem sötét, buta, tanulatlan gyökérnek. Sajnos akad ilyen az orvostanhallgatók között is bőven.

Alapvető axióma, hogy Debrecenből nagyon-nagyon hiányoznak a hegyek.
Meg minden olyan dolog, ami várossá tehetne egy falut - de ezt már számtalanszor elsírtam nektek, úgyhogy ebbe ne menjünk most bele.

Arra viszont csak mostanában jöttem rá, hogy más embereknek más és más módon hiányoznak a hegyek.
Van egy ismerősöm, aki az Avason nőtt fel és legutóbb kifakadt, hogy Debrecenben egyszerűen nincs kilátás: minden lapos, nincs egy magasabb pont, ahonnan elláthatnátok valahova; egy panel tizedik emeletéről pedig nem olyan mókás a szomszéd panelt vagy a szánalmas ürességet bámulni.

Ezzel szemben nekem - aki a völgyben nőttem fel - mindig a körém magasodó hegyoldalak hiányoztak, melyek határt szabtak a környező kis világomnak és otthonos kis fészket alkottak, ami nélkül védtelennek, már-már meztelennek érzem magam a hatalmas, üres semmi kellős közepén.

Furcsa dolgok ezek. Petőfi meg bekaphatja.

A tegnapi posztra visszatérve jutott eszembe:

Ha az ember szájüregében matatva mélyen a szövetei közé döfnek egy tűt, majd elkezdik azt más irányba forgatni, vajon megnyugvást ad-e a nervus alveolaris inferior anatómiai pozíciójának, valamint annak az állkapocs-csatornával való viszonyának pontos ismerete, vagy csak simán jobb, ha az ember a boldog tudatlanság mély mocsarába süppedve hagyja, hagy történjen, aminek történnie kell.

Na, ezt már sosem fogom megtudni.

Egy picit tartok a fogorvosoktól, ami medikus létemre egy kicsit ironikus, de hát ez van.
Viszont már ideje volt elmennem egyhez egy barázdazárás melletti secunder caries okán, úgyhogy ma végül rászántam magam; egy jó barátom és kvázi évfolyamtársam kezei alá feküdtem... izé, ültem.

Olyan ügyesen megcsinálta, hogy három órával később már simán ehettem vele, az én avatatlan szememnek meg úgy néz ki az ominózus fog, mintha vadi új lenne és még soha semmi nem történt volna vele az életben. A procedúra közben pedig semmit nem éreztem a lidocain injekción kívül, azt is csak alig.

Egy tipp a hasonszőrű félősöknek: miközben tátott szájjal és csukott szemmel várjátok a szurit, gondoljatok arra, hogy nem is olyan régen hogy zajlottak a fogászati beavatkozások, amikor érzéstelenítés híján két-három markos legény segített átvészelni a dolgot, a doktor pedig akkor volt ügyes, ha gyors volt.
Ugye már nem is hangzik olyan rosszul az a kis szúrás?

Az egyetemi élet fizikája

Hajlamos vagyok azt mondani, hogy elszublimál a pénzem, pedig ez nem igaz...
általában azért még cseppfolyóssá válik előtte.

Hölgyeim és Uraim, hagy kérjek egy hatalmas tapsot szerény személyemnek, hiszen egyéni rekordot készülök dönteni: a történelem és egyetemi pályafutásom során először nem egy nappal korábban, nem előző este, hanem a megmérettetés napján kezdek el felkészülni a holnap ma esedékes vizsgámra. Kívánjatok szerencsét!

Amúgy bocsi a kis szünetért. Visszatértem.

Állítólag néhány elsős az után érdeklődött velem kapcsolatban, hogy miért lóg olykor lánc az oldalamon. Nem tudom, hogy ez a generációs szakadéknak tudható be, vagy még soha nem láttak rockert, de minden esetre szomorú.