Ezennel hivatalosan kijelentem, hogy az új kedvenc szavam nem más, mint az emancipunci.

Kétezertizenhat

Ha már új esztendő, akkor úgy illendő, hogy az újévi fogadalmakról is szó essék.
Annak ellenére, hogy az utóbbi években megpróbálkoztam vele, tudjátok, hogy nem vagyok az ilyen dolgok híve. Az új év - új én jellegű nagy elhatározásokat alapból hülyeségnek tartom, amiket legritkább esetekben követi csupán valódi tett is.

Arról nem is beszélve, hogy az eddigi nagy kaliberű, szubjektív és kézzel foghatatlan céljaimat, mint például az egészséges életmód, nem is igazán lehetett teljesíteni. Az addig rendben van, hogy kevesebb szemét kaját ettem és többet sportoltam tavaly, mint azelőtt, de azért eddig sem voltam olyan vészes, és még mindig bőven lehetne javítani a helyzeten.

Úgyhogy úgy döntöttem, hogy idén teszek ugyan egy újévi fogadalmat, de egy egyszerű, objektív, nem teljesíthetetlen célt tűzök ki magam elé. Egy olyat, amiről egyértelműen el lehet majd dönteni, hogy teljesítettem vagy sem.
Ez pedig úgy hangzik, hogy amint felszárad a hó, elkezdek edzeni rá és 2016-ban lefutok egy félmaratont.

Rovarkaland

Hogy is kezdhetnénk szebben az évet, mint egy rovarkalanddal? Dorka ugyanis olykor váratlan, véres viadalokba keveredik a szobájába tévedő ízeltlábúakkal, a csaták krónikáját pedig általában meg is osztja velem facebook-on. Egy ilyen epikus küzdelem átirata következik:

- Győztem. Eltereltem a figyelmét és bamm!
- Mivel lehet elterelni egy poloska figyelmét?
- A lámpán mászott, lekapcsoltam. Megijedt, én meg lefújtam légfrissítővel, amitől leesett.
- És bamm?
- És seprőnyél végére tekert vécépapírral, papuccsal és további légfrissítővel segítettem az exituszát.
- Zseniális vagy.
- Egy hős!
- Más megoldotta volna egy zsebkendővel... de neked van stílusod.

Taláb mondanom sem kell, a harc és a seprőnyélre tekert vécépapír emlékét azóta is dalok őrzik.

#1000

Költözünk.

Bizony, Atival ketten új albérletbe cuccolunk és megalkotjuk a világ valaha volt legmenőbb és legkirályabb agglegénylakját! A lakás maga gyönyörű, frissen felújított és csak egy utcával van messzebb az egyetemtől, mint a régi. Sőt, nem kell többet az elviselhetetlen harmadik lakótársunkkal sem szenvednünk...

Szóval mindez alapvetően pozitív dolog, egy kicsit mégis úrrá lett rajtam a nosztalgikus szomorúság: szerettem itt lakni. Minden tökéletlensége és lepukkantsága ellenére szerettem ezt a helyet, rengeteg mókás és szép emléket őrzök róla. Az az év például különösen zseniális volt, amikor TG-vel, LG-vel és Norbival osztoztunk a kis hajlékunkon... még mielőtt a Yoko Ono Effektus szétrobbantotta volna az eredeti nagy négyest, majd a maradékát is.

Sosem hittem volna, de hiányozni fog a negyedik emelet; a kilátás az erkélyről, a szolidaritás ablaka, de még a lépcsőzés is. Komolyan. Ez egyébként megérne egy tanulmányt is: vajon azokat az embereket, akik lakhelyükből adódóan rendszeresen és sokat lépcsőznek kevésbé érintik-e a szív és érrendszeri megbetegedések?

Amúgy világ életemben a földszinten laktam Miskolcon is (földi pályafutásom hajnalának egy rövid periódusát leszámítva, amelyről nincs is emlékem, és valószínűleg az emeletre sem önerőből mentem fel), illetve aztán pár évig Debrecenben is. Az új albi is a földszinten lesz.

Már csak azt kell kitalálnunk, hogy mi legyen az új wi-fi nevünk, hiszen a Jóseggű srácok az emeletről ezek után már nem lesz adekvát... mondjuk Facér Földszinti Fiúk... vagy csak simán Cicalak? Hmm, ezen még gondolkodnom kell.

Na de megyek is pakolni; elképesztő, hogy mennyi cuccot és szentimentális szemetet halmoztam fel pár röpke év alatt!

Egyetlen kérdésem maradt csupán: mi a faszért nem hallgattam én eddig Iron Maiden-t?

Ma volt a KRESZ vizsgám.

Egy kicsit tartottam tőle, mert január óta ugye új rendszer van, és most már nem egy párszáz, hanem egy tízezer kérdést tartalmazó kérdésbank segítségével lehet felkészülni. Akármennyit teszteztem, mindig kaptam új kérdéseket, ami alapvetően nem probléma, ha az ember tudja a dolgokat, de azért egy-két geci megfogalmazással be lehet forgatni az embert. Meg azért nem vittem túlzásba a felkészülést sem...

Végül úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó aggódni: elvégre is több embernek van jogosítványa, mint anatómia szigorlata; valami lesz.

És lett is: 75/75 pont, bitches!

Képzeljétek, múlthéten voltam életem második legénybúcsújában.
Az első annak idején egy grill party volt, ahol megittunk pár üveg bourbont, a társaság egy része hazament, majd a keménymaggal továbbmentünk, megittunk még néhány üveggel és szivaroztunk a vőlegénnyel.

Nos, ez a múltheti második nem ilyen volt. Egy jobbféle kocsma különtermét béreltük ki; voltak mókás feladatok, ivós kvíz, rengeteg vodka és egy... művésznő is, aki egyedülálló performansszal szórakoztatta a társaságot.

Anélkül, hogy túlságosan belemennénk a részletekbe, hagy osszak meg veletek néhány tanulságot:
- A Bro Code 45. cikkelye - a bro never wears jeans to a strip club - igazat szólt, minden egyes indoklásával és kiegészítésével együtt.
- A világ dolgaival úgy nagyjából tisztában lévő embernek tartom magam, de a performansz egyes mozzanatai engem is kétségtelenül megleptek.
- Ettől teljesen függetlenül az a jól megalapozott gyanúm, hogy a vőlegény ovi óta nem örült ennyire egy nyalókának.

Azóta egyébként már az esküvő is megvolt, úgyhogy éljen az ifjú pár; sok boldogságot nekik!

Vágjátok azt a jóképű, New York-i orvost meg a kutyáját, akikért most az egész internet meg van őrülve?
Nos, Dorka a lényegre tapintva, a következő módon értékelte a helyzetet:
- Tuti meleg. Vagy ha heteró, akkor biztos ázsiai kisgyerekeket tart a pincéjében. De olyan nincs, hogy heteró is legyen, meg normális is.

Szeptember elseje, avagy a mai nap tanulsága

Ha a kedvenc szomszédlánykánkból tanító néni lesz és az első napján, amikor élesben van gyerekekkel, küld nekünk egy képet, amin egy gyermeteg betűkkel odaákombákomozott "Imádlak Melinda Néni" felirat látható, azt lehetőleg ne úgy reagáljuk le, hogy...

"Már első nap kersztcsontig benyalt a kis törtető cafka?"

Elképzelhető, hogy nem fogja értékelni.
Sőt, ha a gyermek központozásbeli hiányosságaira hívjuk fel a figyelmét, azt sem fogja tanítóhoz méltó nyelvtannáci hozzáállással fogadni.

A mai nap aranyköpését véletlenül csíptem el egy TV mellett elhaladva, az úszó világbajnokság közvetítéséből:
- Hát igen ő nem nagyon döntögette az egyéni csúcsát ezen a vébén... az is igaz mondjuk, hogy az egyéni csúcsa a világcsúcs.

Képzeljétek, ma álmomban én voltam Pókember! 
Legalábbis eleinte... a végére aztán csak simán kocsmáztam az ismerőseimmel. A környezet, az emberek, a barátaim reakciói, az ok-okozati viszonyok, minden, minden annyira részletes, logikus és élethű volt, hogy simán lehetett volna a valóság is.
Egyedül az volt csak egy kicsit különös, hogy ott ült köztünk Gwen Stacy is.

Lehet, hogy hülye kérdés lesz, de én esküszöm, hogy ma hallottam ezt így először: a Krisztinákat tényleg becézik Krisztusnak?
Amúgy boldog névnapot nekik!

A távlati cél, hogy sikeresen behúzzam a vizsgaidőszakot, mielőtt a New Horizons elsuhan a Plútó mellett. Vagy nagyjából akkor.

A rövidtávú pedig túlélni a hétfőt. Baby steps.

Félelem és reszketés

Kicsit eltűntem az utóbbi időben, de igazából nem sok minden történt.
A helyzet pontosan olyan, mint amilyen ilyenkor lenni szokott: mindenki nyaral, mindenki pihen, mindenki vízpartról szemeteli tele az instagramot, mindenki Slash-re vereti a VOLT fesztiválon, Balázska meg szokásához híven felült a szopórollerre.

Egy hét van hátra a vizsgaidőszakból és nem állok valami fényesen.
Nagyon meg kell pörgetni a végét, tizenkilencre kell lapot húzni és ha minden összejön, még tíz év múlva is legendákat zengenek majd rólam és dalba foglalják hőstetteimet.

Ellenben ha nem jön össze minden... hát abba még belegondolni sem merek.

Miért lesz egy férfi nőgyógyász?

Véletlenül botlottam bele ebbe a cikkbe, ami azt kívánja megmagyarázni, hogy miért lesz egy férfi nőgyógyász. Na most én nyilván porbafingó vagyok még és elhanyagolható mennyiségű beteggel találkoztam egy szakorvoshoz képest, de így a vizsgaidőszak kellős közepén elég frusztrált és feszült vagyok ahhoz, hogy belekössek az ilyen dolgokba. Ráadásul addig sem tanulok. Úgyhogy tessenek hátradőlni, míg kiventilálom magam...

1. A nők jobb páciensek.
Ezt nem lehet így általánosan kijelenteni, sőt tapasztalatom szerint, ha mindenképp le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, a férfiak sokkal kevésbé körülményes és hisztis, valamint jóval szófogadóbb és rendesebb betegek. Valójában amúgy ez nemtől független: mindkét oldalon vannak nehéz esetek.
Más kérdés, hogy egy nőgyógyász több fiatal és egészséges pácienssel találkozik, akikkel könnyebb szót érteni, de ennek semmi köze ahhoz, hogy a nők jobb betegek lennének.

2. A halál ijesztő.
A halál nem ijesztő, a halál az élet legtermészetesebb velejárója, amivel soha senkinek nem volt problémája nagyjából száz évvel ezelőttig. Akkoriban kezdtek el az emberek az otthonuk helyett inkább kórházakban meghalni, ami így eltávolodott a hétköznapi élettől. Egyedül a korai és értelmetlen halál az ijesztő, ami elkerülhető lett volna.
Nyilván több a sikerélmény egy szülészeten, mint egy onkológián, de az akad más szakterületeken is bőven, ráadásul ennek megint semmi köze ahhoz, hogy egy férfi miért választja a nőgyógyászatot.

3. Jó hely az ismerkedésre.
Ezt a hülyeséget állítólag amerikai orvosok válaszai alapján állították össze, de kívánom nekik, hogy nyomjanak le egy műszakot egy magyar vidéki kórház ambulanciáján és ott ismerkedjenek...
De komolyan, ez milyen abszurd már?

4. A világ a peteérés és a hormonok körül forog.
Ezt a tételmondatot a cikk nem igazán magyarázza meg, de amúgy is hülyeség: a világ a genom bármi áron történő fenntartásáról és terjesztéséről szól, valamint az ezt biztosító ősi ösztönökről és az általuk sarkallt viselkedésformákról. Ennek nyilván van némi köze a peteéréshez, de ne legyünk ennyire szűk látókörűek és szexisták!

5. Nagyszerű megtiszteltetés.
Ezzel nem tudok vitatkozni, ez így igaz.
De a cikk attól még fos.

Tajga

Sohasem tanultam otthon.

És ezt szó szerint kell érteni: tényleg, soha egy percet sem. Gimiben és az érettségire nem volt rá szükség - ami végső soron a legtöbb problémám gyökere, mert nem szoktam hozzá, az orvosi egyetemet meg viszonylag nehéz tanulás nélkül abszolválni. Az ilyen irányú szárnyaszegett, suta próbálkozásaimat viszont már mindig Debrecenben követtem el, nem pedig otthon.

Ez a szép tradíció szakad most meg, mert a szubtrópusi éghajlat elől hazamenekültem Miskolcra. Itt ugyanis olyan jó hűvös a családi fészek, hogy míg Debrecenben egy szál alsógatyában, a ventilátor szellőjében izzadtam ki magamból minden folyadékot, addig itt hosszú melegítő nadrágban és zokniban ücsörgök. Gondolkodom egy vékony pulcsiban is.

Továbbá nem elhanyagolható körülmény, hogy kaja is van itthon. Az egyetlen negatívum, hogy a szomszéd zenét hallgat, de rá sem tudok haragudni, mert legalább Elvis-t.

Szubtrópus

Nyár, kánikula, harminc fok, panel, legfelső emelet.

Állandó jelleggel izzadok, olvad a tükör, ráadásul egy tekintélyesebb méretű szúnyogfalka kolonizálta a szobámat, úgyhogy a puszta lét is maga a tömör gyönyör. De hát ilyen körülmények között azért mégis csak autentikusabb a maláriáról tanulni, nem? Holnap biz'isten veszek pár liter tonikot.
Na jó, holnap nem, de majd hétfőn.

Most, hogy már két hét nyomtalanul elröppent a vizsgaidőszakból - tehát elegendő előnyt adtam a strébereknek -, épp itt az ideje, hogy elkezdjek valami értelmeset is csinálni és hozzálássak a vizsgaidőszakom megmentéséhez. Nem is én lennék, ha már levizsgáztam volna valamiből.

Az ürülék lassan már a ventilátorig ér, aminek a halk, monoton morajlása éppen csak elnyomja az időről-időre támadásba lendülő moszkitó had zümmögését. Autentikus.
A motiváció és az ideológia a szokásos: jelen állás szerint még akár öt-pont-nulla is lehetek, ha minden jól alakul. Mert persze úgy szokott.

És még a függönyöm is leszakadt.

A kedvenc gombám jelenleg a Cryptococcus neoformans.
Nem tudom, milyen gomba, fogalmam sincs, hogy néz ki, mit okoz vagy hogy mit vár az élettől.

Azt viszont tudom, hogy a legtöbb mikológia tárgyú mikrobiológia minimumkérdésre ő a válasz.

Az elmúlt héten nem haladtam olyan gyorsan a tanulmányaimmal, mint szerettem volna.
Viszont megnéztem három évadnyi Vészhelyzetet, szóval azért pallérozom magam.

Elkezdődött

Vizsgaidőszak. Már megint. Brace yourselves, whining is coming.

Ezúttal két szigorlat és két belgyógyászat kollokvium lesz terítéken, a szülészetet szerencsére kiváltottam ötössel. A curriculumomban ne keressetek rendszert vagy logikát, már réges-rég nem a mainstream sorrendben csinálom a tárgyaimat.

Az a legfontosabb, hogy nem szabad pánikba esni.
Apropó: boldog Törölköző Napot!