"Mindenki életében eljön a pillanat, amikor fénymásol. A tiédben most jött el."
/Definetley Maybe/

Ma kifejezetten sokat beszélgettem a Zöldeskékszemű lánnyal.
Ő mondjuk váltig állította, hogy az ő szeme igazából kékeszöld, úgyhogy végül megegyeztünk abban, hogy zöld szeme van.
Nem tudom, miért áll szóba velem, de remélem, így marad.

Az alvásról már leszoktam. Afféle tinédzserkori szeszély lehetett.
Egy káros szenvedéllyel kevesebb.

Viszont bizonyítást nyert az a hipotézis, hogy a világot a nyafogás mozgatja.
Elég volt mindössze huszonegy éven át nyígnom, és hiphop belebotlottam egy barna, zöldeskékszemű lányba, aki szóba áll velem.
Fingers crossed.

- Balázs, aludtál te már egyáltalán a héten?
- Miért, úgy nézek ki?

Amúgy a fáradtságban nem maga a fáradtság a rossz, hanem a tudat, hogy ma este se lesz esélyem aludni. Különben meg nekem már nem is hiányzik az alvás, mint olyan... én már csak az alvás gondolatába vagyok szerelmes.

Fogalmazzunk talán úgy, hogy az alvás mostanában nem képezi életem szerves részét...

Tavaly, egész álló évben formalint szívtam.
Idén, egész álló évben ózont szívok.
Jó lenne már valami olyasmit csinálni, aminek több köze van a friss nitrogén-oxigén keverékhez.

Újabban egyre gyakrabban kerít spontán módon hatalmába az érzés, hogy az élet mégiscsak szép.
Ez mindenesetre ijesztő.

A legújabb kutatások arra engednek következtetni, hogy az alkoholt rendszeresen fogyasztó emberek tovább élnek, mint absztinens társaik. Én mindig mondtam, hogy az etanol nem gonosz... csak rossz a sajtója.

"Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés."

Na, beálltam a dolgozó emberek sorába.
Alighogy ez megtörtnént, máris levonhattam az első fontos konklúziót: a tűzőgépkapcsok a fénymásolófiúk egymás ellen vívott háborújának az aknái. Orvul terpeszkednek a kézről kézre járó jegyzetek taktikai fontosságú területein és ha nem veszed észre, az ég kegyelmezzen neked.
De ha észreveszed, akkor is csak vér, könny és veríték árán tudod eltávolítani.

Amúgy a Gólyalány témát minden valószínűség szerint beszoptam, mert kiderült, hogy a Másiklány - aki egyébként hajt rám jelenleg - a Gólyalány osztálytársa volt négy évig.
Ha ez nem volna elég, kiderült az is, hogy a Gólyalány nővérét már régóta ismerem, és a tegnapi nyitóbulin is többet sikerült beszélgetnem vele, mint magával a Gólyalánnyal. Szar az élet.

- Képzeld, a kedvenc gólyalányod, akivel aludtál...
- Héé! Attól, hogy aludtam vele, még nem ő a kedvenc gólyalányom, oké?
- Ja, rendben. Szóval képzeld, az a lány...

Itt van az ősz, itt van újra.
Ha a király bőrdzsekim nem dob a sármomon, akkor nem tudom, mi fog...

Az igazsághoz azért hozzátartozik az is, hogy amikor hazatérésem napján unottan babráltam a telefonomat, meglepő dologra lettem figyelmes... azonnal fel is hívtam az egyik barátomat, aki szintén csoportvezető volt a táborban.

- Szia, itt Szuperbalázs!
- Szia! Mizu?
- Ööö... jól emlékszem, hogy a te csoportodban is voltak tokosok?*
- Igen.
- És elképzelhető, hogy az egyikük esetleg lány volt?
- Igen, egy fiú, egy lány.
- És nem lehetséges, hogy ezt a lányt véletlenül Rebeccanak hívták?
- De, de, Becky.
- És mondd csak... jól emlékszem, hogy egész csinos volt?
- Konkrétan a tábor legszebbje. De miért?
- Hát mert nekem csak flashback-jeim vannak róla... na meg a telefonszáma.
- Baaazzz...

Nos, igen. De nem tudom, hogy felmerjem-e hívni. Sokat segítene, ha több mindenre emlékeznék megismerkedésünk körülményeit illetően.

* Tokos: külföldi hallgató, aki angol nyelven tanul térítés ellenében (TOK = térítéses orvosképzés)

Lássuk be, hogy posztjaim túlnyomó többsége nem lányokról és a sikeres hódításaimról szól. Éppen emiatt elképzelhető, hogy jelen bejegyzésem témája újszerűnek hathat majd törzsolvasóim körében, ijedtségre azonban semmi ok: megdöbbentő sikerekről természetesen ezúttal sem tudok beszámolni.

Lényegében annyi történt, hogy volt egy lány, aki tetszett. A helyzetet némileg komplikálta, hogy ez már a gólyatábor előtt is így volt, így egy hirtelen ötlettől vezérelve megkértem az illetékes ismerősömet, hogy a kedvemért manipulálja egy icipicit a csoportbeosztást úgy, hogy az illető gólyalány egyik jóbarátom és egyben szárnysegédem csoportjába kerüljön. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért ne az enyémbe.
Azért ne az enyémbe, mert akkor túl sok lenne neki belőlem, látná minden faszságomat és nekem kéne parancsolnom neki, ha viszont a barátom csoportjában van, akkor ő jó szárnysegéd módjára építgetheti a kultuszomat. Már ezen a ponton is tudtam, hogy ez sokkalta inkább tekinthető távoltartási végzésért kiáltó megszállotságnak, mint romantikusnak, de nem volt mit tenni, a gépezet fogaskerekei mozgásba lendültek.

Úgy alakult, hogy pénteken elég hosszúra nyúlt a regisztráció, és már száz-százötven gólya ott unatkozott, mikor még a maradékra vártunk. Jött is az utasítás, hogy le kell foglalni őket, csakhogy erre az eshetőségre senki nem volt felkészülve hirtelenjében, így a felsőbb vezetés egy huszáros vágással értem küldetett, hogy tanítsam meg az újoncokat DOTE-s dalokat énekelni, meg beszélgessek velük.
Ennek az lett a vége, hogy bő két órán keresztül stand-upoltam nekik az egyetemről, az életemről és a világ nagy dolgairól. Énekeltettem őket, szavaztattam őket, kisorsoltam köztük néhány doboz sört - egyszóval interaktív kis móka volt. Közben néha félve a fent említett leányzó felé pillantottam, hogy lássam a reakcióit, de úgy tűnt, valamilyen szinten még tetszik is neki a folyamatos trágár agymenésem.

Később, aznap este egyszer a közelébe keveredtem véletlenül és beszélgettünk is egy nagyon nagyon keveset: nem akartam túlzásba vinni, volt időm bőven, ráadásul lefoglalt a saját gólyácskáim irányítása és dicsőségre vezetése.
A második nap estéjén hajnalig beszélgettem a gólyáimmal, mikor hirtelen odalibbent mellém és inni meg dumálni invitált. Egy szó, mint száz, minden remekül haladt a maga módján...

Másnap reggel nem haza küldtek!? Na mindegy...

Felhívtak ma a gólyáim csak azért, hogy kihangosítva csoportszinten belekántálhassák, hogy FANTASTIC FOUR, FATNTASTIC FOUR, FANTASTIC FOUR! És hogy elmondják, mennyire hiányzom nekik. Komolyan, soha ilyen lelkes, kedves, aranyos, szép és ügyes gólyáim még nem voltak!

Ja, azért azt kántálták, hogy fantastic four, mert a négyes csoport irányítása volt a feladatom, és az első esti vetélkedők alkalmával kitaláltuk ezt a csapatszlogent.

Hazaküldtek a táborból. Ez elég váratlanul ért. Még soha egyetlen táborból sem küldtek haza - ami ha jobban belegondolunk, kész csoda; tekintve, hogy hogy szoktam viselkedni, és mennyit szoktam randalírozni, illetve polgárpukkasztani.

Mit volt mit tenni? Összepakoltam és elindultam hazafelé.

Még épp csak felültem a vonatra, mikor csörgött a telefonom; valamelyik gólyám hívott. Kiderült, hogy néhányan nem voltak hajlandóak a kisujjukat sem mozdítani, amíg hőn szeretett csoportvezetőjük (ez én volnék) szájából nem hallják a parancsot. Hát nem édesek? ^^

Várom a gólyatábort erőteljesen; mindig jó bulik vannak, legendás dolgok történnek és rengeteg új barátot szerzek. Meg persze kiélhetem az exhibícionizmusomat is. Egy szóval szeretem.
Hab a tortán, hogy a tábor ugyan csak holnap kezdődik, a kultuszom máris erőteljesen épül a gólyák körében. Ezt onnan tudom, hogy több barátomnak is vannak leendő gólya ismerősei, akik kétségbeesetten kérdezgették barátaimat, hogy nem tudják-e véletlenül, ki lesz a csoportvezetőjük. "Mert ugye nem az a Szuperbalázs? Mert az egy idióta vadállat."
A reputációmmal tehát - úgy tűnik - idén sem lesz gond.

A gólyák egyéb iránt onnan tudnak a létezésemről, hogy csináltunk a gólyatábornak egy fészbúk alkalmazást, ahol a fórumokon is készséggel segítettem a kicsiknek.

A mai nap tanulsága: a műfű képes nagyobb mennyiségű bőrt leégetni a lábadról, amennyiben - egy utolsó pillanatban foganatosított, epikus - becsúszásra szánod el magad, csapatod kapuját az ellenfél találatától megvédendő.