Néha-néha hatalmába kerít az érzés, hogy ha én ezt egyszer elvégzem, elmegyek inkább grafikusnak és boldog leszek meg kreatív. De akkor is elvégzem, hogy rohadjak meg!

Külön öröm, hogy lelki megpróbáltatásaim armadáját fizikai kellemetlenségek teszik teljessé. Az albérlet átlaghőmérséklete ugyanis elérte a külső napkoronáét; ilyenkor az izzadás meg hűtésre már nem alkalmas, legfeljebb csak sóvesztésre...

Régi vicc, de na... rovat

- Apa, hogy készül a gyerek?
- Leül és tanul.

Amúgy a biokémia szigorlatok legkínosabb pillanata egyértelműen a reggeli sorsolás, amikor eldől, hogy ki kinél fog vizsgázni és mikor.

Síri csend honol. A környék teljesen kihalt, a szomszédos könyvtárba is csak nagyjából egy óra múlva fognak megérkezni azok, akik ott szoktak tanulni. Az intézet árnyas előterébe merészkedő kora nyári napsütés kósza sugarai festenek rettegést az ott lézengő, frusztráltságukban toporgó vizsgázók arcára. A levegőben tapintható a gyomorgörcs.

Megérkezik az ügyintéző és leül egy asztalhoz, mi pedig néma, élőholt tömegbe verődünk körülötte. Vészes lassúsággal rendezi el az asztal lapján a körömnyi kis karton cetliket, melyek másik oldala rejti hóhérunk kilétét. Alig hallhatóan sorolja a neveket - ki tudja, milyen szisztéma szerint. Az ábécéhez és a karokhoz mindenesetre nem sok köze van. Minden sorshúzó után leellenőrzi és újrapakolja a cetliket, amitől fertelmesen hosszúvá és elviselhetetlenné nyúlik az egész procedúra...

Én arra szavaznék, hogy véletlenszerűen osszanak be minket, és tegyék ki a listát a falra, mint az összes többi normális intézet; én elhinném, hogy igazságosan és tényleg véletlenszerűen csinálják.
De ha már ragaszkodnak ehhez a beteg lottóhúzáshoz, legalább csinálnának belőle egy kis show-t... Nem kéne hozzá sok, egy kivetítő, meg esetleg némi zene és füstgép. A szigorlathoz meg amúgy is illene egy kis Éhezők viadala-hangulat: sokan megyünk be, de nem sokan jövünk ki élve.

Welcome, welcome...

Meglátásom szerint az a baj, hogy a szakítás olyan, mint a nyári szünet: amikor a tanév utolsó péntekén befejeződik az iskola, hiába tudod, még nem érzed, hogy nyári szünet van - legfeljebb csak azt, hogy hétvége.
Aztán amikor már két hete tespedsz otthon alsógatyában, és töködön is folyik a víz, akkor jön a reveláció, hogy most igazából nyári szünet van. Kékeszöldszeműlány sem akkor hiányzott igazán, amikor szakítottunk, hanem mostanában kezd.

Na mindegy... ahogy egy régi mondás tartja, a párkapcsolat olyan, mint a fing: ha erőltetni kell, valószínűleg szar.

Ennyit a napi bölcselkedésről, hiszen vár vissza a biokémia...

A biokémiával való kapcsolatomat remekül szemlélteti, hogy mindig azt mondogatom, szükség esetén egy normális glükóz molekulát (egyes kultúrákban szőlőcukorként is ismert) sem tudnék lerajzolni.
Etil-alkohol molekulából jó vagyok, de azt most hagyjuk.

A szénhidrát anyagcsere tételeit ismételve pedig, mikor a csodálatos nevű amilo1,6transzglikoziláz branching enzimnél jártam, felmerült bennem, hogy ha keménykezű vizsgáztató lennék, a glikogenezisnél én bizony megkérdezném magamtól, hogy egészen pontosan hogyan is kötődnek ott egymáshoz a glükóz molekulák.

Ezen megijedve megkíséreltem lerajzolni egyet egy itt heverő papírfecnire... és sikerült. Hibátlanul! Úgy értem, még a hidroxilcsoportok konformációja is stimmelt!
Kis lépés ez bárkinek, de hatalmas ugrás nekem. Van hát remény az alagút végén!

Gyóóó, olyan sötét és karikás a szemem alatt, hogy pár méterről Alice Coopernek nézek ki.
Szeretem az öreg munkásságát, de most inkább mégis megyek aludni.
A bévizsgámat meg felvettem péntekre. Így megy ez.

Halkan jegyzem meg csupán, hogy jelen pillanatban ugyanannak az olvasólámpának az éltető fényénél imitálom a tanulást, ami öt hónappal ezelőtt bedobta a törölközőt. Kibaszott MacGyver vagyok.

Nyuhuhuuu...

Lassan a sírógörcs kerülget - ami természetesen megintcsak teljes mértékben az én hibám. Nagyon hiányzik most az a néhány tegnap délelőtt és péntek délután elcseszett órácska...

És az a legrosszabb az egészben, hogy nincs, akit felhívhatnék most a kínommal.
Na nem mintha bárki is tudna mondani bármi olyat, ami akár egy kicsit is segítene jelen helyzetemen, de akkor is...

Scrubs nézés, energiaital vedelés, palpitatio érzés.
Szokásos szigorlat előtti pánikhangulat van kialakulóban.

Kívánságlistám a szokásos, már-már unalmas - időgépre lenne szükségem.
Meg némi taurinra, ha már ezt a fost iszom, de azt egy ideje már nem tesznek bele. Ez viszont így meg nem olyan érzés, mintha egy marék pezsgőtabletta oldódna éppen a cerebrospinalis folyadékomban; nem bizsereg tőle az agykérgem.

Hja, a csipszadó az csipszadó.

# 700

Nem akármilyen poszt ám ez a mai.

Nem bizony, ez a jubileumi hétszázadik bejegyzés; és ha ez még nem volna elég: ma töltötte be negyedik életévét a blogom. Mármint jogelődöstül... itt kereken három esztendeje leledzik.

Három éve június hetedike hétfői napra esett, ma meg péntek van.
Visszatekintve kicsit tényleg olyan is az egész, mintha Kétezertíz csak pár napja lett volna és csupán egyetlen, hosszú és fárasztó munkahét telt volna el azóta.
Megdöbbentő, de akkoriban nagyjából ugyanazok körül a központi problémák körül forgott a kis világom, mint mostanában: főleg egy sikeres biokémia szigorlatot és egy barátnőt hiányoltam az életemből.

Kékeszöldszeműlány távozásával, valamint a hétfőn esedékes - fertelmesen gyorsan közelgő - szigorlatommal nagyjából most is ugyanez a helyzet. Kísérteties, mi? Vagy inkább szomorú.

Pedig az elmúlt három esztendő közel sem az egy helyben toporgásról szólt ám! Számtalan dolgot értem el azóta, nagyon sok feledhetetlen élményben volt részem és rengeteg érdekes dolog történt velem. Mi sem bizonyítja és dokumentálja ezt jobban, mint ez a blog maga. Úgyhogy csak így tovább!
Amúgy is nagy dolgok vannak készülőben.

De hétfőn azért majd szurkoljatok!

Elhatároztam, hogy a sikeres vizsgaidőszak érdekében veszek memóriaerősítő vitaminokat.
Csak mindig elfelejtem.

Amúgy éppen a biokémia nemes tudományát próbálom elsajátítani - immár sokadik próbálkozásra.
Nem igazán megy, de magamhoz mérten már igazi übermensch vagyok: második lettem például a szemesztervégi biokémia versenyen. Tényleg. Sok biokémia mondjuk nem volt az esszémben, de a lelkemből annál több...

De most komolyan, mit írhattak a többiek?

Ráadásul pár hete szakítottunk Kékeszöldszeműlánnyal is, úgyhogy most minden lélekemelően fasza a kis univerzumomban.

Medikus Kupa 2013

Nagyon régen megígértem már ezt a képriportot, de most itt van hát - rovat.
Mondjuk képriportnak nevezni túlzás, inkább csak egy-két kép, amin látszanak az idei grafikai ügyködéseim végeredményei. Na szóval, csapjunk bele a lecsóba...

Szurkolók szurkolói pólóban. Külön pirospont nekik a KISS sminkért.

Szurkolótáborunk töredéke. Kifejezetten büszke vagyok a zászlóinkra és a főnixünkre.

Röpis lányok mezben és sportolói pulcsiban.

Verhetetlen kosaras fiaink.

Szurkoló, Pompomlány és kabalánk, a Főnix.
Meg a legjobb szurkolótábornak járó díj természetesen.

Pompomlányok a Medikus Héten.

Szóval az történt, hogy kaptam Nancytől egy ilyen tök király blogger díjat, ami nagyon jól esett.
Már csak azért is, mert még soha senkitől nem kaptam ilyesmit... ami mondjuk nem csoda, mert nem vagyok az a kifejezetten szorgalmas mintablogger, lássuk be.

Ennek most azonban vége, mert egyrészt elnyertem ezt a Best Blog díjat, - amit most jól ki is teszek ide a digitális dicsőségfalamra -, másrészt pedig mert újra itt a vizsgaidőszak, úgyhogy rátok zúdíthatom megint a nyűgömet.

A díj szabályai szerint nekem most tovább kéne adományoznom azt az én jelölteimnek, ezzel a lehetőséggel azonban nem élek, mert akiket olvasok, vagy megkapták már, vagy egyértelműen kifejezték, hogy nem érdekli őket az ilyesmi, vagy mindkettő.

PS: Nancy, valószínűleg én lennék inkább zavarban és produkálnék extrasystolékat az általad említett valószerűtlen helyzet előálltakor ;)

A Medikus Hét szervezés nehézségeiről.
Este fél tíz, ijedt telefon a catering-es lánytól, akinek a zenekarokról való gondoskodás a feladata:
- Helló! Itt van két öreg fószer, azt állítják, hogy ők a Kozmix! Hogy kéne ezeknek kinézniük? Mi legyen?

Milyen földrengés? Csak elkezdődött a Medikus Hét...

Amúgy meg kezd tele lenni a tököm, hogy ez a harmadik földrengés kis hazánkban, amit állítólag átéltem, és mégsem tűnt fel egyszer sem.

Hogy miért utánozhatatlanul jó buli a Medikus Hét?
Számtalan oka van. De hogy csak egyet említsek: kevés olyan szürreális pillanat adódik az ember életében, mint amikor hajnali fél egykor táncol a pszichológia tanárnőjével a sátor előtt egy echte koreai cserediák tökéletes Gangam Style előadására.

Ezennel hivatalosan befejeztem A gyűrűk ura trilógiát, elolvastam az első betűtől az utolsóig.
Nem mondom, hosszú projekt volt: az első másfél kötetet még vagy másfél éve olvastam (ami nyomot hagyott ugye az akkori gólyatáboron is), a maradék másfelet pedig mostanában.

Tolkien nagyon király univerzumot hozott létre, ami magával ragad és néha rendesen beránt a könyv világába. Fényévekkel jobban leköt, mint a filmek. Van benne néhány fasza szállóige, amiket lehet mondogatni, és egész egyszerűen zseniális nyelvész volt az öreg... valamint rettenetesen, rettenetesen fos író!

Uramisten! Következetlen, hullámzik a stílusa, túl modoros, a karakterek csak árnyékok, szinte semmit nem tudunk meg róluk még úgy sem, hogy Középfölde komplett története le van írva és kronológiába van szedve. Ez azért teljesítmény...
És azok az írói képek! Atyaég! Azok az írói képek! Számtalan ilyenbe botlottam bele, de most egyre emlékszem pontosan: valahol azt írja a mester, hogy "és akkor sötét lett, mintha lekapcsolták volna a villanyt." Könyörgöm, hát hogy lehet ilyet leírni egy Középfölde harmadkoráról szóló történetben?

Peter Jacksontól viszont ezúton kérek töredelmesen bocsánatot amiért beszóltam, hogy elhúzta a harmadik film végét. Az semmi a könyvhöz képest! A gyűrű elpusztítása után még van száz oldal. Bizony, a sasok, az ithiliai buzis vigyorgás és a koronázás után még hazasétálnak és felkelést robbantanak ki a Megyében.

Az írói inkompetenciát leszámítva amúgy többségében pozitív élményt nyújtott a trilógia. (Bár ebben tagadhatatlanul benne volt, hogy nem csak Frodó és Samu vállalkozott hosszú és embert próbáló küldetésre... néhány leírásnál tudtam azonosulni velük.) De ha rám hallgattok, inkább olvassatok jóféle szájenszfiksönt!

Azokon a napokon, amikor a pathologia boncteremben különösen büdös van, mindig ez a zene cseng a fülemben, amikor belépek és megcsap a szag.

Gyors helyzetjelentés...

... avagy mi történt az elmúlt egy hónapban?

Na, hát az elmúlt egy hónap nagyon gyorsan elrepült. Az egész a szülihetemmel kezdődött, amit hosszú betegeskedés követett. Ez talán betudható az unortodox tavasznak és annak, hogy életemben még soha nem kellett hóban szülinapoznom.

Aztán éppen hogy embert faragtam valamennyire magamból, már jött is a Medikus Kupa, ami természetesen legendás volt, mint mindig.
Erről hamarosan beszámolót, de minimum egy képriportot olvashattok majd itt.

Most meg megint beteg vagyok kicsit, szopok a zéhákkal, és izomból kell szervezni a Medikus Hetet.

I'll be back.