Bazzeg, ez a gyerek tisztára mániás depressziós! Úgy is kezelném: agyonbasznám egy ekkora tömb lítiummal.

Az a baj Debrecennel, hogy a Tüdőklinika háta mögött - építkezésből kifolyólag - összehordott homokkupac is eséllyel pályázhat a város legmagasabb pontjának címére. Egyéb iránt miért nem jelennek meg újabban a sortöréseim?

- Tyűű, mi van a bácsi kezében?
- Ööö... mikrofon.
- Egyrészt nem bácsi, másrészt meg megafon.

- És te egész héten csak iszol?
- Balázs nem iszik, Bernike. Vedel.
- Vidámnak is tűnik tőle, kisimultak a vonásai. Beállt a lelki ph-ja.

Na, hát túléltük ezt is. Alkoholra konkrétan gondolni se bírok jelenleg.

Ma úgy megnevettettem a büfés lányt, hogy kiesett a papucsából.

Bárcsak az lehetnék, mint régen:
dühödten optimista tizennyolcéves!

Petőfi Sándor március 16-án enyhén másnaposan besétál a Pilvaxba és leül a szokásos törzsasztalhoz. A pincér vidáman üdvözli:
- Ááá, Petőfi úr! Hozhatom a szokásos unicumot?
- Viccel, ember? Tegnap is mekkora balhé lett belőle!

Apu, kezdődik!

- Kicsi lány nanana helló... áljjunk össze na na nana legó...
- Na, ezt most hagyd abba!
- De miért?
- Mert a fluor mérgező...

- És akkor csak simán beadtad a jelentkezésed?
- Ja.
- És nem érettségizel újra?
- Nem.
- Miért?
- Hát nézd... egyrészt erőteljesen bízom benne, hogy felvesznek majd a régi pontszámommal is, másrészt lehet, hogy embertanból enyhén jobb vagyok, mint annak idején, de hogy a homoki társulások biológiáját én újra meg nem tanulom, az hót sicher!

Mert azt ugye tudjuk, hogy nincs csúnya lány, csak kevés sör.
Ezt a kérdést azonban új fénytörésbe helyezte az egyik haverom, mikor azt mondta, hogy nem baj, ha csúnya, addig dugom, míg szép nem lesz.

Láttamár valaha valaki a való életben, ahogy valaki elcsúszik egy banánhéjon?
Csak mert én még soha.

Most akkor vagy az van, hogy a rajzfilmek és vígjátékok csúnyán túlbecsülik a banánhéj jelentette rizikófaktort, vagy az, hogy mivel évtizetedek óta minden gyerek ilyen rajzfilmeken és vígjátékokon nő fel, mindenki nagyon óvatos.

Arról meg nem is beszélve, hogy idén kereken háromszor annyi black tie partin vettem részt, mint ótvar, iszunkhányunkbelefekszünk punk koncerten, ez az arány pedig cseppet sem cool.

Ezért is érzek szinte visszafoghatatlan késztetést arra, hogy a ma esti tavaszi bálon tornacipőben és a szmoking-pólómban jelenjek meg.

Pár napja épp nekiültem, hogy a tavasz eljövetelének örömére hónapértékelő beszéde néhánysutamondatot fabrikáljak, és már megvolt ugye a sablon, hogy immár két hónap telt el kétezertizenegyből, és már épp azt kezdtem volna fejtegetni, hogy igazából semmi okom nincs panaszra, élek, mint hal a vízben, és akkor belém hasított...

Az egy dolog, hogy tényleg semmi okom, hogy nyafogjak, de igazság szerint semmi értékelhetőt nem tettem még idén, és ami még elkeserítőbb: nem történt velem semmi legendás! Se egy epic fail, se egy epic win, semmi! Langyos semmittevésben tengetem szürke kis életem! Te jó ég, tavaly ilyenkor már túl voltam egy száztíz kilométeres teleporton, néhány maradandó sörösüveg-sérülésen, és már javában tartott dicsőséges menetelésem a gólyalányok körében, mely végül szeptemberben csúsodott ki Kékeszöldszeműlány személyében.

Fogtam magam, elmentem inni. Egész héten mást se csináltam, dehát az ilyen dolgokat ugye nem lehet sürgetni. Sőt. De ha nem történik valami a közeli jövőben, eddigi életem - alighanem -legunalmasabb éve áll előttem...