2012. április 3.

Így Medikus Kupára készülve kezembe kerültek a régi terveim és rajzaim - hiszen már lassan négy éve csöppentem bele a PR bizottságba, és ez már a harmadik kupa volt, melynek debreceni dizájnjáért én feleltem.
Érdekes végignézni, hogy mennyit fejlődtem pár röpke év alatt... és vicces belegondolni, milyen büszke voltam annak idején az első, gyengécske, 2010-es pólóra, amit én tervztem.


Idén amúgy én terveztem a sportolók mezét és a pompomlányok egyenruháját is. Majd mutatok pár fényképet, ha szeretnétek.

2012. április 2.

Keleten a helyzet változatlan

Az elmúlt hetek elég erősre és sűrűre sikerültek. Jóformán aludni sem volt időm.
Kezdődött az egész a szülihetemmel, amit a barátaim és ismerőseim kapásból azzal indítottak, hogy kifejezett kérésem és tiltásom ellenére meglepetés bulit szerveztek nekem. Még sose szerveztek meglepetés bulit nekem. Tündérek mind egy szálig.

Ezt követően sem pihentem, valahogy mindig úgy alakult, hogy rohannom kellett Medikus Kupát szervezni, vagy kocsmázni, vagy ha éppen nem volt semmi dolgom (na nem mintha, nem kéne már hetek óta egyfolytában tanulnom), akkor meg Kékeszöldszeműlánnyal hesszeltem el az időt.

Múlt hétvégén pedig Szegedre utaztunk a 40. Medikus Kupára. A hangulat végig fergeteges volt, a DOTE-s szurkolók pedig vállalhatatlanul nagyszerűek. Majd mesélek, ha kialudtam magam, és ha visszajött a hangom.