Egy picit tartok a fogorvosoktól, ami medikus létemre egy kicsit ironikus, de hát ez van.
Viszont már ideje volt elmennem egyhez egy barázdazárás melletti secunder caries okán, úgyhogy ma végül rászántam magam; egy jó barátom és kvázi évfolyamtársam kezei alá feküdtem... izé, ültem.

Olyan ügyesen megcsinálta, hogy három órával később már simán ehettem vele, az én avatatlan szememnek meg úgy néz ki az ominózus fog, mintha vadi új lenne és még soha semmi nem történt volna vele az életben. A procedúra közben pedig semmit nem éreztem a lidocain injekción kívül, azt is csak alig.

Egy tipp a hasonszőrű félősöknek: miközben tátott szájjal és csukott szemmel várjátok a szurit, gondoljatok arra, hogy nem is olyan régen hogy zajlottak a fogászati beavatkozások, amikor érzéstelenítés híján két-három markos legény segített átvészelni a dolgot, a doktor pedig akkor volt ügyes, ha gyors volt.
Ugye már nem is hangzik olyan rosszul az a kis szúrás?

Az egyetemi élet fizikája

Hajlamos vagyok azt mondani, hogy elszublimál a pénzem, pedig ez nem igaz...
általában azért még cseppfolyóssá válik előtte.

Hölgyeim és Uraim, hagy kérjek egy hatalmas tapsot szerény személyemnek, hiszen egyéni rekordot készülök dönteni: a történelem és egyetemi pályafutásom során először nem egy nappal korábban, nem előző este, hanem a megmérettetés napján kezdek el felkészülni a holnap ma esedékes vizsgámra. Kívánjatok szerencsét!

Amúgy bocsi a kis szünetért. Visszatértem.