Medicus curat, natura sanat

Amúgy amikor beteg vagyok - értsd: amikor legyalulom az immunrendszerem és benyalok valami kis felsőlégúti vírust - nem szoktam gyógyszerezni magam, ha nem muszáj. Ez a művészet része az orvoslásnak: tudni, hogy mikor muszáj.

Na, ez most nem az a helyzet, szóval a töméntelen mennyiségű mézes tea az egyetlen fegyverem, még csak paracetamolos lötyikkel sem maszkolom a tüneteimet. Egyetlen egy kivétel van, aminek ilyenkor nem tudok ellenállni: abúzálom a kakukkfüves köptetőt*.

Már csak egy korty** van az üveg alján és már nem merek visszamenni abba a patikába, ahol ezt vettem - főleg hogy egy kedves gyógyszerész ismerősöm állt a pult másik oldalán. A kérdésem tehát a következő: az már függőség, ha az ember több gyógyszertárból szerzi be a köptető adagját?

*Még ha legalább kodeines lenne!
**Mérőpohár? Evőkanál? Milliliter? Ugyan, kérem...

Férfinátha

Megfáztam. De úgy rendesen: egész hosszúhétvégén nyakig betakarózva fetrengtem az ágyamban taknyos zsepik és üres teásbögrék gyűrűjében.

Nincs ebben semmi kivételes vagy különös így tavasszal, csak az az idegesítő, hogy megúsztam az őszt, a téli futásokat, a februári influenzajárványt, a márciusi jégkorszakot és még a Medikus Kupát is, erre most rajtam a férfinátha.

Itt jegyezném meg - már csak a történelmi hűség kedvéért is -, hogy eddig még nem volt olyan, hogy szállingózó hóban szálljak fel a Medikus Kupára induló buszra. Na mondjuk olyan sem, hogy a szülinapom estéjén húsz centi hó essen...