Költözünk.
Bizony, Atival ketten új albérletbe cuccolunk és megalkotjuk a világ valaha volt legmenőbb és legkirályabb agglegénylakját! A lakás maga gyönyörű, frissen felújított és csak egy utcával van messzebb az egyetemtől, mint a régi. Sőt, nem kell többet az elviselhetetlen harmadik lakótársunkkal sem szenvednünk...
Szóval mindez alapvetően pozitív dolog, egy kicsit mégis úrrá lett rajtam a nosztalgikus szomorúság: szerettem itt lakni. Minden tökéletlensége és lepukkantsága ellenére szerettem ezt a helyet, rengeteg mókás és szép emléket őrzök róla. Az az év például különösen zseniális volt, amikor TG-vel, LG-vel és Norbival osztoztunk a kis hajlékunkon... még mielőtt a Yoko Ono Effektus szétrobbantotta volna az eredeti nagy négyest, majd a maradékát is.
Sosem hittem volna, de hiányozni fog a negyedik emelet; a kilátás az erkélyről, a szolidaritás ablaka, de még a lépcsőzés is. Komolyan. Ez egyébként megérne egy tanulmányt is: vajon azokat az embereket, akik lakhelyükből adódóan rendszeresen és sokat lépcsőznek kevésbé érintik-e a szív és érrendszeri megbetegedések?
Amúgy világ életemben a földszinten laktam Miskolcon is (földi pályafutásom hajnalának egy rövid periódusát leszámítva, amelyről nincs is emlékem, és valószínűleg az emeletre sem önerőből mentem fel), illetve aztán pár évig Debrecenben is. Az új albi is a földszinten lesz.
Már csak azt kell kitalálnunk, hogy mi legyen az új wi-fi nevünk, hiszen a Jóseggű srácok az emeletről ezek után már nem lesz adekvát... mondjuk Facér Földszinti Fiúk... vagy csak simán Cicalak? Hmm, ezen még gondolkodnom kell.
Na de megyek is pakolni; elképesztő, hogy mennyi cuccot és szentimentális szemetet halmoztam fel pár röpke év alatt!
