Ilyen mélyen még sosem voltam, amiben az a legszomorúbb, hogy jóformán teljes egészében magamat sodortam idáig. Szép sorban hagytam a hátam mögött a történelmi mélységeket... mikor úgy ötödjére állapítottam meg, hogy ettől már nincs lejjebb és hirtelen mégis lett, akkor kellett volna valamikor észbe kapnom.
Ahogy azt az előző vizsgaidőszakom végén is mondtam, csupán két dologra lenne szükségem egy sikeres vizsgaidőszakhoz: egy időgépre és sok csokira. Csokim van, időgépem nincs. Úgyhogy itt ragadtam ezen a kellemetlen idősíkon, ahol - Kurt Vonnegut szavaival élve - az ürülék már a légkondícionálóig ér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése