2010. szeptember 28.

Nem iszunk valamit?

Az emberiségről sok mindent el lehet mondani, de azt az egyet biztos nem, hogy lusta volna. Képzeljünk csak el egy fajt, ami aloghogy lemászik a fáról, telefirkálja néhány barlang falát, gyorsan felhúz pár piramist, és mire kettőt pislantunk, elfoglalja az egész bolygót és kiaknázza az erőforrásait. Egy fajt, ami hatvanhat évvel azután, hogy felfedezi a motoros repülés titkát, embert küld a legközelebbi égitestre. Egy fajt, ami csupán kétszáz évnyi őrült termodinamikai dáridóval elpusztítja a saját lakhelyét, elnyerve ezzel a második legnagyobb környezetszennyező dicső címét a planéta négymilliárd éves történelme során. A kékmoszatokkal sajnos nem versenyezhetünk, hiszen ők a Föld komplett élővilágát irtották ki azzal, hogy mérgező oxigént eregettek a légkörbe.

Szóval nem lazsáltunk; néhányezer éves írott történelmünk csak úgy hemzseg a nagy ötletektől, hősies tettektől és tőrőlmetszett baromságoktól. Megalkottuk a művészetet, elkezdtük megérteni a minket körülvevő világot, és halomra gyilkoltuk egymást földért, nyersanyagokért, vagy mert csak egyszerűen nem értettünk egyet valamiben.

Bokros teendőink mellett is jutott azonban időnk közelebbről megismerkedni egy kicsiny, szerves molekulával, az etanollal. Megszállottságunkat mi sem tükrözi hűebben, minthogy már a kezdetek óta gyakorlatilag mindenből megpróbálunk szeszt előllítani, ami csak a kezünk ügyébe akad. Lelkesedésünket sokszor koronázta siker, varázsoltunk alkoholt gyümölcsből, gabonából, krumpliból, tejből, fából, de még kőolajból is.

Maximálisan egyetértek azzal, hogy nagyon sok hülyeség vezethető vissza alkoholfogyasztásram sőt, jómagam is rengeteg jobbnál jobb történettel rendelkezem, melyek egytől egyig úgy kezdődnek, hogy éppen egy kis alkoholt konvertáltunk át hangulattá... Azt viszont lássuk be, hogy minden reggeli szégyenmenet, kocsmai verekedés és baleset ellenére az emberiség legtöbb megkérdőjelezhető döntése, amit esetenként még a mai napig kollektíven szégyellünk, józanon született meg.

Én azt mondom, ha egy percre félretennénk az ellentéteinket és bedobnánk egy sört, sokkal szebb világban élhetnénk. Elvégre is az etanol nem gonosz dolog... csak rossz a sajtója. És hogy mindebből mi a tanulság? Igazság szerint, semmi. Ha csak az nem - és ezzel a suta konklúzióval zárom soraimat -, hogy az alkohol előbb a szívet növeli meg, és csak aztán a májat.

Nem iszunk valamit?

Medikus Lap
VI. évfolyam 1. szám
2010. szeptember


Na, ilyen az, amikor a lapzárta előtt fél órával szólnak, hogy még van egy üres féloldal, írni kellene valamit. Sok értelme nem lett, dehát az amatőrnek ugye ihlet kell, a profinak meg csak előleg.

Nincsenek megjegyzések: