Most már egyértelműen kijelenthetjük, kár arra várnom, hogy az életem az első egy-két pörgős hét után normalizálódjon, mert nem fog.
Viszont így legalább az estéim jó hangulatban telnek, és a hétköznapok egyforma, szürke mókuskerekében is ott van reggelente az a kis bizsergető izgalom, hogy ma vajon sikerül-e időben embert csinálnom magamból, és vajon kibírom-e a napot - a krónikus másnap és az emberi hülyeség okozta - agyfasz nélkül.
2 megjegyzés:
mi lett a randissal??
hm?
Megjegyzés küldése