Ez a nap már eleve szar volt...
Az alaphangulatról már az ötödikén esedékes, túl gyorsan közelgő élettan szigorlatom - avagy a meteor körülöttem növő árnyéka gondoskodott. De ez persze még nem volt elég: három napja szerelik itt az utcában a vezetékeket, ami abból áll, hogy reggel nyolckor szépen kikapcsolják az áramot, elállják az utat nagy teherautókkal és nyolcan támasztanak egy-egy lapátot, a kilencedik meg "kurvára megbaszott, baszdmeg" jellegű felkiáltásokkal matat a drótok között. De legalább látszott, hogy dolgoznak; és úgy tűnt, hogy tegnapra be is fejezték.
Ezen elképzelésemet támasztotta alá az is, hogy ma már senki nem jött dolgozni, az áram ennek ellenére szépen elment reggel nyolckor. Vidámságomat fokozta, hogy az elmúlt két hétben csak tankönyvből kellett tanulnom, de pont ma értem ahhoz a részhez, amihez szükségem lett volna a digitális előadásanyagokra és az internetre. Az sem volt meglepő, hogy a laptopom - ami általában netezéssel, filmezéssel, meg mindennel is bírja aksiról egy-két órán keresztül - laza húsz perc alatt lemerült.
Nem volt mit tenni, be kellett menni a könyvtárba. Bizonyára el tudjátok képzelni, milyen felemelő élmény egy olyan ablaktalan fürdőszobában zuhanyozni, ahol se fény, se meleg víz (elektromos kazán), sem pedig áram a hajszárítónak. Miután a körülmények és minden esély ellenére viszonylag embert faragtam magamból, elindultam az egyetemre; biciklivel.
Útközben kis híján elütöttek önhibámon kívül, de egy utolsó utáni pillanatban foganatosított kitérő manőver segítségével sikerült életben maradnom, hogy három-négy másodperccel később egy szarvasbogár méretű muslica repülhessen bele a jobb szemembe. Fél kézzel kormányozva és fél szemmel az utat figyelve végül sikerült eljutnom a klinika telepig, miközben a másik kezemmel próbáltam kioperálni a vadvilágot a szemgödrömből.
Mire beértem a klinikák kapuján, pont visszanyertem a szemem világát is, csak hogy az első kép, ami a retinám elé tárul a maga homálytalan valójában, az lehessen, ahogy az évfolyamom három legszorgalmasabb hallgatója* karöltve sétálnak felém vigyorogva sikeres élettan szigorlatuk után.
Mondanom sem kell, ötöst kaptak...
Szóval a legtöbb energiám arra ment el ma, hogy nagyon igyekeztem nem átlényegülni pszichopata tömeggyilkossá.
* Ha kevésbé lennék korrekt politikailag, azt is mondhatnám, geci nagy, taigetosz-pozitív stréberek egytől egyig. De nem mondom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése