Amúgy a biokémia szigorlatok legkínosabb pillanata egyértelműen a reggeli sorsolás, amikor eldől, hogy ki kinél fog vizsgázni és mikor.
Síri csend honol. A környék teljesen kihalt, a szomszédos könyvtárba is csak nagyjából egy óra múlva fognak megérkezni azok, akik ott szoktak tanulni. Az intézet árnyas előterébe merészkedő kora nyári napsütés kósza sugarai festenek rettegést az ott lézengő, frusztráltságukban toporgó vizsgázók arcára. A levegőben tapintható a gyomorgörcs.
Megérkezik az ügyintéző és leül egy asztalhoz, mi pedig néma, élőholt tömegbe verődünk körülötte. Vészes lassúsággal rendezi el az asztal lapján a körömnyi kis karton cetliket, melyek másik oldala rejti hóhérunk kilétét. Alig hallhatóan sorolja a neveket - ki tudja, milyen szisztéma szerint. Az ábécéhez és a karokhoz mindenesetre nem sok köze van. Minden sorshúzó után leellenőrzi és újrapakolja a cetliket, amitől fertelmesen hosszúvá és elviselhetetlenné nyúlik az egész procedúra...
Én arra szavaznék, hogy véletlenszerűen osszanak be minket, és tegyék ki a listát a falra, mint az összes többi normális intézet; én elhinném, hogy igazságosan és tényleg véletlenszerűen csinálják.
De ha már ragaszkodnak ehhez a beteg lottóhúzáshoz, legalább csinálnának belőle egy kis show-t... Nem kéne hozzá sok, egy kivetítő, meg esetleg némi zene és füstgép. A szigorlathoz meg amúgy is illene egy kis Éhezők viadala-hangulat: sokan megyünk be, de nem sokan jövünk ki élve.
Welcome, welcome...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése