2014. január 10.

Az a jó az orvosi kar standjában, hogy meglehetősen interaktív. Így a DExpon nem csak a hallgatói élet szépségeit ecseteltük mindenféle anekdotával és csemetéjüket elnyomó harcos milfek kérdéseinek záporát álltuk rendíthetetlenül, de mutattunk is ezt-azt.

Én eleinte a sebészi varrattechnikákat demonstráltam, majd átnyergeltem arra, hogy az intravénás injekciók beadásának módját oktattam a stand köré sereglett érdeklődőknek. Mindezt egy gumimodellen, melynek ereiben málnaszörp csörgedezett. Szépen elmagyaráztam és elmutogattam, hogy mit kell majd tenniük a bátor jelentkezőknek: épp ott tartottunk, hogy meg kellett szúrni a művénát, majd arról megbizonyosodandó, hogy tényleg a lumenben járunk, visszaszívni a fecskendőbe egy kis málnaszörpöt.

Ez azonban a jelenlévő nyolc leendő gólyalány egyikének sem akart sikerülni a világért sem, úgyhogy a segítségükre siettem:
- Várjatok, lányok! Lehet, hogy nem ti csináljátok rosszul, hanem a műtéttan intézet cucca használhatatlan. Hagy nézzem csak...
Azzal elkértem a fecskendőt, egy elegáns mozdulattal megszúrtam a vénát és visszaszívtam a cuccot. Egyszerűen gyönyörű volt ahogy a vörös folyadék visszaáramlott és elkeveredett a fecskendő átlátszó desztillált vizével.

Ebben a pillanatban szinte érezni lehetett, ahogy nyolc bugyi egyszerre nedvesedik be az asztal körül.

***

Furcsa volt egyébként, hogy nem csak a Grace klinikán nevelkedett gimisek csodáltak minket feltétlen rajongással, hanem a többi kar standjánál dolgozó egyetemista lányok is párás tekintettel révedtek olykor felénk. Ekkor döbbentem rá: ilyen érzés jó partinak lenni.

Nincsenek megjegyzések: