Voltam ma az orvosi előadások rock koncertjén.
A harmadik volt a sorban, de már a második közben lehetett érezni a levegőben a várakozással teli bizsergést. Jön a vendégelőadó; Svájcból! Kit érdekel az előzenekar ilyenkor?
Aztán amikor a szünetben kimerészkedtem a mosdóba, a folyosón már grupie módjára vihogó nővérekbe botlottam.
- Láttad? Én is - suttogták egymás közt bizalmasan.
Mire visszaértem a klinika előadójába, az első és utolsó sorokba már tisztességben megőszült szakorvosok szüremlettek be a hallgatók közé, a katedra körül pedig mindenféle rezidens kokettált. Ahogy múltak a percek, a feszültség kezdett a tetőfokára hágni. Az előadóba vezető iroda ajtaja résnyire nyílt, de úgy maradt - és a nagyérdemű publikum is: két lélegzetvétel között, feszült csendben, mígnem mindenki visszatért a maga kis lomolásához, beszélgetéséhez.
Végre aztán nyílt az ajtó, a vendégelőadó pedig megjelent. Farmer, ing, sportzakó, vállig érő, hosszú fekete haj, deres halánték. Rock sztár. Magabiztosan a katedra mellé lépett és végigtekintett a hallgatóságon; szigorú professzor asszonyunk pedig tizenéves lány módjára illegve, vörös fülcimpával konferálta fel az előadást.
Az előadás se volt rossz.
2 megjegyzés:
Ez a leírás egyszerűen epik.
Köszönöm :D
Ott ülni, és figyelni az embereket is az volt :D
Megjegyzés küldése