Döntő, bronzmeccs, meglátások

Az egy dolog, hogy izomból kellene tanulnom, hogy csodát tehessek és tényleg behúzzam az ötödik vizsgámat, de a vb döntőt azért mégiscsak megnézi ember. Az az igazság, hogy nagyon elfáradtam az elmúlt két hétben és már a motivációm is hagy némi kívánnivaló maga után, hiszen ez már nem egy élet-halál vizsga, de azért próbálkoztam a hétvégén.

Nem is nagyon voltak hát konkrét terveim a döntő megtekintését illetően, végül mégis úgy alakult, hogy a Teniszke nevű kulturális zsibongóban néztem a kivetítőn, többedmagammal. Már csak ott tűnt fel a második söröm közben, hogy gyakorlatilag szinte centiméterre pontosan ugyanazon a helyen ülök, mint ahol négy éve is néztem a döntőt. Akkor egy minden szempontból bukott vizsgaidőszak után, megtört pályafutással minden mindegy alapon, most egy kifejezetten sikeres vizsgaidőszakkal a hátam mögött (az átlagom egyéni rekordokat döntöget), de tanuláskényszerben. Remélem, a következő döntő nézése közben már csak a soron következő ügyelet miatt kell majd aggódnom...

Maga a meccs nem volt rossz... a legutóbbi fertelmesen szar spanyol-holland döntőnél legalábbis fényévekkel volt jobb. A németek megérdemelték a győzelmet, a világbajnoki címet pedig mindenképp. Az argentinok nagyon unalmasan játszottak az egész tornán. Ami pedig a brazilokat illeti: nekik már réges-régen ki kellett volna esniük, legkésőbb a nyolcaddöntőben és akkor megúszhatták volna a 7-1-es zakót is.

Azzal viszont nem értek egyet, hogy a bronzmeccset el kellene törölni, mert csak motiválatlan, elkeseredett csapatok bénáznak a pályán. A legjobb vb meccsek, amiket láttam, a harmadik helyért vívott küzdelmek voltak: elég ha a 2010-es Németország-Uruguay-ra gondolunk, vagy a legendás Hollandia-Horvátország találkozóra 1998-ban.