A sok futástól és az utóbbi két hónap - viszonylag - egészséges életmódjától olyan jó lett az erőnlétem, hogy a többiekkel focizni már nem jelent kihívást.
Na nyilván nem alakultam át Del Piero-vá, bőven akadnak ismerőseim az egyetemen, akik igen derekasan el tudnák kenni a számat fociban, de az átlagos grundfoci már tényleg nem elég megterhelő. Sokan voltunk, úgyhogy öt-plusz-egyben játszottunk (amit én nem szeretek, mert az én játékstílusomhoz inkább az passzol, hogy ha van területem, és bármikor indulhatok vagy indíthatok), majd két óra elteltével páran hazamentek, mi meg végre négy-plusz-egyben folytattuk. És ekkor hasított belém a felismerés: ahelyett, hogy csak fáradtan sétálgattam volna, megkerülős cselekkel és esernyőkkel nyargalásztam oda-vissza a pályán.
Azért ez a nem mindegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése