Hipotézis

Ha már a tegnapi bejegyzéssel úgyis belecsaptunk az ünnepi hangulatba, miért ne ereszkedhetnénk még mélyebbre a kilátástalanság sötét, depresszív vermébe?

Egyszer valaki azt mondta, hogy az emberi pszichét semmi nem képes olyan rövid idő alatt, olyan döntő mértékben átformálni, mint az orvosi egyetem - leszámítva talán az aktív frontszolgálatot.
Hajlok rá, hogy egyetértsek az illetővel: a minap a kezembe akadt néhány fénykép, ami még végzős gimis koromban készült rólam és alig ismertem magamra.

Itt most nem arról a plusz néhány kilóról van szó, amit felszedtem, vagy a lassanként visszavonulót fújó hajvonalamról, de még csak nem is az erősebb borostámról vagy a kicsit kerekebb fejemről. Nem, a vonásaim alig változtak valamicskét, a szememben van a különbség. A dühödten optimista, lelkesen, értelmesen, vidáman és eltökélten csillogó tekintet hiányzik a mostani fényképeimről és a tükörből is minden reggel. Akkoriban minden tüzes pillantásom azt kiáltotta, hogy a világot is megeszem reggelire, míg a mostani tompa tekintetem csak azt suttogja, hogy jól esne egy kávé, de nem szeretnék alkalmatlankodni.

Ezt már sajnos kiirtották belőlem és sosem kapom vissza, a lelkemet viszont még nem sikerült teljesen megtörniük.

Az a hipotézisem, hogy az orvosi egyetem tulajdonképpen arra való, hogy kimossa az agyunkat. Amikor gólyaként megérkezünk lelkesek vagyunk, empatikusak, emberszeretők - röviden alkalmatlanok az orvosi hivatásra. Így az első két-három évet - időt és energiát nem kímélve - azzal töltik, hogy kiöljenek és kiégessenek belőlünk minden emberi érzést, pszichénket a végletekig lecsupaszítsák. Amikor ezt harmadév végére nagyjából elérik, jöhet az igazi munka: szépen lassan újraprogramoznak, új világlátást, új szemléletmódot adnak, cinizmus és fekete humort plántálnak belénk, valamint olyanra csiszolnak, hogy a lehető legpontosabban illeszkedjünk majd a rendszerbe.

Hatodév végére készen is áll a vadonat új orvos-droid, frissen telepített operációs rendszerrel, és rengeteg terabájtnyi hasznos-haszontalan információval a könyvtáraiban, épp csak a megfelelő programok és készségek hiányoznak. De semmi baj! Mire való a rezidens képzés, ha nem arra hogy végre tényleg kitanuljuk a szakmát?

Félreértés ne essék, a rendszer remekül meg van komponálva, szerintem senkinek nem tűnik fel, hogy mi zajlik itt. Én is csak azért dobálózok ilyen elméletekkel, mert a lelkem utolsó kis lángja még pislákol, hiszen ahányszor végleg kioltották volna, inkább hátradőltem és csúsztam egy évet.