Na, túléltük a Gólyabált is.
Minthogy az emberek túlnyomó többségének fejében a gólyabál szó egy pár órás, szofisztikált eseményhez kötődik, joggal merül fel a kérdés, hogy mit kell azon túlélni. A válasz pedig roppant egyszerű: elég azt tudni, hogy a gólyabál szó hallatán én nem egy laza kis bulira asszociálok, hanem a háromnapos, gyakorlatilag teljesen alvásmentes, kőkemény pakolásra és díszítésre; amikor a bál előtt mi építjük meg a központi díszt, mi húzzuk fel húsz méter magasra, mi pakoljuk be az asztalokat és hűtőket, mi szoknyázzuk a székeket, mi rakjuk össze a színpadot és a hangcuccot, valamint mi bugyoláljuk selyembe és fényárba a falakat. Aztán pár óra bálozást követően hajnalban elkezdünk visszapakolni.
Régen azt mondogattuk, hogy "ha még kaja se lesz, toporzékolva lépek ki a hökből", de újabban jobban dívik a "már meg van írva a lemondásom, csak be kell adnom" kezdetű szlogen, mikor éppen valami szarságot próbálnak az ember nyakába varrni.
3 megjegyzés:
"Jobb helyeken" a HÖK lop (masszívan), és a morzsákból szór a pórnépből toborzott melósoknak (hónapos késésekkel).
Igen, ez a legtöbb hökre igaz sajnos. Nekem is rengeteg ilyet mesélnek a különböző egyetemekre szakadt ismerőseim. Valószínűleg a debreceni ehök sem kivétel, de abba én nem látok bele - az orvosi karok hökjeiről viszont tényéleg semmi rosszat nem tudok elmondani. Leszámítva, hogy néha nagy a hajtás, dehát ez a közösségi munka velejárója; és bőven kárpótol, amnikor látom, hogy fél debrecen az általam tervezett pólókban lófrál :)
Kudos. :]
Megjegyzés küldése