2011. március 4.

Pár napja épp nekiültem, hogy a tavasz eljövetelének örömére hónapértékelő beszéde néhánysutamondatot fabrikáljak, és már megvolt ugye a sablon, hogy immár két hónap telt el kétezertizenegyből, és már épp azt kezdtem volna fejtegetni, hogy igazából semmi okom nincs panaszra, élek, mint hal a vízben, és akkor belém hasított...

Az egy dolog, hogy tényleg semmi okom, hogy nyafogjak, de igazság szerint semmi értékelhetőt nem tettem még idén, és ami még elkeserítőbb: nem történt velem semmi legendás! Se egy epic fail, se egy epic win, semmi! Langyos semmittevésben tengetem szürke kis életem! Te jó ég, tavaly ilyenkor már túl voltam egy száztíz kilométeres teleporton, néhány maradandó sörösüveg-sérülésen, és már javában tartott dicsőséges menetelésem a gólyalányok körében, mely végül szeptemberben csúsodott ki Kékeszöldszeműlány személyében.

Fogtam magam, elmentem inni. Egész héten mást se csináltam, dehát az ilyen dolgokat ugye nem lehet sürgetni. Sőt. De ha nem történik valami a közeli jövőben, eddigi életem - alighanem -legunalmasabb éve áll előttem...

3 megjegyzés:

annalight írta...

mi volt a 110 km-es teleport

clark.kent írta...

Jaaa, az az volt, mikor egy háromnapos ivás-koncert-ivás-nyitóbuli keretein belül voltam kénytelen Miskolcról Debrecenbe utazni, és ezt tisztán az ösztöneimre hagyatkozva tettem meg :D Az mondjuk furcsa pillanat volt, mikor öntudatra ébredtem a buszon, és megkérdeztem a mellettem ülő lányt, hogy ez a járat tulajdonképpen hova is tart...
http://sapiens.blog.hu/api/trackback/id/1739460

Névtelen írta...

soha ne mondd, hogy soha :)