Az elmúlt hét mérlege: műtéttanon sebészi varrat technikákat és csomózást tanultam. Hála az égnek - a papírformának megfelelően - van kézügyességem hozzá.
Belgyógyászaton anamnesist vettem fel, amiről sokkal többet nem mondhatok, hiszen köt az orvos(tanhallgató)i titoktartás. Az idős és nem ritkán korlátolt emberekkel való beszélgetés határozottan a sebészet oldalára billenti a mérleget.

Leginkább a pathologia gyakorlattól tartottam, mert attól tartani szoktak az emberek, ráadásul az évfolyamom minden csoportjából ájult már el legalább egy-két ember és tucatjával mentek ki levegőzni.
Örömmel jelenthetem, hogy az én csoportom kemény: senkinek nem akadt ilyen jellegű problémája; és a szag sem túl vészes, többnyire csak vérszag. A bélmosás mondjuk más téma...

Harmadévesnek lenni egyéb iránt teljes más, mint másodévesnek.
Az csak egy dolog, hogy tavaly ilyenkor már behozhatatlan lemaradásban voltam a fej-nyak régió anatómiájából, most meg még csak elmondták, hogy jövőhéttől azért legyen nálunk fonendoszkóp.

De tök más a hangulat is: eddig csak egy alávaló, megvetendő véglény voltunk az intézetek és oktatók szemében. Egy szám a statisztikában, púp az intézetben kutatók hátán, akivel nem érdemes sokat bajlódni, hiszen következő szemeszterben vagy itt lesz, vagy nem...

Ezzel szemben most már kollégának tekintenek minket, kedvesek velünk és bátorítanak.
Ráadásul most már van pathologiám, belgyógyászatom és műtéttanom is.

Mindent összevetve, eddig tetszik a harmadév!