Mindig szokott lenni nálunk az Elméleti Tömbben valamiféle kiállítás... fényképek, festmények, szőnyegek, szobrok... valami. Nincs ez másként most sem, viszont amikor ezúttal besétáltam, furcsa szorongás lett rajtam úrrá. Beletelt pár percbe, mire rájöttem frusztrációm okára; jól elbújt, de mégis kiszúrtam!

A dalekek már az ET-ben vannak!

A varjú is énekes madár, csak rocker.

Idestova három hónapja lakom együtt a fiúkkal, és büszkén állíthatom, hogy frenetikus a hangulat.
Másrészről azt is be kell vallanom, hogy régen ültem már ilyen magas frekvenciával ülőke nélküli wc-re... a lányok mindig lehajtották.

Ma reggel kórszövettan gyakorlaton éppen a metszeteket nézegettük, mikor - valamilyen karcinómánál - a gyakorlatvezető felnézett a mikroszkópból és megszólalt:
- Ezt jól nézzétek meg! Statisztikailag valamelyikőtök ebben fog meghalni!

Fasza... ettől indul csak igazán jól egy péntek reggel.

Morbid poszt

Az évfolyamom egyik csoportja állítólag olyan valakivel találkozott a pathologia boncasztalon, akitől egy nem olyan nagyon sokkal korábbi gyakorlaton még anamnesist vettek fel és akit megvizsgáltak. Az, hogy ez tényleg így történt, vagy kamu az egész, nem tudom, de nem is igazán számít: a lényeget tekintve merőben közömbös. A lényeg az, hogy ezen mindenki ki van akadva, hogy "te jó ég, ez milyen morbid!" És én ezt nem is vitatom, mert tényleg az.

De... - hja, milyen sokat megőrizhettem volna a népszerűségemből, ha az előző mondatvégi pontnál végleg leviszem a hangsúlyt - de puszta hideg, érzelemmentes logikával szemlélve a dolgot, mi szolgálhatná gyönyörűbben az orvosképzés magasztos célját, mint ha az egyszeri medikus valakit megvizsgálva, csupán érzékszervei és egy fonendoszkóp segítségével következtetéseket von le az illető állapotáról, majd - a Sors páratlan humorérzékének köszönhetően - megnézheti, hogy hogy is néz ez ki belülről?

Ma este lesz a Gólyabál. Ez a kedvenc hétvégém az egész évben: harminc-negyven óra folyamatos ébrenlét, kemény fizikai munkával, és egy csipetnyi lelki terrorral megfűszerezve...

Na, indulok pakolni.

Az ultrahangos vizsgálat tiszta szinesztézia: látod, amit hallasz.
De ha ez még nem volna elég, a képalkotók olyan kifejezésekkel dolgoznak, mint például hogy echodús, mögöttes hangárnyékkal. Hangárnyék. Hát nem gyönyörű? Fekete-fehér dalra kel egy veskő; egyszerűen bizsergető.

A diagnosztika maga a művészet.

Igyekszem viszonylag egészségesen élni, az utóbbi időben pedig a rizikófaktorokból is próbálok visszavenni - hiába, semmi sem nevel jobban az egészséges életmódra, mint a belgyógyászat és pathologia gyakorlatok, ahol nap mint nap kívülről és belülről is megcsodálhatod, hova vezet mindaz, amit a testeddel művelsz.

Sosem voltam koffein függő, sosem leszek kávé rajongó, de az orvosi egyetem egészen egyszerűen kávézással jár. Egyrészt ébren és éberen kell maradni, másrészt ez nagyjából az egyetlen dolog, ami tíz percre kiszabadít a rabigából, és - talán éppen ebből kifolyólag - a szocializáció terén sem elhanyagolható tényező. Az egész napomat be tudja aranyozni, ha egy papírpohárnyi forró, gőzölgő nektárral esem be az előadásra a hideg, nyálkás, trutyis őszi reggelből, nem pedig nélküle.

Ezért is érint kifejezetten érzékenyen, ha hajnalban kell órára mennem, amikor még a kávézók sincsenek nyitva. Ilyenkor többnyire egy automatát kell megtámadnom, hogy hozzájussak egy kis pohár fertelmes ízű placebóhoz, ami ébren tart... de csak azért mert elhiszem el akarom hinni, hogy ébren tart...

A hét beszólása a büfés lánytól:
- Mert érezzem, hogy nő vagyok, baszdmeg! De nem?

Fringe Fanok Figyelmébe: első körben kettő darab kérdésem volna csupán.

1. Csak nekem volt sokkal szimpatikusabb a vörös univerzum laza Oliviája, mint a karót nyelt kék univerzum beli?
2. Csak én érzem úgy, vagy így az utolsó évadra tényleg nagyon kivetkőzött magából a sorozat?

Csúnya, rossz blogger

Upsz... ez a negyed év is gyorsan elrohant...
Mit is mondhatnék? Csúnya, rossz blogger vagyok. Pfuj!

Nincs mit tenni - nem annyira új keletű vagy meglepő dolog ez azért. Időnként megesik sajnos, hogy belefeledkezem, sőt belebambulok a cybertéren kívüli életbe, és elhanyagolom a blogot. A rengeteg teendő kis kihagyásokat szül, a kihagyások halogatást, a halogatások pedig ekkora szüneteket; és máris kész a baj.

Viszont most azért igyekeztem: bár tudom, hogy a normális blogolást közel sem pótolja, de megpróbáltam ott felvenni a fonalat, ahol annak idején nyáron, enyhén illuminált állapotban elejtettem. Megkíséreltem július 26-tól kezdődően megfoltozni a lyukat - visszadátumozott posztok segítségével.

Na nem hasraütés szerűen! Készítettem azért az idők során jegyzeteket; volt, hogy csak azért nem posztoltam ki valamit, mert túl nagy volt már a hiátus, és előbb gatyába akartam rázni a blogot... csak arra meg nem volt elég időm.

Most megpróbáltam. Tudom persze, hogy a repedés betömködése nem lett hibátlan: alapból nincs sok bejegyzés és azok sem szépek, humorosak vagy kiforrottak, de legalább úgy nagyjából felvázolják, milyen említésre méltó dolgok történtek velem az elmúlt három hónap során.

Megpróbálok visszazökkenni a rendes kerékvágásba, úgyhogy Kedves Olvasóim, ha van kedvetek, olvassátok vissza az elmúlt hónapok történéseit, és ha érdekelnek még Titeket unalmas kis életem apró-cseprő balfaszságai, nézzetek vissza olykor a jövőben is.

NemannyiraSzuperBalázs