Ezennel hivatalosan befejeztem A gyűrűk ura trilógiát, elolvastam az első betűtől az utolsóig.
Nem mondom, hosszú projekt volt: az első másfél kötetet még vagy másfél éve olvastam (ami nyomot hagyott ugye az akkori gólyatáboron is), a maradék másfelet pedig mostanában.
Tolkien nagyon király univerzumot hozott létre, ami magával ragad és néha rendesen beránt a könyv világába. Fényévekkel jobban leköt, mint a filmek. Van benne néhány fasza szállóige, amiket lehet mondogatni, és egész egyszerűen zseniális nyelvész volt az öreg... valamint rettenetesen, rettenetesen fos író!
Uramisten! Következetlen, hullámzik a stílusa, túl modoros, a karakterek csak árnyékok, szinte semmit nem tudunk meg róluk még úgy sem, hogy Középfölde komplett története le van írva és kronológiába van szedve. Ez azért teljesítmény...
És azok az írói képek! Atyaég! Azok az írói képek! Számtalan ilyenbe botlottam bele, de most egyre emlékszem pontosan: valahol azt írja a mester, hogy "és akkor sötét lett, mintha lekapcsolták volna a villanyt." Könyörgöm, hát hogy lehet ilyet leírni egy Középfölde harmadkoráról szóló történetben?
Peter Jacksontól viszont ezúton kérek töredelmesen bocsánatot amiért beszóltam, hogy elhúzta a harmadik film végét. Az semmi a könyvhöz képest! A gyűrű elpusztítása után még van száz oldal. Bizony, a sasok, az ithiliai buzis vigyorgás és a koronázás után még hazasétálnak és felkelést robbantanak ki a Megyében.
Az írói inkompetenciát leszámítva amúgy többségében pozitív élményt nyújtott a trilógia. (Bár ebben tagadhatatlanul benne volt, hogy nem csak Frodó és Samu vállalkozott hosszú és embert próbáló küldetésre... néhány leírásnál tudtam azonosulni velük.) De ha rám hallgattok, inkább olvassatok jóféle szájenszfiksönt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése