Egész egyszerűen imádom az emberi szervezetet és az orvostudományt!

Tudjátok például, hogy mi az a colon endometriosis?
Gyönyörű betegség, és pont arról van szó, amit a neve is sugall: méhnyálkahártya jelenik meg a vastagbél falában.
Ez pedig értelemszerűen pontosan azzal jár, amire gondoltok: a menstruációval összefüggő bélvérzéssel és véres széklettel. (Meg hasi fájdalommal és hasmenéssel vagy székrekedéssel, de az nem olyan izgi.)

De most komolyan, minden viccet félretéve: ha már mindenképp tanulnotok kellene hajnali fél háromkor, miről tanulnátok szívesebben, ha nem ilyen érdekes dolgokról?

Miért nem lehet egy vizsgaidőszakom sem zökkenőmentes?

A Tanulmányi Osztály küldött nekünk egy e-mailt még a vizsgaidőszak előtt, hogy figyeljünk oda, hogy a vizsga jelentkezés és lejelentkezés rendjét hogyan fogják megvariálni és átláthatatlanná tenni a december végi ünnepnapok és munkanap-átrendezések. (Mondjuk még mindig fel nem foghatom, hogy egy elektronikus rendszernek miért fáj, ha ünnepnap van.)

Mellékeltek is egy táblázatot, amiben feketén-fehéren leírták, hogy a 30-án, kedden esedékes gastroenterologia vizsgámat 23-án éjfélig tudom leadni és én ezt tudomásul is vettem. Bár nem igazán értettem, hiszen a szabályok értelmében máig lehetne, de a TO szava szent, ügyködésükben nem érdemes logikát keresni.

Nem állt szándékomban leadni a vizsgámat, csak úgy odakattintottam... szoktam ilyet. Tudjátok, olyan ez, mint amikor egy padra ugyan ki van írva, hogy frissen mázolták, de az ember leküzdhetetlen késztetést érez, hogy összetapicskolja és saját tapasztalatai útján nyerjen bizonyosságot az festék frissességét illetően: más tudni, hogy nem adhatom le a vizsgát és megint más, ha a Neptun mondja az arcomba, hogy nem adhatom le, el kell mennem és kész.
Valahogy valóságosabb lesz tőle a dolog.

Erre ahogy odakattintottam, hát nem leadtam a vizsgát? De ez még a kisebbik baj; a nagyobbik az, hogy valaki kapott a lehetőségen és fel is vette a helyemet. Úgyhogy most szar van a palacsintában és vadásznom kell magamnak egy másik helyet - lehetőleg minél hamarabb, hogy ne boruljon az összes időpontom.

Hogy mi a tanulság?
Legfeljebb csak annyi, hogy a Tanulmányi Osztályon inkompetens barmok dolgoznak, akikben nem szabad megbízni és annyi, hogy ne játsszatok a Neptunnal, ha nincs dolgotok vele!

Az a legszomorúbb, hogy elcseszem a napjaimat.
A tanulást egyre csak halogatom, mást meg nem csinálok, mert hogy én éppen ugye "tanulok." Ennek pedig az az eredménye, hogy nem csinálok semmi értelmeset, a vizsga előtti nap próbálom menteni a menthetőt és szarul érzem magam. Igazából kétnaponta járhatnék vizsgázni. Sok különbség nem lenne, csak hamarabb végeznék.

4/1

Elképzelhető, hogy egyesek csak idegesítően sipákoló strébernek tartanának, de ti pontosan tudjátok, hogy nem vagyok az, úgyhogy nektek elárulom:
négyest kaptam immunológiából.

Pedig még a teszt után is úgy gondoltam, hogy nagyon a határon leszek és csak reménykedhettem, hogy a jobbik oldalán. Balázs Féle Asszociációs Alapú Tippelésimódszer rulz! 

Mai képünkön Lyndsy Fonseca is pontosan így gondolja, és bár továbbra sem tudja elképzelni, hogy nálam szexibb férfit hordhat a hátán a Föld, azzal is pontosan tisztában van, hogy messze még a vizsgaidőszak vége.

Úgy szeretnék egyszer úgy vizsgázni valamiből, hogy tisztességesen végigértem az anyagon, az utolsó pár napban már csak ismételgetem és a kimaradt apróságokat nézegetem át, sőt a vizsga előtti éjszaka még aludni is van időm.

Ez persze ezúttal sem jött össze és van egy olyan illetlen előérzetem, hogy ezután a vizsgám után Lyndsy Fonseca nem fog mosolyogni. Mondjuk nem stresszelem túl a helyzetet, meg akár szerencsém is lehet.

Na mindegy, azért még átnézem a definíciókat és lehet, hogy lesz egy órácskám aludni is.
Fingers crossed!

A leghosszabb éj

Délután négy óra, de már jócskán besötétedett. Nem is csoda, a mai lesz az év leghosszabb éjszakája; nekem meg aztán főleg, mert kénytelen leszek ennyi idő alatt az immunológia szakértőjévé válni.

Nem tudom, miért kell mindig arcoskodnom, és jó vakmerő vizsgasorrendet választanom, de igazából ha a szívemre teszem a kezem, el kell ismernem, hogy teljesen mindegy, mikorra veszek fel egy vizsgát, úgyis elcseszem az időt. Így legalább nem húzom feleslegesen.

Na de megyek is, lefőzöm az első kávét és vágjunk bele!

Az írásban vizsgázók három típusa

Jövőhéten kezdődik a vizsgaidőszak, én meg bátorra ihattam magam a vizsgafelvétel előtt, vagy nem tudom, de már hétfőn elmegyek vizsgázni. Na mindegy, ez most kivételesen írásbeli lesz és még előtte áll egy egész hétvége.

Hermione nyilván esélytelen, de azért megpróbálom magam felküzdeni Ron szintjére. Valószínűleg persze Harry szintjén maradok, de majd leporolom a Balázs Féle Asszociációs Alapú Tippelésimódszert. 

Alapvetően kétféle napom van:

Az egyik a "mit keresek én itt egyáltalán, és különben is ki a faszom akar orvos lenni", valamint a másik a "hogy a faszba létezhet egyáltalán olyan ember, aki nem akar orvos lenni."

Nos, pár órája leadtam a jelentkezésemet a soron következő TDK konferenciára.
Ki hitte volna, hogy ilyesmi is előfordulhat velem? Én biztosan nem.

Hipotézis

Ha már a tegnapi bejegyzéssel úgyis belecsaptunk az ünnepi hangulatba, miért ne ereszkedhetnénk még mélyebbre a kilátástalanság sötét, depresszív vermébe?

Egyszer valaki azt mondta, hogy az emberi pszichét semmi nem képes olyan rövid idő alatt, olyan döntő mértékben átformálni, mint az orvosi egyetem - leszámítva talán az aktív frontszolgálatot.
Hajlok rá, hogy egyetértsek az illetővel: a minap a kezembe akadt néhány fénykép, ami még végzős gimis koromban készült rólam és alig ismertem magamra.

Itt most nem arról a plusz néhány kilóról van szó, amit felszedtem, vagy a lassanként visszavonulót fújó hajvonalamról, de még csak nem is az erősebb borostámról vagy a kicsit kerekebb fejemről. Nem, a vonásaim alig változtak valamicskét, a szememben van a különbség. A dühödten optimista, lelkesen, értelmesen, vidáman és eltökélten csillogó tekintet hiányzik a mostani fényképeimről és a tükörből is minden reggel. Akkoriban minden tüzes pillantásom azt kiáltotta, hogy a világot is megeszem reggelire, míg a mostani tompa tekintetem csak azt suttogja, hogy jól esne egy kávé, de nem szeretnék alkalmatlankodni.

Ezt már sajnos kiirtották belőlem és sosem kapom vissza, a lelkemet viszont még nem sikerült teljesen megtörniük.

Az a hipotézisem, hogy az orvosi egyetem tulajdonképpen arra való, hogy kimossa az agyunkat. Amikor gólyaként megérkezünk lelkesek vagyunk, empatikusak, emberszeretők - röviden alkalmatlanok az orvosi hivatásra. Így az első két-három évet - időt és energiát nem kímélve - azzal töltik, hogy kiöljenek és kiégessenek belőlünk minden emberi érzést, pszichénket a végletekig lecsupaszítsák. Amikor ezt harmadév végére nagyjából elérik, jöhet az igazi munka: szépen lassan újraprogramoznak, új világlátást, új szemléletmódot adnak, cinizmus és fekete humort plántálnak belénk, valamint olyanra csiszolnak, hogy a lehető legpontosabban illeszkedjünk majd a rendszerbe.

Hatodév végére készen is áll a vadonat új orvos-droid, frissen telepített operációs rendszerrel, és rengeteg terabájtnyi hasznos-haszontalan információval a könyvtáraiban, épp csak a megfelelő programok és készségek hiányoznak. De semmi baj! Mire való a rezidens képzés, ha nem arra hogy végre tényleg kitanuljuk a szakmát?

Félreértés ne essék, a rendszer remekül meg van komponálva, szerintem senkinek nem tűnik fel, hogy mi zajlik itt. Én is csak azért dobálózok ilyen elméletekkel, mert a lelkem utolsó kis lángja még pislákol, hiszen ahányszor végleg kioltották volna, inkább hátradőltem és csúsztam egy évet.

Advent

Az orvosin az advent nem a karácsony, hanem a vizsgaidőszak eljöveteléről szól. Hatványozottan igaz ez a másodévesekre, akik a nagy megmérettetés, az anatómia szigorlat előtt állnak és félnek. Jól is teszik, féljenek csak, nem lesz könnyű.

Mondjuk aki így vagy úgy átmegy elsőre, az hajlamos elfelejteni, hogy mennyire megszenvedett vele és hogy milyen szánalmas állapotban forgolódott álmatanul a vizsga előtti éjszaka, mert az emlékek hamar megszépülnek. Már én is azon kapom magam olykor, hogy félvállról nyilatkozom a dologról, míg fel nem idézem, hogy éreztem magam előtte.

Ráadásul aki nem bukik meg anatómiából, az nem is tanulja meg igazán a leckét. Az anatómia nem arról szól, hogy melyik kis idegág hol fut és mit idegez be... az alapvető fontosságú dolgokat az ember úgyis tudja, a többi lényegeset meg majd megtanulja rezidens korában ha szüksége lesz rá.

Nem, az anatómia arra való, hogy megtanítson az alázatra.

Tegnap írtam kiváltót szülészetből, ma meg kivettem a varratokat a fülemből. Haladunk kérem szépen, haladunk.

A vizsgaidőszak meg sajnos rohamosan közeledik, jó szokásomhoz híven pedig elég merész módon vettem fel a vizsgákat, úgyhogy nem ártana lassan tanulni.

Onnan tudod, hogy vizsgafelvétel lesz neptunon, hogy a lakótársad stopperrel jár szarni, hogy ki ne csússzon az időkorlátból.

Vagy akkor már nyolc...

   Forrás: Tunya és Kukker

Nyafi

A fülem - köszöni szépen - teljesen jól van, sőt olykor teljesen el is felejtem, hogy bármi van vele, amíg nem fekszem rá lendületből, vagy nem nézek bele egy tükörbe.

Viszont kaptam tetanuszt, és a helye kőkemény, be van dagadva, két napja hőemelkedésem van, és minden egyes lépésnél fáj a komplett gluteális régióm... a seggem, na.

Ráadásul a Mikulás sem hozott semmit, mert november közepe óta nem voltam otthon és karácsonyig nem is nagyon megyek, az öreg meg - úgy tűnik - csak a hivatalosan bejelentett lakcímet veszi figyelembe.
Pedig újabban tök jó fiú voltam. Nyuhuhu.

Több mint negyed évszázadot éltem le anélkül, hogy bármimet is össze kellett volna varrni.
Ezt viszont tegnap óta már nem mondhatom el sajnos.

Picit elszakítottam a fülemet ugyanis. A traumatológusok viszont nagyon kedvesek voltak velem - főleg miután megtudták, hogy orvostanhallgató vagyok -, és gyönyörűen összeférceltek. Ezúton is puszi nekik.

Meg persze főleg a barátaimnak, akik a baj első jelére elcipeltek a kórházba.

Mém!

Igen, mém. Mert már hihetetlenül régen volt utoljára, az idejét sem tudom pontosan. Ezt viszont megláttam Audrey-nál, megtetszett és szíves engedelmével be is nyúltam azon melegében. Na szóval...

1. Milyen irodalom tételt húztál érettségin?
Az aranyember és a romantikus irodalom stílusjegyei... vagy valami ilyesmit. A lényege legalábbis ez volt, de már nem emlékszem pontosan. Arra viszont igen, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna, ha olvastam volna a könyvet. A kötlezők legalább felét elolvastam, és a többinek is adtam egy-két fejezetnyi esélyt, csak kevesen mentek át a rostán: sajnos mindig volt valami érdekesebb, amit éppen olvastam. De ügyes voltam irodalomból, úgyhogy megoldottam és ötöst kaptam.

2. Ennek hány éve is?
Ez egy felettébb illetlen kérdés... hat és fél éve, ha minden igaz.

3. Emlékszel a középiskolás osztályfőnököd nevére?
Természetesen.

4. OKTV?
Egyszer pusztán a peer pressure miatt megpróbáltam bioszból, mindenféle esély vagy felkészülés nélkül. Ha jobban belegondolok, ez már a mostani kalandozásaim előképe volt. Kihangsúlyoznám, hogy ekkoriban én még töriszakos voltam. Viszont töriből nem indultam, amiért utána meg is lettem szopatva... de hát ki akar töri OKTV-t nyerni, ha orvosira készül?

5. Milyen szakkörre jártál?
Gimiben már nem igazán jártam szakkörökre. Extraculliculáris tevékenységeim kimerültek annyiban, hogy a kézilabda csapat tagja voltam, valamint a foci házibajnokságban az osztályunk csapatkapitánya.

6. Hányas, és milyen nevű úttörőcsapatban voltál pajtás / cserkész / ministráns?
Bár egy paraszthajszállal a rendszerváltás előtt születtem, annyira azért nem vagyok öreg, hogy akár kisdobos, akár úttörő lehettem volna. A cserkészkedés kimaradt az életemből és szerencsére egyházi lószarokat sem kényszerítettek rám soha.

7. Mi volt a tisztséged az őrsödben?
Nem sokkal kevésbé militarista titulus, hogy a gimis tesiórákon én voltam a sportfelelős-helyettes. Ez számít?

8. Mi volt a legmaradandóbb emléked osztálykirándulásról?
Kilencedikben hajnalig beszélgettünk néhány jófej osztálytársnőmmel; ez az éjszaka sok fontos gimis barátságot alapozott meg számomra, és nagy valószínűséggel hozzájárult ahhoz is, hogy ma már senki nem hiszi el, amikor bevallom, hogy szégyellős kisfiú voltam.
Vagy amikor néhány gyökér osztálytársam egy teafilter tartalmával próbált mindenáron beszívni. De ne bántsuk őket, ők ma már mind diplomás emberek, a társadalom krémjéből...

9. Milyen fakultációra jártál?
A fakultáció választás megintcsak fontos fordulópontja volt ifjonti életemnek. Ugye töris voltam, a magyar annyira nem érdekelt, a matekkal és a fizikával ki lehetett volna kergetni a világból, nyelvvizsgám már akkor is volt néhány, a bullshit tárgyakkal meg nem tudtam volna mit kezdeni, úgyhogy nem maradt más, mint a biológia. Azt kifejezetten szerettem és nagyon-nagyon jó volt a tanárom... egyetlen árnyoldala az volt, hogy kémia nélkül nem sok értelme volt, úgyhogy azt is felvettem. Mindemellett túl sok Doktor House-t néztem, és bumm, így lettem orvostanhallgató.

10. Előfordult, hogy kirúgtak valamelyik suliból?
Dehogyis. Akkoriban még eminens diák voltam. Az egyetem már próbált tőlem szabadulni, de nem hagyom magam.

11. Ki volt az általános iskolás nagy Ő?
Óóó, hát volt sok... de odáig egyszer sem jutottam el, hogy a nevüket is megtudjam. Könyörgöm, ez még vastagon az iwiw korszak és a bugyinedvesítő személyiségem kifejlődése előtt volt.

12. A leggázabb poszter a szobád falán?
Bevallom, volt egy Baljós árnyak poszterem.
Azóta viszont csak olyan menő dolgok vannak a szobámban, mint a szonikus csavarhúzó.

+1. Aztán intő, bukás volt-e?
Bukás soha: a mai napig sem igazán értem, hogy tud valaki megbukni gimiben vagy általánosban bármiből is. Más kérdés, hogy sokan biztos azt sem értik, hogy egyetemen hogy lehet, pedig azt már tökélyre fejlesztettem.
Egyszer viszont kaptam egy szaktanári figyelmeztetést, de az is csak amolyan kollektív büntetés féle volt, a fél osztály kapott, úgyhogy tiszta gáz vagyok ilyen szempontból.