Egy telepata érzékeli mások gondalatait. Ez idáig nyilvánvaló.
De mi a helyzet eltérő anyanyelvű emberek esetében? Úgy értem, a legtöbb tudatos gondolatunkat az anyanyelvünkön ötöljük ki. Szóval ha egy telepata egy külföldit szkennel, ugyanúgy értelmetlen szövegként érzékeli a gondolatait, mintha az egy általa nem ismert nyelv lenne, vagy a gondolatoknak van valami egységes jelrendszere?
És ha van is egységes jelrendszer, akkor mi a helyzet más fajokkal, főképpen pedig olyan fajokkal, amelyek más bolygón, más körülmények között alakultak ki, és így nem feltétlenül azonos - a Földön amúgy jórészt egyetemes - genetikai ábécéjük sem?
2010. november 28.
Szeretett Szerveim III.
Cor
Na, a szívem az aztán érti a dolgát! Nekem rengetegszer mérték a vérnyomásomat, tényleg nagyon sokszor: annak idején megélhetési plazmadonor voltam, a gyakorlatomat is kardiológián végeztem, és amikor hegyalján dolgoztam... nos, ha mindösszesen egy vérnyomásmérő és egy fonendoszkóp van nálad, akkor azzal foglalod el magad.
Akárhányszor mérték vagy mértem magamnak, az érték mindig tankönyvi szépségű volt. Télen, nyáron, hóban, sárban, részegen, józanon, stresszhelyzetben, nyugalomban, minden áldott alkalommal 120/80.
Bár igazából ez inkább múlik a medulla oblongata-n, mint a szíven, de akkor is.
Na, a szívem az aztán érti a dolgát! Nekem rengetegszer mérték a vérnyomásomat, tényleg nagyon sokszor: annak idején megélhetési plazmadonor voltam, a gyakorlatomat is kardiológián végeztem, és amikor hegyalján dolgoztam... nos, ha mindösszesen egy vérnyomásmérő és egy fonendoszkóp van nálad, akkor azzal foglalod el magad.
Akárhányszor mérték vagy mértem magamnak, az érték mindig tankönyvi szépségű volt. Télen, nyáron, hóban, sárban, részegen, józanon, stresszhelyzetben, nyugalomban, minden áldott alkalommal 120/80.
Bár igazából ez inkább múlik a medulla oblongata-n, mint a szíven, de akkor is.
A mai nap tanulsága: ha valaki azt mondja, hogy annak érdekében megy verekedni, hogy némi adrenalint vigyen be a szervezetébe, ne közöld vele, hogy az epinephrin (=adrenalin) tulajdonképpen - az esetek túlnyomó többségében - a saját mellékveséje kérgében keletkezik, így nem kell bejuttatnia. Nem fogja érdekelni.
2010. november 27.
Szeretett Szerveim II.
Iris
Kifejezetten sekélyes dolog, de a szivárványhártyámat azért szeretem, mert szép. Nem valami különleges dolog, egyszerűen csak gyönyörű világosbarna szemem van, aminek a pereme kicsit sötétebb. Arról nem is beszélve, hogy állandóan huncut fénnyel csillog benne az értelem.
Egyszer a villamoson véletlenül szóbaelegyedtünk egy részeg csövessel; éppen próbált minket a furkóságaival kábítani, mikor egyszer csak minden előzmény nélkül, teljesen elérzékenyülve annyit mondott:
- Hogy lehet valakinek olyan szép szeme, mint magának?
Én kapásból a csoporttársnőm felé fordultam, akinek tényleg híresen szép, ekkora - és most közben a kezemmel mutatom, hogy valóban baszottul hatalmas - kék szeme van, szóval odafordultam és mondtam neki, hogy lesz szíves illedelmesen fogadni a bókot, ha már kapta, de a csöves félbeszakított:
- Nem neki... magának!
Lényeg a lényeg, szép szemem van.
Kifejezetten sekélyes dolog, de a szivárványhártyámat azért szeretem, mert szép. Nem valami különleges dolog, egyszerűen csak gyönyörű világosbarna szemem van, aminek a pereme kicsit sötétebb. Arról nem is beszélve, hogy állandóan huncut fénnyel csillog benne az értelem.
Egyszer a villamoson véletlenül szóbaelegyedtünk egy részeg csövessel; éppen próbált minket a furkóságaival kábítani, mikor egyszer csak minden előzmény nélkül, teljesen elérzékenyülve annyit mondott:
- Hogy lehet valakinek olyan szép szeme, mint magának?
Én kapásból a csoporttársnőm felé fordultam, akinek tényleg híresen szép, ekkora - és most közben a kezemmel mutatom, hogy valóban baszottul hatalmas - kék szeme van, szóval odafordultam és mondtam neki, hogy lesz szíves illedelmesen fogadni a bókot, ha már kapta, de a csöves félbeszakított:
- Nem neki... magának!
Lényeg a lényeg, szép szemem van.
2010. november 26.
Szeretett Szerveim I.
Vesica Urinaria
Ja, hát mert vannak szerveim és testrészeim, melyek - általános übermensch voltomon is túlmutatva - száztíz százalékon teljesítenek, amivel kiérdemlik csodálatomat és szeretetemet.
Ilyen szervem például a húgyhólyagom, ami kis híján másfél liter folyadékot képes tárolni. Ez konkrétan a normális mennyiség négyszerese... És ekkor még nem fetrengek a földön görcsök közepette és pisilem össze magam, hanem vígan elvagyok. Erre még az első Medikus Kupámon sikerült rájönnöm, mikor a hosszú buszúton nem álltunk meg, így kénytelen voltam egy műanyag flakont megtölteni.
Ja, hát mert vannak szerveim és testrészeim, melyek - általános übermensch voltomon is túlmutatva - száztíz százalékon teljesítenek, amivel kiérdemlik csodálatomat és szeretetemet.
Ilyen szervem például a húgyhólyagom, ami kis híján másfél liter folyadékot képes tárolni. Ez konkrétan a normális mennyiség négyszerese... És ekkor még nem fetrengek a földön görcsök közepette és pisilem össze magam, hanem vígan elvagyok. Erre még az első Medikus Kupámon sikerült rájönnöm, mikor a hosszú buszúton nem álltunk meg, így kénytelen voltam egy műanyag flakont megtölteni.
2010. november 25.
Éppen a jégen forgunk Kékeszöldszemű lánnyal (ami ugye nagy szó, mert én nem tudok még egyenesen se menni józanon), mikor megszólal az egyik barátnője:
- Jaaaj, ez annyira romantikus...
- Igen? Kívülről lehet. Belülről halálfélelem.
- Jaaaj, ez annyira romantikus...
- Igen? Kívülről lehet. Belülről halálfélelem.
2010. november 23.
2010. november 22.
2010. november 18.
2010. november 17.
2010. november 16.
2010. november 14.
Hogy ma is legyen miért szégyellnünk magunkat rovat
Nem ma történt, de azért szomorú. Szakest után gyors takarítás, én az asztalokat cipelem, a lányok pedig a maradékokat öntözgetik össze egy hatalmas pohárba. Pont akkor érek vissza a terembe, amikor az utolsó feles is beleloccsan a korsóba és megkérdem:
- Lányok, ez... ez ilyen koktél?
- Az... Megy a kukába.
- Dehogy megy!
A többit már mindenki kitalálja...
Nem ma történt, de azért szomorú. Szakest után gyors takarítás, én az asztalokat cipelem, a lányok pedig a maradékokat öntözgetik össze egy hatalmas pohárba. Pont akkor érek vissza a terembe, amikor az utolsó feles is beleloccsan a korsóba és megkérdem:
- Lányok, ez... ez ilyen koktél?
- Az... Megy a kukába.
- Dehogy megy!
A többit már mindenki kitalálja...
2010. november 12.
2010. november 11.
2010. november 9.
2010. november 8.
A bál maga persze nagyon jó volt, és mi ezúttal is leszakítottuk a nap gyümölcsét. Carpe diem - mondhatnók.
Van ugyan is egy szép kis hagyományunk az egyik barátommal, ami abból áll, hogy mikor a rengeteg jólöltözött fiú és a megannyi gyönyörű tündérhercegnő lazán lötyög az igényes élőzenére, mi az első - akár csak halványan - rockszerű dalra egymás nyakába ülünk, és a színpad előtt ugrálva, két kezünket ördögvillában lóbálva énekeljük a szöveget.
Nem volt ez másként ezúttal sem.
Van ugyan is egy szép kis hagyományunk az egyik barátommal, ami abból áll, hogy mikor a rengeteg jólöltözött fiú és a megannyi gyönyörű tündérhercegnő lazán lötyög az igényes élőzenére, mi az első - akár csak halványan - rockszerű dalra egymás nyakába ülünk, és a színpad előtt ugrálva, két kezünket ördögvillában lóbálva énekeljük a szöveget.
Nem volt ez másként ezúttal sem.
Na, túléltük a Gólyabált is.
Minthogy az emberek túlnyomó többségének fejében a gólyabál szó egy pár órás, szofisztikált eseményhez kötődik, joggal merül fel a kérdés, hogy mit kell azon túlélni. A válasz pedig roppant egyszerű: elég azt tudni, hogy a gólyabál szó hallatán én nem egy laza kis bulira asszociálok, hanem a háromnapos, gyakorlatilag teljesen alvásmentes, kőkemény pakolásra és díszítésre; amikor a bál előtt mi építjük meg a központi díszt, mi húzzuk fel húsz méter magasra, mi pakoljuk be az asztalokat és hűtőket, mi szoknyázzuk a székeket, mi rakjuk össze a színpadot és a hangcuccot, valamint mi bugyoláljuk selyembe és fényárba a falakat. Aztán pár óra bálozást követően hajnalban elkezdünk visszapakolni.
Régen azt mondogattuk, hogy "ha még kaja se lesz, toporzékolva lépek ki a hökből", de újabban jobban dívik a "már meg van írva a lemondásom, csak be kell adnom" kezdetű szlogen, mikor éppen valami szarságot próbálnak az ember nyakába varrni.
Minthogy az emberek túlnyomó többségének fejében a gólyabál szó egy pár órás, szofisztikált eseményhez kötődik, joggal merül fel a kérdés, hogy mit kell azon túlélni. A válasz pedig roppant egyszerű: elég azt tudni, hogy a gólyabál szó hallatán én nem egy laza kis bulira asszociálok, hanem a háromnapos, gyakorlatilag teljesen alvásmentes, kőkemény pakolásra és díszítésre; amikor a bál előtt mi építjük meg a központi díszt, mi húzzuk fel húsz méter magasra, mi pakoljuk be az asztalokat és hűtőket, mi szoknyázzuk a székeket, mi rakjuk össze a színpadot és a hangcuccot, valamint mi bugyoláljuk selyembe és fényárba a falakat. Aztán pár óra bálozást követően hajnalban elkezdünk visszapakolni.
Régen azt mondogattuk, hogy "ha még kaja se lesz, toporzékolva lépek ki a hökből", de újabban jobban dívik a "már meg van írva a lemondásom, csak be kell adnom" kezdetű szlogen, mikor éppen valami szarságot próbálnak az ember nyakába varrni.
2010. november 3.
Nem igazán értem, hogy a Marsra szállás teoretikus ábrázolásainál az űrhajósok miért viselnek pufi szkafandereket, mikor a Hold kegyetlen körülményeivel szemben, ahol gyakorlatilag a puszta űr az úr, a Marsnak van légköre, tűrhető a légnyomása, a hőmérséklet nyáron pedig akár a tizenhét celsius fokot is elérheti. Szerintem bőven elég lenne egy oxigénmaszk, meg valami meleg kabát.
Azt olvastam valahol, hogy a NASA olyan terveket dédelget, hogy embereket küld a vörös bolygóra, akik jó pionírok módjra elkezdenék építeni az első Mars kolóniát, és sosem térnének vissza a Földre. Én személy szerint negyven-ötven éves koromban - amikor a Földön már leéltem egy fél legendás életet, és felneveltem az esetleges utódaimat - tök szívesen bevállalnék egy ilyen küldetést. Tennék valamit az emberiségért, otthagynám a kezem nyomát a világban, űrhajós lehetnék - sőt hajóorvos - és ennél durvábban nem lehet kezelni egy kapuzárási pánikot, az is biztos. Csak engem foglalkoztatnak efféle dolgok?
Azt olvastam valahol, hogy a NASA olyan terveket dédelget, hogy embereket küld a vörös bolygóra, akik jó pionírok módjra elkezdenék építeni az első Mars kolóniát, és sosem térnének vissza a Földre. Én személy szerint negyven-ötven éves koromban - amikor a Földön már leéltem egy fél legendás életet, és felneveltem az esetleges utódaimat - tök szívesen bevállalnék egy ilyen küldetést. Tennék valamit az emberiségért, otthagynám a kezem nyomát a világban, űrhajós lehetnék - sőt hajóorvos - és ennél durvábban nem lehet kezelni egy kapuzárási pánikot, az is biztos. Csak engem foglalkoztatnak efféle dolgok?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)