Egy órán belül besötétedik, én pedig ezzel párhuzamosan szépen lassan depresszív kétségbeesésbe süllyedek majd, hogy még sehol nem tartok a tanulmányaimmal és de jó lenne, ha lenne még egy, csak egyetlen egy napom. Vagy egy időgépem.
De a sötétség furcsán korrelál a depresszióval, mert valahogy attól sem szoktam jobb kedvre derülni az ilyen utolsó éjszakás pánik-tanulások alkalmával, amikor megpirkad és feljön a nap.
Pozitívum, hogy csak délutánra kell mennem, és hogy az sem tragédia, ha megbukok. Úgyhogy talán majd még alhatok is egy keveset... meglátjuk, hogy alakul.
Igazság szerint már annyira enervált vagyok, annyi mindenen vagyok túl és olyan mélyen járok az apatikus nyugalom tengerében, hogy nem is félek. Valahogy csak lesz... olyan még soha nem volt, hogy nem volt sehogy.
Év közben feküdt a tantárgy, majd bepróbálkozok IQ-ból, azt' vagy átengednek, vagy nem.
Ez az a fajta megvilágosodott, sztoikus nyugalom, amit a stréberek soha nem tapasztalnak meg az életben, mert mindenen szétstresszelik magukat. Övék a tanulmányi ösztöndíj, enyém a nirvána.
That's the deal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése