Na, túléltem a gólyatábort. Mondjuk ezt egyelőre talán még elhamarkodott dolog kijelenteni, mert köhögök, tüsszögök, taknyolok, fáj a torkom és a székleteim állaga sem nevezhető ortodoxnak. Egyszóval produkálom a klasszikus fesztivál-betegség minden tünetét.
Ami nem is csoda: az idei gólyatáborban tényleg maximálisan túlfeszítettem tűrőképességem határait. Mindkét turnusban csoportot vezettem, úgyhogy kénytelen voltam beérni napi 2-3 óra alvással, nem feküdhettem vissza az üresjáratok közben, mint a hátteresek, ráadásul a két turnus között nem volt pihenő nap sem.
Azt hittem, már nagyon öreg vagyok az ilyesmihez, és hogy meg fogok halni, de ahhoz képest elég jól bírtam: az első egy hét meg sem kottyant, amikor reggel nyolckor megszisszentettem az első gyógysörömet, eszméltem csak rá, hogy micsoda elpusztíthatatlan übermensch vagyok. Na jó, az utolsó két nap elég szenvedős volt, de álltam a sarat végig.
Azóta meg alszom. A következő néhány posztban pedig majd megosztok veletek néhány élmény-morzsát.
Addig is peace out!
2 megjegyzés:
első turnusban ott voltam, Varga Balázsék vezette csapatban! állat volt:D Köszi mindent nektek!
Remélem, jól érezted magad és legendás pár napban volt részed ;)
Mi - minden kialvatlanság ellenére - élveztük minden percét :D
Megjegyzés küldése