Gólyatábor, nulladik nap. Már itt vagyok Tokajban, és ahogy a tábor főépületének kihalt folyosóin grasszálok, újra és újra eszembe jut, hogy milyen üres minden. Holnap ilyenkor már vidám gólyacsivitelés fog betölteni mindent... és persze a hányás és az öklendezés összetéveszthetetlen hangjai. Így megy ez. Csupa móka!

Konklúziók

Egy poszt erejéig visszatérnék az idei nyári gyakorlatomra, hiszen még nem vontam le a nagy és fontos konzekvenciákat. Figyelitek, hogy mennyi szofisztikált szót ismerek arra, hogy következtetés? :D

1. A műtőben mindenki szép. De tényleg! A sapi és a maszk miatt mindenkinek csak a szeme látszik ki, így semmilyen furcsa arcszerkezet vagy frizura nem tereli el a figyelmet az azokban csillogó értelemről.
Az emberi szem alapvetően is gyönyörű, de hatványozottan érdekes tud lenni, ha az arcról alkotott ösztönös benyomások és előítéletek nem homályosítják el az ember ítélőképességét.
Ezt a jelenséget főleg olyan emberek esetében figyeltem meg, akiket hamarabb láttam maszkban, mint maszk nélkül - ami egy ott dolgozó orvossal nyilván nem nagyon esik meg, de gyakornokként azért előfordulhat.

2. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy nekem a manuális szakmák terén van keresnivalóm. Az eddigi pályafutásomat tekintve, azt hiszem, mindannyian megegyezhetünk abban, hogy mindenki jobban jár, ha a vér-agy gát vér felőli oldalán maradok.

Yoko Ono

Szóval az van, hogy mindeközben a második lakótársamat ragadja el tőlem a feminin ármánykodás... hiába na, egy lelkes mélytorokkal én nem versenyezhetek. Most mondhatnám, hogy az én időmben még jelentett valamit a Bro Code*, de igazság szerint már negyvennégy évvel ezelőtt is elég volt egyetlen perszóna tevékenysége ahhoz, hogy összeroppantsa a világ leglegendásabb négyesét, a Beatles-t.

LG ezúttal a bizti kedvéért Norbit is magával viszi gyertyatartónak, úgyhogy én meg egyedül maradok. Lassan kezd megfogalmazódni bennem a bizonytalan balsejtelem, hogy nincs is semmiféle nőstény összeesküvés, egyszerűen csak élhetetlen és kibírhatatlan lakótárs vagyok...

Áh, csak viccelek! Tündéri vagyok és imádni való. Szóval már be is szerveztem Attilát, hogy lakjon velem, és keressük a harmadik szerencsés delikvenst. Az első jelentkezők között volt egy aranyos, szőke gólyalány is, de ez persze túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.


* Article 1: Bro's before ho's
The bond between two men is stronger than the bond between a man and a woman because, on average, men are stronger than women. That’s just science.

First world problems

A sok futástól és az utóbbi két hónap - viszonylag - egészséges életmódjától olyan jó lett az erőnlétem, hogy a többiekkel focizni már nem jelent kihívást.

Na nyilván nem alakultam át Del Piero-vá, bőven akadnak ismerőseim az egyetemen, akik igen derekasan el tudnák kenni a számat fociban, de az átlagos grundfoci már tényleg nem elég megterhelő. Sokan voltunk, úgyhogy öt-plusz-egyben játszottunk (amit én nem szeretek, mert az én játékstílusomhoz inkább az passzol, hogy ha van területem, és bármikor indulhatok vagy indíthatok), majd két óra elteltével páran hazamentek, mi meg végre négy-plusz-egyben folytattuk. És ekkor hasított belém a felismerés: ahelyett, hogy csak fáradtan sétálgattam volna, megkerülős cselekkel és esernyőkkel nyargalásztam oda-vissza a pályán.

Azért ez a nem mindegy.

Két veterán beszélget.
- Te hol sérültél meg?
- A Dardanellákon.
- Úúú, az nagyon tud fájni...

Mostanában (is) kurva sok a dolgom, de miközben hajnalban hazafelé sétálok és a patológia intézet lágyan derengő UV fénye mellett a szuperhold és a meteorhullás fénye barátságosan süt orcámra, melyet csak a kihalt városon át-átsüvítő langy nyári szellő csillapít valamelyest, néha belém hasít az érzés, hogy az élet mégis csak szép.

- Hé, ez a lány WC!
- Nem, ez a fiú WC.
- De a másikból egy fiú jött ki az előbb.
- Az lehet, de itt vannak a piszoárok...

A hétvégén túléltem az idén esedékes nindzsa-nyaralást is.

Részletekbe nem nagyon bocsátkoznék, a csoportos garázdaság tényállása sem merült fel hivatalosan, a szenszei-választáson pedig ismét megújítottam a címemet. Jó volt.

Történelmi pillanat

Ma életemben először helyezhettem be öltést. Donátit. Kettőt!

Ezért tuti a pokolra jutok...

- Miért bontja le az ÁNTSZ országszerte a kutyaólakat?
- Hát mert támad az ebola!

#900

5 km, bitches!

Öt. Kilométer. Igen, ennyit futottam a ma esti futás alkalmával! Jó, ez még mindig nem egy maraton, de magamhoz mérten hatalmas teljesítmény: nem vagyok egy hosszútávfutó alkat. A végén még tényleg behúzzuk TG-vel ősszel azt a negyed-maratont... ami még mindig hülyén hangzik, de azért tíz kilométert lefutni csak úgy egyáltalán nem kis teljesítmény.

Btw, tudjátok, mi a legdurvább az emelkedőn való futásban? Az, hogy az ember közben szinte már várja, hogy sík terepen futhasson, holott alapesetben az sem nagy élmény.

Ha meg már a számoknál tartunk, ez a jubileumi kilencszázadik bejegyzés. Hip-hip, hurray!

Komolyan mondom, olyan jó paprikás csirkét tudok főzni, hogy ha az adott csirke tudná, hogy ez lesz belőle, önként hajtaná a fejét a bitóra. Izé... a mészárszékre. Vagy hol vágják el a csirkék nyakát?

Néha rádöbbenek, hogy szégyellnivalóan keveset tudok az ilyen dolgokról. Ma például műtét közben nem tudtam, hogy a m. psoas maior a vesepecsenye.

A műtősnő a műtő lelke.

A hangulaté legalábbis biztosan. Persze még közel sem jártam annyi műtéten, hogy ezt a hipotézist reprezentatív módon alátámaszthassam. Az egészet csupán arra alapozom, hogy amikor be kell mosakodnom, azon kapom magam, hogy reménykedem benne, hogy az egyik műtősnő lesz bent a műtéten és nem a másik vagy a harmadik.

Hasi műtéten az egyik sebész szól a műtősnőnek:
- Tüdőlebenyfogót kérek.
Mire a vendégsebész csodálkozva kapja fel a fejét:
- Tüdőlebenyfogót?
- Ja, azzal fogjuk meg, amiről nem tudjuk, hogy micsoda.

TG-vel kimaxoltuk a Nagyerdei Stadiont: fesztiváloztunk körülötte, voltunk benne meccsen és tegnap kipróbáltuk a körülötte lévő futópályát is. A konklúziók a következők:

1. Bírom a futást. Szeretni sosem fogom, de bírom. Jól érzem magam utána, és nem akarok meghalni három kilométer után sem. Sokkal jobb amúgy szerintem hosszú pályán futni, mint egy négyszáz méter hosszú, unalmas körön keringeni.
2. Emelkedőn futni szar.
3. Lejtőn futni még szarabb.
4. A bamba járókelők nem tisztelik a futópálya tavacska felőli részét, de ez jó, mert lehet ijesztgetni az arra kóválygó mini kutyáikat, és közvetlen közelről a fülükbe ordítani, hogy PÁLYA, amitől kis híján szívrohamot kapnak. Megvan a konfliktus, dübörög az adrenalin és mire felocsúdnak, már száz méterrel arrébb vagy... olyan az a kanyar, mint egy catecholamin töltőállomás.

5. Semmi értelme nem volt megépíteni ezt a stadiont, de legalább szép. Mondjuk még mindig hasznosabb, mint a Pancho aréna, de továbbra is tartom magam a véleményemhez, hogy a jó öreg Kikötő nevű kiskocsma több embernek okozott örömet, mint ez a létesítmény valaha is fog.

Voltam tegnap Diósgyőr meccsen.

Ha már Campus fesztiválon körbehánytuk a Nagyerdei Stadiont, most megnéztük belülről is. Élménynek jó volt, ez volt az első nemzetközi kupameccsem, ráadásul rengeteg miskolci ismerőssel találkoztam a szektorban.

Természetesen kikaptunk, mint a szar (mondjuk, ha a játékosok csak azt az egy szabályt fogadják meg, hogy ne cselezgessenek a saját kapujuk előtt, lehetett volna sokkal kevésbé megalázó is), de igazából már az is csoda, hogy a Diósgyőr idáig elverekedte magát. A Fradi és az Eto már az előző körben kiestek, ezen a meccsen mi legfeljebb csak kellemesen csalódhattunk volna.

Lazán kapcsolódik, hogy az egyik kedvenc káromkodásomat is egy DVTK meccsen tanultam - igaz, Miskolcon -, ami a következő képpen hangzik:
picsán rúgom a pofááád!

Hát nem gyönyörű? Elsőre talán nem érezni ki belőle azt a mérhetetlen költőiséget, ami benne lakozik, de adjatok neki időt.